Universe Today

… Merras blogja

Zsoldos Péter-díj vs. E-book

Posted by merras on December 9, 2010

Előbb felmerült a kérdés, mint vártam, de nem lepődök meg rajta – érett ez már egy ideje. A magam részéről az Avana listáján, meg közgyűléseken is próbálkoztam már bátortalan felvetésekkel, hogy előbb-utóbb foglalkozni kellene az üggyel.

Ez pedig ugye az e-könyvek jelölhetősége a Zsoldos Péter-díjra.

Lehet-e, kell-e lehetőséget adnunk arra, hogy a direkt e-book formátumban kijövő, papírverzióval nem rendelkező regények, novellák is indulhassanak a Zsoldos Péter-díjért?

A kérdés több ok miatt is egyre sürgetőbb.

Az egyik az, hogy szerintem az új tehetségek bevezetésének egyik legkevésbé rizikósabb módja az e-könyv. Az elmúlt években láthattunk több próbálkozást is új, ismeretlen, elsőkötetes szerzők kiadására. Az egyetlen, aki kritikai sikert tudott elérni, az Csepregi Tamás volt, a Szintetikus álom című kötetével – igaz, ő egyből Zsoldos Péter-díjat és Encouragement Awardot is kapott. A kritikai siker viszont nem jár együtt az automatikus anyagi sikerrel, és akkor finoman fogalmaztam.

A papírkönyves piac arra kondicionálja a kiadókat, hogy ne akarjanak rizikózni, márpedig egy papírkiadás nyomdaköltsége alsó hangon is 500 000 Ft. Egy új szerző bekerülési költsége tehát magas, a sci-fivel foglalkozó kiadók pedig nincsenek úgy eleresztve anyagilag, hogy szívesen bevállalnák a kockázatot. Nem is várható el tőlük, mindenki a túlélésre játszik.

Tehát, ha új tehetségeket akarunk bevezetni, ahhoz megfelelő kockázati tőke hiányában a legköltséghatékonyabb és legkevésbé rizikósabb út az az e-könyvek birodalmán keresztül vezet.

Merthogy legfeljebb 2-3 év, és birodalom lesz az egyelőre még mikroszkopikus magyar e-book piacból. Az SFportal E-Book az első fecskék egyike, én azt tippelném, hogy jövőre gombamódra elkezdenek szaporodni a hasonló e-book kezdeményezések. Egyelőre még kevés a dedikált e-olvasó eszköz, de az okostelefonok és a tabletek piacával együtt dinamikusan fog növekedni. A növekedés pedig magával fogja vonzani az új szerzők megjelenését is.

Ha Csepregi Tamás nem papírkönyvben jelenik meg, hanem csak idén az SFportal E-Bookon publikálta volna a művét, akkor a jelen szituációban el lenne vágva a megmérettetés esélyétől, már ami a Zsoldos-díjat illeti. Jelen gondolatmenetben nem az a lényeg, hogy megnyerte-e volna a díjat, avagy sem – hanem az, hogy a startvonalhoz sem állhatott volna érte.

Idén még nem tudok olyan sci-fi regényről, ami csak e-bookban jelent volna meg – de jövőre lesz. Már csak azért is, mert az SFportal E-Bookban tervezünk is friss műveket, már az első negyedévben. Ha valaki azt mondja, hogy emiatt hazabeszélek, amikor szeretném, hogy lehetőséget kapjanak a Zsoldos-díjra a szerzők, azzal nem szállok vitába – bár nem ez a célja a dolognak. Szerintem érdemes lenne rendezni ezt az ügyet, mielőtt akkut problémává válik – azért, hogy minden kiadónak és szerzőnek meg legyen az esélye.

2011 az utolsó esztendő, amikor erre még úgy van lehetőség, hogy nem zártunk ki senkit – a jövőre megjelenő sci-fi e-könyvek így a 2012-es megmérettetésen már tudnának indulni.

