Magyar scifi = Jun és bandája
Posted by merras on August 25, 2011Elnézést a bevallottan ízléstelen címadásért, nem az én agyszüleményem. De szándékomban állt, hogy a Valóraváltó pályázatból megőrizzek egyfajta bestof válogatást, mert a maga nemében ez talán szórakoztató, afféle sírvaröhögős módon.
Az eredményhirdetésre várva érthető módon felfokozódott a feszültség a pályázat versenyzői között, a Budapest Bank pedig különösebb kommentár nélkül halogatta a végső bejelentést – nem irigylem őket, csak mi 7400 szavazatot gyűjtöttünk, ők pedig a játék tisztaságának megőrzése céljából igyekeztek átnézni valamennyi versenyző valamennyi szavazatát… ami baromi sok idő.
Ebben a várakozásban hangzott el egy olyan komment valamelyik versenyző támogatójától, amiben a szavazóinkat Jun és bandája címkével emlegette a Budapest Bank Facebook oldalán. Büszke vagyok arra, hogy sikerült kitalálni egy olyan projectet, ami a legkülönfélébb SF rajongókat egy zászló alá volt képes gyűjteni – de nem lennék meglepődve, ha a pályázatunk egyik-másik támogatója kikérné magának ezt a megjelölést. Ígérem, a magyar scifi közösségre a továbbiakban én sem fogok Jun és bandája címszóval hivatkozni.
Valaki a legutóbbi Meetupon egyébként az SFportal államformáját JUNta néven fogalmazta meg, ez nekem tetszik
Már az első forduló lezárása előtt szembesültünk azzal, hogy jobb esetben félreértik a pályázatunkat, rosszabb esetben szándékosan félremagyarázzák egyesek a céljainkat. Így volt olyan, aki azzal fordult segítséghez a publikumhoz, hogy van olyan versenyző, aki kivinné a pénzt az országból, mintegy elhappolva az összeget a magyar kisvállalkozásoktól. (Az idézetek nem szó szerintiek.) Valamint, jó dolog, ha valaki szépen tud fogalmazni, de ne mi tartsuk már el ezért.
Viszonylag normális hangvételben sikerült válaszként megfogalmaznom, hogy bizony az összeg túlnyomó része az egy olyan magyar fordítóhoz fog kerülni, aki képes angolra lefordítani az adott műveket – tehát ez bizony magyar zsebet fog hízlalni. Meg ha sikerül akár egyetlen példányt is eladnunk ezen kötetekből, akkor az végül szintén itthon fog kikötni. Fingunk sincs, mi az a GDP, de ha sikerül jól csinálni a dolgokat, akkor az a magyar GDP-t fogja erősíteni, korlátozott közgazdasági ismereteim alapján legalábbis az tök jó dolog, ha USA scifi rajongók pénztárcájából magyarokhoz vándorol a zöldhasú. Egy kisebb része a tervezett büdzsének valóban külföldi zsebekbe fog vándorolni viszont – az Amazon és a Google reklámrendszereiben fogunk elsősorban költeni a marketingre. De aki tudja, hogy marketing szakértőként tevékenykedem, az talán nem lepődik meg azon, hogy hiszek abban, hogy a sikerhez elengedhetetlen némi reklám.
A második “vádra” igazából Balázs adott jó reakciót:
Vegyük észre a finom, a pol-poti jövőképet a leghardkórabb materializmussal ötvöző báját ennek a kommentnek, ami szerint az életet könnyebbé csak az anyagi javak teszik, így az írók lesznek szívesek lefáradni vidékre kapálni.
A legfaszább flame viszont a személyazonosságomat érintette.
Sokszor, sok helyen poénkodok azzal, hogy nem a körülményesen kimondható-leírható nevemet használom, hanem egy magyart: pizzát és taxit Dr. Kiss József néven szoktam rendelni. Kiss Józsefnek egyébiránt anyai nagyapámat hívták, és valamely korai iratomon, úgy hat éves korom előtt, szerepelt is ez a név – valami régi szabályozás alapján kellett, hogy legyen “magyar nevem” is. Doktorrá valamelyik átmulatott éjszaka után léptettem elő saját magamat.
A saját Facebook profilomon elsütöttem egyszer egy poént, mely szerint a következő gázos támadás a pályázatunk ellen az lesz, hogy mit keres itt egy köcsög kínai. (Édesapám révén félig japán vagyok természetesen.) Erre beírta egy ismerősöm, hogy mégiscsak Kiss József néven kellett volna indulnod. Mire én: Dr. Kiss József, ha kérhetem!
Nos, ha jól értettem, ezt valamely versenyző valamely támogatója bizonyítékként értékelte, mely szerint én nem is Miyazaki Jun vagyok. Sőt, összefüggést vélt felfedezni valami pécsi Dr. Kiss Józseffel, akit csalásért köröztek avagy ítéltek el. Kamper Gergő ezt a nettó hülyeséget képtelen volt szó nélkül hagyni, és több kommentben igyekezett cáfolni ezt a megállapítást.
Hogy ennek mi lett az eredménye?
