Egy illúzióval kevesebb

Posted by merras on augusztus 12, 2008

Szeretem néha azt hinni, hogy magunk mögött hagytuk a rendszerváltás előtti éveket, a hidegháborút megelőző éveket, az egész szovjet érát.

Lófaszt, mama.

Fenemód kiábrándító azt látni, hogy operettszínház az egész NATO, EU, meg az egész nyugati civilizáció úgy, ahogy van. Hogy a szovjet idők nem értek véget, csak új ruhában pompázik a Szovjetunió.

Az, hogy Oroszország egy jottányit nem fejlődött, csak rájött, hogy energianagyhatalomként továbbra is világpolitikai szerepet játszhat, az egy csöppet sem meglepő. Amin ledöbbentem, hogy Németország meglehetősen sáros a grúz ügyben.

Annyi történt ugyanis, hogy gyakorlatilag Németország fúrta meg Grúzia tagfelvételét a NATO-ba - Németország, akinek egyébiránt olyan sok kellemes emléke fűződik Oroszországhoz, ugye. Ha a németek nem köpnek bele a levesbe, akkor - ha még nem is lenne tag Grúzia -, akkor legalábbis már pár lépcsőfokkal előrébb járna a NATO tagság útján… és akkor most talán az oroszok is kétszer meggondolták volna ezt az egész lerohanásos akciót.

Angela Merkel a délutáni érkezéskor, még a bukaresti repülőtéren kijelentette: Berlinnek meggyőződése, hogy “még túl korai” Grúzia és Ukrajna felvétele a tagsági akciótervbe (MAP), a NATO-tagságot megelőző utolsó felkészülési szakaszba. Mindazonáltal hozzátette: vitán felül áll, hogy mindkét országnak meg kell adni “a csatlakozás perspektíváját”. […]Eltekintve attól, hogy az atlanti szövetség szükségtelenül venne a nyakába egy sor problémát, a német külügyminiszter még egy körülményt említett annak indoklására, miért kell váratni a két jelöltet. Ez pedig nem más, mint az, hogy tekintettel kell lenni Oroszországra.

Bízom benne, hogy Angela Merkel kancellár asszony kitűnően bírt aludni az elmúlt héten is, és nem emésztette az események elfajulásában játszott szerepe.

Mondjuk a fejlett Nyugat elmúlt heti siralmas szereplését elnézve elbizonytalanodok abban is, hogy egy esetleges grúz NATO tagság egyáltalán jelentett-e volna bármit is, vagy pedig ennek ellenére megindultak volna az oroszok. Bízva abban, hogy akkor is az a szintű pipogyaság, bizottságosdi fog működni, ami per pillanat működik. Az USA az orosz-amerikai kapcsolatok megromlásával fenyegetőzik, olvasom a portálokon, LOL, Putyin helyében én is mindjárt helyben összeszarom magamat. Összeült az ENSZ BT, magasan fizetett diplomaták csinálják a semmit, ahogy már évek óta ebben a siralmas, szürreális bohócszakkörben már megszokottá vált.

1956 óta vannak közvetlen tapasztalataink arról, hogy mit csinál a szent Nyugat ilyen helyzetekben - az a Nyugat, akihez mi annyira csatlakozni akartunk. 52 esztendeje nem volt semmiféle fejlődés ebben a témában, EU és NATO ide vagy oda. Illetve valami mégiscsak: a magyarok most már a vasfüggöny jobbik oldaláról szemlélhetik, hogy orosz tankok massíroznak be egy nemorosz országba. Mindegy, nézzünk inkább Olimpiát, mert sokkal szórakoztatóbb. (Ahogy egy oroszokhoz hasonló demokrácia fővárosában az olimpiai eszmék mögé bújva mérkőznek meg a legkirályabb doppinggyártók.)

Addig is szégyellősen félrenézünk, itt Atlantiszon. Egy kis nép úgy gondolta, ő hozzánk akar tartozni, az volt az álma, hogy egyszer európai nemzet lesz, legalább annyira, mint a magyarok vagy a románok. És megtett ezért mindent, amit bírt. Többek között hű és jó szövetségese lett az Egyesült Államoknak. Grúzia elindult az emberarcú kaukázusiság útján, egy nem vénnek való vidéken, ahol öltönyös fáraók uralkodtak. És nem várta, nem védte meg senki.

Nem háború ez, ahogy nem volt háború 56 sem, se a prágai tavasz. Csak egy forradalom leverése. Egy civilizációs átigazolási kísérlet bukása. Nincs itt semmi látnivaló. Orosz, közelkülföldi belügy. Úgysem tudunk micsinálni. Bámuljuk inkább, hogyan illegeti magát Kína, és miért is nem szeretnénk kínaiak lenni. Közben a hátsó udvarban a grúzok felfedezik, miért volt reménytelen Európába beleszeretni. Mert nem tud viszontszeretni, azért. És egész nap csak a tévét nézi. (w)

Persze, igaz, egy ilyen kis országocska miatt nem érdemes harmadik világháborút kirobbatani, kevésbé fájdalmas lenyelni a békát.  Így lesz majd a következő kis országocskával is, akinek lehet, a nevét se tanultuk meg, de egy hétig hír lesz a tévében, ha mondjuk épp nem a foci VB fog zajlani. Akkor is összeül az ENSZ BT bohócszakkör, és akkor majd legfeljebb Barack Obama fogja aszondani, hogy “most aztán már tényleg nagyon meg fog romlani a kapcsolatunk”. (Ha csak ezen típusú nyilatkozatokat összeadnám, akkor elméletileg rosszabbak az orosz-USA kapcsolatok, mint a kubai rakétaválság idején.) Aztán továbbra se fog semmi se történni, és jön a harmadik, meg a negyedik kis államocska, aki az oroszoktól függetlenül merte elképzelni a további történelmét. Vajon még az én életemben fog eljönni a nap, amikor orosz békefenntartók fognak a Hősök terén grasszálni? Lehet, már most el kellene kezdeni oroszul tanulni, tekintve, hogy az angol is rohadt nehezen ment. Vagy kínaiul, a Fireflyban is megaszonták, hogy angol-kínai keveréknyelv lesz a nyerő.

Megbuktunk, keményen, mi, a világ civilizált fele. Igazából nem most, korábban, talán már jóval azelőtt, hogy hagytuk az USAt végigjátszani az egész afgán-iraki bulit.  Mint EU, két tűz közé szorultunk: nyugatról is, keletről is olyanok szorongatnak minket, akik csak díszletnek használják a demokrácia szócskát. Mi bezzeg annyira rohadtul ragaszkodunk hozzá, hogy inkább magunkat szúrjuk tökön: ha EU alkotmány kerül szóba, nyugodtan megszavazhatjuk, mert biztosak lehetünk benne, valamelyik másik barom úgyis beleköp a leveseskondérba, de akkor legalább nem mi vagyunk a hibásak.

Kíváncsian várom az elkövetkezendő 2-3 évtizedet, azt hiszem, izgalomban nem lesz hiány. A grúz balhé csak egy teaser trailer volt valami igazán ütős akcióhoz.