Van ez a jelenlegi rendszer, amely szerint 500 kiadott (print-on-demand esetében 500 eladott!) példány esetében jelölhető egy-egy mű, amivel kétféle probléma van: egyfelől, igazságtalannak tűnik nekem, hogy míg egyes szereplőktől kiadási példányszámot várunk, másoktól eladásit. Másfelől viszont, mivel az Avana kezében nincs semmilyen egyéb lehetőség, ezért amúgy is bemondásra kell elhinniük a példányszám kérdését. E-book esetében a kiadási példányszámnak ugyebár nincs értelme, de az eladott példányszámot még kevésbé tudná ellenőrizni egy civil szervezet.

Nyilvánvaló, hogy nem célszerű minden házilag publikált és netre esetlegesen ingyenesen feltöltött kéziratot a zsűri elé engedni – merthogy a zsűri kapacitása is meglehetősen véges, és nem akarjuk, hogy a harmadik amatőr írás után kiégjen az összes agysejtjük, az ötödik után pedig az öngyilkossági statisztikát rontsák. Azt gondolom, hogy valamiféle előszűrésre szükség lenne tehát: akár olyan formában, hogy egy megfelelően tág csoport (szerkesztők, olvasók, bloggerek, Avana-tagok) kezébe kerül a jelölés joga, akár úgy, hogy valamiféle előzsűrizés keretében kiszóródnak az olvashatatlan, értékelhetetlen írások.

Nem tudom, nincs nálam a bölcsek köve továbbra sem – mindenesetre szerintem a problémáról és a megoldási lehetőségekről ideje elkezdeni a beszédet. Kevés időnk van rá. Valamint: mely más díjnak kellene úttörőnek lennie, mint egy science-fiction díjnak?


  1. Marco Said,

    Most is nyilatkozatot kérünk a kiadótól, hogy megjelent a mű x példányban.
    Ha a kiadó “hazudik”, valóban nem nyomoztatjuk le. Bízunk benne, hogy egy céges pecsétes, aláírt papíron azért kellemetlen dolog hazudni.
    De miért is ne lehetne pecsétes, aláírt papíron nyilatkozni az e-book eladásokról?
    Sőt, sokkal egyszerűbb nyilvántartani a letöltéseket, hiszen a kiadó már csak a jutalék miatt is precízen el fog számolni.

  2. Scal Said,

    szerintem alapítsunk külön E-Zsoldos díjat :p

  3. merras Said,

    @Marco – azon az elvi megkülönböztetésen nem változtat semmilyen papír, hogy egy kiadónak 500 pld-t kell kinyomnia a nevezhetőséghez, és akár 0 db eladással is nevezheti a kötetet, míg egy e-booknak vagy PODnak 500-as eladást kell igazolnia.

  4. szs Said,

    A számokkal való játék helyett tényleg az előminősítés lenne a legjobb megoldás, de azt tartom a legkevésbé valószínű fejleménynek, mert túl összetett és bonyolult. Mondjuk azt is érdekes lenne felmérni, hogy adott időszakban hány wannabe/jószándékű amatőr sci-fi e-book került fel a netre új megjelenésként.

    Meg hogy offoljak is, a Sötétség előtt folytatását tervezitek felrakni az ekönyv sorozatba?

  5. wintermute Said,

    “A kritikai siker viszont nem jár együtt az automatikus anyagi sikerrel, és akkor finoman fogalmaztam.”

    Miért, hát nem Bentley-vel érkeztem a Meetupra legutóbb?
    (Nem.)

    De hogy érdemben is hozzászóljak, szerintem is a dolog legproblémásabb része a kivitelezhetetlennek tűnő előszűrés. Papíron is meg lehet ma jelenni kiadó nélkül (mámint _valódi_ kiadó nélkül), csak a viszonylagos drágaság szab határt a saját zsebből publikált irományok özönének.(Mielőtt jogosan tiltakozna valaki, gyorsan a kötelező kör: az önkiadás nem jelent FELTÉTLENÜL minőségkülönbséget, de azért a legtöbb esetben igenis látható a hozzáértő szöveggondozás/szerkesztés/kritikai észrevételek hiánya). Ha a digitális kiadásban még ez a költségalapú szűrő is eltűnik, hatalmas mennyiségű szöveg kerülhet a zsűri elé. Erre kéne valami megoldást találni.

  6. Zsoc Said,

    Az nem tudom mennyire jelentene esetleg megoldást, ha az előszűrést maguk az olvasók végeznék, olvasás után lehet értékelni a művet, mondjuk egy online felületen.