Hát hogy van itt egy Dr. Kiss József nevezetű csaló a pályázatban, aki kamu japán névről pályázik valami miatt… és amikor le van buktatva, akkor Kamper Gergely álnéven védi önnön magát. ‘Szal valójában én vagyok Kamper Gergő is. Amikor épp nem marketingelek, akkor egyébként kitűnő fantasy fordításokat csinálok, ha jól értem.
(Ezzel párhuzamosan a Szefantoron azt derítették ki rólam egyesek, hogy én olyan meleg vagyok, aki a nőket szereti. Azért faszányos dolog, hogy minden nap megtudok valami újat magamról, bár kezdem kicsit skizoidnak érezni a szitut.)
Azért hálás vagyok, az istenek gondoskodnak a napi szórakoztatásomról. A fenti bejegyzéssel ezt igyekeztem nektek továbbadni, remélem, sikerült.


Ez tényleg roppant mód vicces, de ugye nem baj, ha örülök annak, hogy ezen csak kívülről kell nevetnem.
Jun! Ma már nem szégyen a másság!
Jun: arrol ne feledkezz meg, amit anno Shark (skizoneven Brod) allapotott meg a lecsavarhato …. keszletedrol – szoval biztos nem vagy meleg
Jun, ez helyenként siralmas….
De az írás jó.
Hogy aztán mitől lettünk kábé két hete “eltések”, az nem derült ki?
megtiszteltetés volt együtt dr. kiss józsefnek lenni veled.
Inkább legyél olyan meleg aki a nőket szereti, mint olyan hetero aki a fickókat.
)
Gratuláció az eredményhez!
tényleg, ja, a miyazaki jun meg a kamper gergely ugyanannak a dr. kiss józsef nevű kábszeres pécsi sikkasztónak a két különböző “eltés nickje” volt, és az eltések azt hiszik, nekik mindent szabad!
és ezentúl én is dr. kiss józsef névre rendelek pizzát, a kampergergellyel is akadnak néha gondok.
Részermől örülök, hogy tagja voltam ennek a bandának
Okozott néhány vicces percet.
@kamper
én akkor most saját magamat kommentelem, vagy mi van?
Egyébként indíthatnánk Dr. Kiss József klubot!
Vagy indíthatnék….
francba, nehéz dolog ez a tudathasadás….
Folyamatában nem olvastam a kommenteket, csak amikor már kezdtétek megtárgyalni a különböző “eseteket” mentem át a bank oldalára. Elszörnyedtem, hogy milyen alacsony szintet ütött meg egyik-másik okostojás…
De ez már a múlt, a lényeg, hogy győzött az igazság!
@merras: de egyébként véresen komolyra fordítva, én aszittem, hogy ez a név hasraütés, nem tudtam, hogy úgy vagy kj, ahogy vujity tvrtko balogh szilárd.
tvtko az balogh szilárd? ez meg nekem új.
aha, és egyszer hallottam mesélni, hogy ő pont így lett bsz, hogy muszáj volt valami “magyar” nevet rásütni. mongyuk szerintem ezen kívül nem hallottam sokat, nem bírom a faszit.
Ezek szerint, ha jól értem: a kamu-japán leszbikus nagyapád vagy, alias Kiss ‘Kamper’ József. Vazze, jobban nyomod, mint Shakespeare. XD
És mi volt az a fénykép, ami állítólag bizonyítja a nemlétezésedet?
A verseny és a kommentek remek keresztmetszetet adnak a mai magyar netezési szokásokról. Úgy általában pedig minő meglepi, hogy az eredményhirdetés után gyorsan felszívódtak a mocskolódók!
@NocadLee:
Nem jutott el hozzám végül, de a Dr. Kiss Józsefes kommentemről készült screenshotra tippelek.
Jun!
A bagolyról megfeledkeztél!
A rézfaszúról?
Mnaó baglyáról… Tudod: a harmadik nem.
Hja, igen
gratulalok es nagyon orulok, hogy lesz magyar scifi az amazonon
es megtiszteltetes, h ‘jun bandaja’ resze lehettem xx
pont nem voltam itthon az eredményhirdetéskor…
így utólag örülök és gratulálok!
(a jelenlévők mindig kivételek) de azt tudom mondani, hogy a gondolkodás egy folyamatot feltételez
én ezt az mberek estében még soha nem tapasztaltam, így hát nem is vagyok meglepve
ha lesz Jun-bandája vagy JUN-ta logó akkor szívesen kiteszem!
Rég nevettem – és szörnyülködtem egyszerre – ennyit.:) Jó az írás! És gratulálok neked az ötletért, amivel nyertél, valamint gratulálok minden egyes magyar sci-fi rajongónak, aki ezt lehetővé tette!
Sok sikert a megvalósításhoz! Időnként tájékoztass minket légy szíves, hogyan halad a projekt.
U.i: úgy látom, sok jóból maradtam ki azáltal, hogy nem vagyok még regisztrálva a nagy facebook-on.:) Azt hiszem, sürgősen pótolnom kell eme mulasztást.
NocadLee: “És mi volt az a fénykép, ami állítólag bizonyítja a nemlétezésedet?”
Ne viccelj, tele a net fényképek millióival, amelyeken Jun nincs rajta. De egyáltalán.
Add A Comment