Újabb kiadó próbálja meglovagolni a magánkiadás lehetőségét - print-on-demand szolgáltatóként lépett a piacra az Ad Librum is. A Lilli.hu mellett tehát egy másik társaság is igyekszik a Lulu.com módszerével könyveket kiadni - a Lulu módszeréről egy korábbi bejegyzésemben olvashatsz.
Szeretnénk hozzájárulni a kisközösségek formálódásához, a közművelődés demokratizálásához, a környezetvédelemhez és a szabad szoftverek fejlődéséhez. Az Ad Librum mint vállalkozás több alapelvre támaszkodik. Üzleti modellje a long tail (hosszú farok) népszerű közgazdasági elmélet alapján a könyvkiadás eddig kellően ki nem szolgált szegmensére irányul: azokra a kiadványokra, amelyek kisebb szakmai vagy életmódbeli közösségek számára fontosak. Az új modell új technológiákat igényel mind a könyvnyomtatásban, mind az értékesítésben. Ezek a print-on-demand (igény szerinti nyomtatás) és az onlájn értesítés. A közművelődés demokratizálásán kívül, amely az üzleti modellből következik az Ad Librum több társadalmi elkötelezettséget is felvállal. Ilyenek a nyílt forráskód támogatása és a környezetvédelem.
Írják az oldalukon.
Első ránézésre szimpatikusak, de hát a puding próbája az evés. Annak mindenesetre örülök, hogy több cég is van, amelyik a PODban fantáziát lát, bár szerintem 2-3 hasonló kaliberű cégnél többet nem fog tudni eltartani a magyar piac… inkább csak egyet. Talán.
Ha író lennék, én mindegyik ilyen oldalra felraknám a könyvemet megrendelhetőbe, aztán megnézném, hol fogy jobban.
Ezeknek a szolgáltatásoknak a sikerét ugyanis egy 22-es csapdája dönti el: közösséget kell generálniuk, amely kíváncsi ezekre a könyvekre, és akár napi szinten is hajlandó megnézni, milyen újdonságok vannak; ahhoz azonban, hogy közösség legyen, szükség van könyvekre is - könyvek meg akkor lesznek, ha elegendő író-jelölt gondolja úgy, hogy ezt vagy azt a szolgáltatást ki kellene próbálnia.
Mindegy. Hajrá mindegyik ilyen print-on-demand kiadónak.
Amióta blogok léteznek, azóta örökzöld, és pontosan soha nem definiálható dolog lesz az a kérdés, hogy akkor mi a fűzfánfütyülő rézangyala is az a blog. Ebben egyébként marhára hasonlít a science-fictionre, ahogy ez zseniálisan meg lett fogalmazva anno: a sci-fi conventionök népszerű teremsportja a sci-fi definiálása.
Így utólag visszagondolva tiszta mázli, hogy nem sci-fi blogként, hanem scifi rajongók blogjaként határoztuk meg - most képzeld el a fenti bekezdés alapján, hogy mekkora gond lenne megmagyarázni, hogy mi is az a sci-fi blog. Ha valaki erre képes lenne, annak szerintem lazán meg lehetne ítélni egy Hugo-, egy Nebula-, meg egy Nobel-díjat.
Najó, most már egy kicsit hanyagolni fogom eztán a szexista jellegű postokat. A Homáron találtam az alábbi filmet, és ezzel a lendülettel jól le is nyúlom - annyian keresnek a blogomban pornó videókat, hogy igazán megérdemelnek némi könyöradományt. Ez egy EU által finanszírozott reklám, ami bemutatja, hogy márpedig az európai filmek sokkal élvezhetőbbek (hehe) amcsi társaiknál.
Csetelek épp az egyik barátommal, aki hivatásos fotós. Meséli, hogy ha épp egy Blikkes újságíró van a közelben, azt általában szokás szivatni a többi sajtós részéről. Pl. volt egy fotósnak egy beszólása, mely szerint “nálunk a képaláírások hosszabbak, mint amit nálatok cikknek szokás nevezni.”
Van korrektor ismerős a Blikknél, ő ezt az állítást izomból tudná cáfolni. Sokkal egyszerűbb lenne az élete, ha igaza lenne a fenti fotósnak, azonban sajnos nem.
Az egy dolog, amikor a mindenttudó Blikkes cikkíró váltig ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig a korrektor a hülye, és a delfinek igenis halak - micsoda baromság, hogy emlős lenne.
Node amikor a korrektorok nem bírják kibogozni egy cikk értelmét, merthogy nemhogy egy értelmes mondat, de egy jól leírt szó sincs az anyagban… és ilyenkor a korrektor ismerős általában felszívja magát, és közvetlen stílusban, kertelés nélkül szokta megkérdezni a tisztelt írót, hogy akkor most mi is van. Kivéve ebben az esetben, mert útját állja a szerkesztő: most légyszi, hagyd ki ezt a kört.
Miért? - kérdi a korrektor, kezében a totálisan értelmetlen és érthetetlen anyag nyomtatott manifesztációjával.
Mire a válasz:
Mert a cikkíró az valakinek a valakije, és mert diszlexiás és diszgráfiás.
Viszont a Blikk mostani plakátkampánya az király, biztos, hogy valami külsős reklámkreatív tervezte a dolgot.
A YouTube, a Google Video és hasonló videómegosztók korában sokan igyekeznek videóklip-gyártással hírnevet szerezni maguknak a virtuális térben. És persze sokan felteszik ezt a kérdést különböző fórumokon, blogokban is.
A világ egyik legszexibb bloggerének kikiáltott Leah Culver egy ideje egy Wink! című online műsort (?) vezet - egyelőre kilenc darab pár perces “epizód” készült el a “sorozatból”. Pár hete a “vírusos” videók témakörét boncolgatták, amiből kiderült: ha népszerű, gyorsan terjedő videót akarsz csinálni, akkor:
a., filmezz macskákat
b., legyél csinos nő, susogd el esténként a napodat a webkamerádba
c., vagy ha férfi vagy, akkor a webkamera előtt izomból vágd tökön magadat - ahogy ott vonaglasz a fájdalomtól, azt tutira viccesnek fogja gondolni a közönség.