    Hm… mire leírtam ezt a mondatot, magam is kétségek közé kerültem, hisz a haverokat lehet hívni szavazni, meg lehet ebben is csalni, ugyanakkor egy jól lefejlesztett rendszeren (ami nem a wp…), ezt tisztességesen le lehetne vezetni.

  7. merras Said,

    @wintermute – múltkor láttam a környéken valami Bentley-szerűséget, meg mertem volna rá esküdni, hogy a Tied. :)

    A papíralapú önmegjelenés az elmúlt években viszonylag kevés vizet zavart – mire szerintem úgy istenigazából el tudna terjedni itthon a print-on-demand vagy épp a novum verlag-féle “fizess és kiadunk!”-metódus, addigra ezen pont az e-book kiadással lép túl a magyar piac. Akik meg saját maguk, saját erőből kiadják a könyveiket, azok meg muszáj, hogy meglépjék az 500-as példányszámot, mert 1000 példány alatt egyáltalán nem költséghatékony a nyomda.

    @szs – igen, a Sötétség előttet is, meg az Árnyak ébredését is tervezzük.

  8. wintermute Said,

    merras: Pont azt mondom, hogy a pár saját kiadású papírkötet helyett lesz _sok_ saját kiadású ebook. Ezt a létszámváltozást lenne nehéz lekezelni zsűrizésnél.

  9. Odo Said,

    Én jelenleg is két irányban fogyasztom az sf írásokat. Mint a Solaria szerkesztője elolvasok minden, a megjelenés reményével beküldött e-írást, és higgyétek el, hogy néha rémisztő dolgok kerülnek a monitoromra, másrészt az év folyamán igyekszem elolvasni minél több frissen megjelenő hazai sf papírkönyvet, kiadványt, amikor pedig beindul a Zsoldos szezon, újraolvasok minden, díjra jelölt kiadványt. Ja, emellett próbálom követni a neten megjelenő (e-formátumú) írásokat is, de ez az igekezetem már persze nem lehet kimerítő. Dehogynem lehet!, mert azért egy idő után már nagyon is kimerítő:) a képernyőn villogó, néha helyesírási hibákat halmozó ügyefogyott mondatok mondanivalóját kibogozni…

    Nem tudom, mit szólna a zsűri, ha monitoraira ömlesztenétek válogatás nélkül egy “nagyrakás” e-sci-fit…
    Merras, a hozzászólásomat egyáltalán ne vegyed hivatalos álláspontnak, ez csak egy amatőr blogolvasó véleménye.
    O

  10. merras Said,

    @Zsoc – talán egy Facebook app lehetne, ahol névvel / arcképpel kell szavazni, de a “kicsi a bors, de rohadt sok a barátja”-effekt ott talán még hatványozottabban jelentkezne.

    @wintermute – eeegen. Nem tudom én sem a megoldást, csak ez az előszűrés jutott eszembe nekem is. Azért is lett belőle blogpost, hogy beinduljon a közösségi bölcsesség. :)

  11. merras Said,

    @Odo – úgy veszem, bár előbb-utóbb lehet, hogy jó lenne, ha a zsűri közösen kialakítana egy ezzel kapcsolatos álláspontot – hiszen Titeket terhelünk az ilyen nyavalygásokkal.

    Aztán pedig lehet, hogy előbb-utóbb valamilyen formában e-olvasókat is kéne biztosítani a zsűritagoknak. :) Nincs erre valami pályázat? :)

  12. búkfaló bill Said,

    Az e-book formátumban kiadott művek nevezési lehetőségének megteremtésében a sci-fi valóban élen járhatna. Ha nem így lenne, a szűk piac miatti papíralapú kiadási lehetőséghez egyre kevésbé jutó színvonalas írások egyben a díjazás során sem kapnának esélyt. (az más kérdés, hogy az írók neveznék-e egyáltalán az e-műveiket). A zsűri által jónak értékelt – ne adj’ isten – a ZSP-díjat elnyerő e-könyv talán később papírkönyv formájában is meg tudna jelenni.
    A veszély valóban abban van, hogy olyan írásokkal is nevezhetnek, melyeknek nem kellene ott lenniük. Az előzsűrizésnél jobb megoldást erre nem igazán lehet kitalálni. Az előzsűrizés – azon túl, hogy nem egyszerű szervezési munkát-, és rengeteg időt jelentene a résztvevőknek – legalább egy évben kétszer teret adhatna a sci-fi berkeken belüli súlyos vitáknak :-) .
    A díj kiterjesztését – a döntés az Avana belügye – kívülről „támogatom” (mint a kisregény kategória alapításába egykoron beszálló szimpatizáns).

  13. Odo Said,

    Idézlek, bb: “A veszély valóban abban van, hogy olyan írásokkal is nevezhetnek, melyeknek nem kellene ott lenniük.” Yes, da, oui, erre utaltam az első hsz-emben. A net liberalitása, az e formátumú megjelentetés szabadsága óhatatlanul is arra csábítja a szerzőket (nem írókat), hogy minden komolyabb ellenőrzés, lektorálás, stilizálás, javítás, szerkesztés nélkül feltegyék azt, amit egy lelkes pillanatban mondatokba foglaltak. Ez nem szőrszálhasogatás akar lenni, szerintem a kezdő szerzőktől is jogosan várhatunk el — ha nem is hibátlan, de legalább igényes nyelvi megvalósítást. Emellett érdekelne, hogy szerintetek éves szinten kb. milyen mennyiségben jelennek meg a témakörbe illeszthető írások? És bb kérdése, hogy ki nevezné be a versenybe az írásokat, hát ez is jó kérdés…

  14. búkfaló bill Said,

    Odo, remélem töménytelen mennyiségben :-)
    (a könyvolvasómat pedig szívesen kölcsön adom a zsűrizés időszakára)
    bb

  15. Jud Said,

    Merras, ez érdekes téma és rengeteg kérdést felvet.

    Az előszűréshez támpontot adhat a Hugo-díj szavazási rendszere. Szerintem.
    http://www.thehugoawards.org/the-voting-system/

    Ugyanakkor bármilyen előzsűrizés, netes szavazás, fészbúkos lájkolás (na ettől ráz engem a hideg, én pl. soha az életben nem regisztrálok oda, lehet kövezni, de jó okom van rá) szükségképpen vitákhoz, félreértésekhez vezet. Aki több szavazót mozgósít, ugye…

    Az egész kétség kívül egyre nagyobb probléma lesz, és fontos már most gondolkodni rajta. Mert hát tényleg: 5 eladott pld az 500-ból, POD-nál 500 kinyomtatott könyv, és jelölhető a regény… Még csak szkeptikus sem lehetek, mert egyre több embernek lesz e-readerje, és amikor még én is azon morcogtam, hogy minek is a Zs-díj kisregény kategóriában, amikor NINCS sci-fi kisregény, két év alatt mégis jelent meg annyi, hogy jövőre ki tudja osztani a zsűri e kategóriában is a díjat. Úgyhogy belátom, tévedtem, és nyitott vagyok az e-Zsoldosra.

    Ha lesz e-könyves díj, akkor az valószínűleg ösztönzőleg fog hatni az e-könyves piacra.
    A kérdés az: mitől lesz egy e-könyv kiadása “hivatalos”, jelölésre érdemes szemben azokkal, akik szimplán átkonvertálják a Wordben megírt kis kéziratukat e-olvasó formátumra, és feltöltik a netre? Szerintem nem előzsűri/előválogatás/szavazás kell, hanem talán inkább olyan netes fórumok, “hiteles helyek”, “kiadók”(?) kialakítása, hogy csak az ott megjelent (bizonyos összegért letölthető?) e-művek lehessenek jelölve.

    Ha az előzsűrizést és a “hiteles helyeket” mixeljük, abból kisülhetne pl. egy ilyen megoldás:
    már most is vannak olyan e-magazinok, honlapok, amelyek egyfajta e-könyv műhellyé is válhatnának, és kapnának egy kvótát, hogy évente hány náluk megjelent netes tartalmat jelölhetnek a díjra. Ezt eldöntené az adott honlap szerkesztősége. Ehhez persze definiálni kellene a szerkesztőséget, sőt, az e-zine fogalmát, de talán ez nem volna olyan nehéz. (Pl. “hiteles hely”: legalább 3 fős szerkesztőség, hetente 4x frissül – nem átvett tartalommal!, és a látogatottsága x. letöltés havonta. Vagy: mivel úgyis mindannyian tudjuk jól, melyek azok a honlapok, amelyek rendszeresen foglalkoznak sci-fivel és közzétesznek novellákat, szóval e honlapok szerkesztői/delegáltjai/kritikusai/üzemeltetői – és persze az Avana képviselői – leülnek egy vendéglátóipari egységben, és megegyeznek a szabályokban. Fantazmagória, tudom. :D )

    Nyilvánvalóan minden szentnek maga felé hajlik a keze, de a viták, hogy adott honlapról melyik műveket jelöljék, eldőlne saját berkekben, a szerkesztők fórumain, és sértődés is legfeljebb házon belül lenne, ami sokkal kezelhetőbb. A sértődést csökkentheti továbbá a kvóták meghatározása, tehát nem csak egyet lehetne jelölni, hanem mondjuk hármat, kategóriánként.
    (Mellesleg, egy ilyen rendszer már most letesztelhető lenne azon, ha mondjuk az egyes ilyen honlapokon megjelenő írásokat jelölni lehetne egy külön kategóriában.)

    Na mindegy, ha ez megoldódik, újabb kérdés lesz: e-könyv csak e-könyvvel, vagy papírral is versenyezhet?
    Hogy fog hozzáférni a zsűri az e-könyvekhez? Elvárható, hogy vegyenek egy e-readert? Vagy biztosítson nekik az Avana? (Szerintem az éves ktgvetésüket elvinné :D ).

    És végezetül, de nem utolsó sorban: mi volna, ha ezek a “hiteles helyek” alapítanának egy külön e-díjat, afféle teszt-díjat, kizárólag netes tartalom számára. Maga a díj is virtuális lenne, semmiféle anyagi vonzattal nem járna. Vagy mondjuk a díj lehetne az, hogy az adott évben nyertes novellá(ka)t lefordítanák angolra, és a szerző külföldön is kilincselhetne vele. (Fantazmagória 2. Tudom, ez is sok kérdést felvet, most csak ötletelek.)
    Hogy ki zsűrizne? Mondjuk szintén e honlapok delegálnának, részben felkérnének embereket. Szempontok kidolgozhatók. Fantazmagória 3, tudom. :D
    (Érdekes, hogy ott vannak pl. a finnek, és van 5 fantasztikus irodalmi díjuk, nálunk egy, és csak sci-fi, bocsánat, kettő, mert lesz KIMTE-díj, de vajon elférne-e ezek mellett egy harmadik? Persze ez már messzire visz.)

  16. Marco Said,

    Nem gondoljátok komolyan, hogy a zsűri előtt “előzsűrizzünk”!
    Hozzunk létre egy másik zsűrit, ahol eldől, mi kerülhet a “nagy” zsűri elé? Ez valami bürokrata tréfa?
    És ha majd töménytelen mennyiségű “vacak” ömlik az e-formátumból, akkor elgondolkodunk majd egy elő-előzsűrin?
    Továbbá az előzsűrinek is biztosítani kellene a megfelelő mennyiségű művet az olvasáshoz. Ez még e-bookból költségkímélő módon megoldható lenne, de (mivel nem átesve a ló túloldalára éppen most próbáljuk ugyanazokat a feltételeket megteremteni az e-kiadásnak, mint a papíralapúnak) a nyomtatott formátumból nem várhatjuk el a kiadóktól, hogy még több kötetet átadjanak olvasásra, mert lassan már a zsűrinek átadott könyvekből kifutja majd a kívánt példányszám. Vagy ott nem lenne előzsűri? Máris felrúgjuk az egyenlő bánásmód rendszert?
    Jó lesz az a pecsétes papír a példányszám igazolásról. És én megbízom Junban. Ha aláírja, hogy valamiből letöltötték az 500 példányt, az úgy is van!

  17. Jud Said,

    Marco, akkor felrakom a netre az irományom, és rákattintok 500-szor. :D

  18. Chelloveck Said,

    Milyen (kitől) papíron meg nem jelent e-könyveket terveztek ’11-ben e-kinyomni, Jun.
    Sokat vagy keveset. És ha sokat, ha keveset – ki fogja e-szerkeszteni, e-megjelenésre alkalmasnak ítélni őket.
    Vagy ez még nem körvonalazódott?

  19. Marco Said,

    Jud, elsősorban nem vagy kiadó, másodsorban tudom én ám, hogy nem fogod Te azt leszámlázni ötszázszor. :)

  20. Jud Said,

    Marco: és ha ingyen letölthető? :D

  21. szs Said,

    Akkor fúj. :)

  22. mat Said,

    Én így tudnám elképzelni az előzsűrizést: beérkezik pl. negyven regény. Van 6 zsűritagunk, mindegyikük megkap véleményezésre 6-ot vagy 7-et. Ezekből kiszórja azokat, amelyek szerinte nem férhetnek fel a shortlistre (mondjuk 4-5-6 darabot), és így végül van 6-8 darab regényünk, amit aztán mindenki elolvas és pontoz.

    A folyamatot gyorsítja, hogy nyilván a zsűritagok előre megveszik/elolvassák az őket érdeklő regényeket, nem muszáj várniuk a recenziós példányokra. Illetve senki sincs kötelezve arra, hogy egy nyilvánvalóan bűnrossz könyvet végigszenvedjen: ha az előzsűrizés során már a második oldalon fizikai fájdalmai vannak a zsűritagnak a szövegtől, akkor nyugodtan annyiban hagyhatja.

    A rendszer biztos sokaknak nem tetszene és lennének nagy háborgások, de hát ilyen ez a rock ‘n’ roll. Nemtetszés és háborgás sajnos így is van…

  23. acel Said,

    Az e-könyvblogról hozom ezt a két linket:

    mek.oszk.hu/08900/08909/?from=rss
    mek.oszk.hu/08300/08300/?from=rss

    A másodiknál meg van az 500 letölltés, 2010-es, szóval van nevezhető mű.

  24. acel Said,

    Jud:
    Külön ebookos díj sztem sok lenne a magyar kínálátnak.

  25. szs Said,

    acel: Az számláló nem a letöltést mutatja, hanem a könyv lapjának megtekintését, próbáld ki, kattints rá többször letöltés nélkül.

  26. acel Said,

    szs: Annak meg mi értelme van? Mindig megtévesztem megam mert értelmes dolgokat keresek az oldalakon.

  27. Marco Said,

    mat: így a zsűri elé már nem is kerülne az adott zsűritag ízlésvilágával ellentétes mű, illetve extrém esetben kapásból kizárhatja a haragosait.

    jud: egyszerűen az nem játszik. :)

  28. Marco Said,

    Egyszóval én kereskedelmi forgalomhoz kötném, és itt lényegtelen hogy nyomtatott formátumban, e-bookként, illetve marhanyelven jelenik-e meg.

  29. szs Said,

    Rohamos novella volt már a jelöltek között?

  30. merras Said,

    Nohát, rég volt itten ennyi komment egy rakáson. :)

    @Jud – köszi a Hugos linket, vitaalapnak szerintem pöpec.

    Hogy egyes honlapok is jelölhessenek, az talán keresztülvihető lenne, sajnos nincsen olyan sok belőlük, hogy kezelhetetlen legyen a dolog. És valószínűleg egyik sem égetné magát azzal, hogy olvashatatlan vackot jelöl.

    Az e-könyv vs. papírkönyv szétválasztást, illetve a külön e-könyv díjat viszont nem támogatnám a magam részéről. Az irodalom marad irodalom (a novella marad novella, a regény meg regény) attól függetlenül, hogy e-könyv vagy papírkönyv formátumban jelenik meg. Egy díj esetében nem a formátumoknak, hanem a MŰVEKNEK kell versenyezniük egymással. Egy külön e-könyves díj létrehozását több okból sem támogatnám: egyrészt, van egy szerintem jó díjunk, mégha rendszeresen viharokat kavar is a biliben. Ne flémeljünk ezen, de szerintem van presztízse, és az Avana is fontolva haladgatva ugyan, de igyekszik bővíteni a zsűrit megfelelő emberekkel.

    Azt szeretném, ha még egy kicsit erősítenénk a díjon, finomítanánk a mechanizmuson, nagyobb hírverést jelentene már az átadás ténye is, mint eleddig. Ha ez megvan, onnantól kezdve talán van értelme újabb sci-fi díjak alapításán gondolkodni. Aztán legyen olyan, mint pl. a cseheknél (vagy az említett finneknél), hogy van 5-6 különböző díj, de ez még szerintem a jövő zenéje. [Amúgy az is hozzájárul ezeknek a sikeréhez, hogy egy központi convention ad otthont a díjkiosztóknak, és egy baromi nagy ünnepség maga az átadást. Egy salgótarjáni HungaroCon többek között erre sem alkalmas, de a tagság valami miatt ragaszkodik a többszörösen leszerepelt helyszínhez.]

    Szóval, egyelőre nem kezdenék szegmentálásba.

    @Chelloveck – a kiadási tervünk egyelőre nem publikus.

  31. Chelloveck Said,

    “Nohát, rég volt itten ennyi komment egy rakáson.”
    A címbe illesztett “díj” szócska csodákra képes. :P

  32. acélpatkány Said,

    “Rohamos novella volt már a jelöltek között?”
    Pont tavaly, Szabó Tamás Változás szele, Roham 8. szám.

  33. szs Said,

    acélpatkány: Akkor van precedens a kereskedelmi forgalmat mellőző művek zsűrizésére. Nem mintha ez jelentene bármit is, de azért érdekes.

  34. Marco Said,

    A Roham erősen a határon táncol.
    Végül is, nem kis pénz van benne, ha színes technikával kinyomják ennyi példányban, de az is igaz, hogy ennyi erővel bárki kinyomtathat színes fénymásolóval 500 példányban szórólapot a művével, és osztogathatja az aluljáróban, mint Zsoldos-díjra nevezett írást. Én szívem szerint a Rohamot kizárnám.

  35. Latoya Bridges Said,

    Nohát, rég volt itten ennyi komment egy rakáson. :) @Jud – köszi a Hugos linket, vitaalapnak szerintem pöpec. Hogy egyes honlapok is jelölhessenek, az talán keresztülvihető lenne, sajnos nincsen olyan sok belőlük, hogy kezelhetetlen legyen a dolog. És valószínűleg egyik sem égetné magát azzal, hogy olvashatatlan vackot jelöl. Az e-könyv vs. papírkönyv szétválasztást, illetve a külön e-könyv díjat viszont nem támogatnám a magam részéről. Az irodalom marad irodalom (a novella marad novella, a regény meg regény) attól függetlenül, hogy e-könyv vagy papírkönyv formátumban jelenik meg. Egy díj esetében nem a formátumoknak, hanem a MŰVEKNEK kell versenyezniük egymással. Egy külön e-könyves díj létrehozását több okból sem támogatnám: egyrészt, van egy szerintem jó díjunk, mégha rendszeresen viharokat kavar is a biliben. Ne flémeljünk ezen, de szerintem van presztízse, és az Avana is fontolva haladgatva ugyan, de igyekszik bővíteni a zsűrit megfelelő emberekkel. Azt szeretném, ha még egy kicsit erősítenénk a díjon, finomítanánk a mechanizmuson, nagyobb hírverést jelentene már az átadás ténye is, mint eleddig. Ha ez megvan, onnantól kezdve talán van értelme újabb sci-fi díjak alapításán gondolkodni. Aztán legyen olyan, mint pl. a cseheknél (vagy az említett finneknél), hogy van 5-6 különböző díj, de ez még szerintem a jövő zenéje. [Amúgy az is hozzájárul ezeknek a sikeréhez, hogy egy központi convention ad otthont a díjkiosztóknak, és egy baromi nagy ünnepség maga az átadást. Egy salgótarjáni HungaroCon többek között erre sem alkalmas, de a tagság valami miatt ragaszkodik a többszörösen leszerepelt helyszínhez.] Szóval, egyelőre nem kezdenék szegmentálásba. @Chelloveck – a kiadási tervünk egyelőre nem publikus.

  36. Nona Mills Said,

    szs: Annak meg mi értelme van? Mindig megtévesztem megam mert értelmes dolgokat keresek az oldalakon.

Add A Comment

?>