Universe Today

… Merras blogja

A mackós iskola

Posted by merras on november 23, 2008

Sosem voltam az a típus, aki túlságosan kedvelte volna az iskolákat, mint intézményeket, ahol az embertől túl sok évet rabolnak el. A fősuli levelező tagozaton nem hatott rám túlságosan (bár pl. F. Tóth Benedek kartárssal ott volt szerencsém megismerkedni, mint újságírás tanárommal), a gimit (volt Kaffka Margit, mostanság Szent Margit) hihetetlen utáltam, senki se akarjon annyira kicseszni a gyermekével, hogy oda adja be.

Általános iskolából nekem 3 jutott ki, az első kettővel nem nagyon szívleltük egymást, a harmadik azonban örökre egy jó emlék marad.

A mackós iskolának becézett Németvölgyi úti általános iskola. 2-3 évente alakul ki egy-egy osztálytalálkozó, amik eleddig mindig nagyon jó hangulatúra sikerültek.  A közösség tehát nagyon jó volt (van olyan osztálytársam, akinek az iwiwes lapján is az szerepel, hogy utálta a középiskolát, viszont “Általános iskola: A mackós. Azt nagyon szerettem.” - és nem egy középiskolába mentünk), és a tanárok javarésze is 100 pontos volt.

Főleg Fülöpp Éva néni, aki nekünk osztályfőnökünk volt, és amellett magyar tanár. Isten nyugosztalja - én azt hiszem, nagyon sikeres életet hagyott maga után. A legutóbbi, májusi osztálytalálkozónk - számomra legalábbis - nagyon baljós volt. Én kezdtem el összeszervezni - az SFportal sörözéseknek is helyet adó Trombitásba -, és a korábbi talikra mindig próbáltuk elhívni Éva nénit,  aki sajnos nem tudott eljönni.

Nagy lelkesen írtam az első köremailben, hogy próbáljuk meg újra, szervezzünk kocsit, és hozzuk le őt is… amire jött válaszként a hideg zuhany: Éva néni meghalt, és júniusban lesz a temetése.

Soha többé ilyen rossz hónapot nem akarok megélni, mint az idei júniusom volt: Éva nénin túl ugyanis még Tama Gyuszit, Czelf Pistit és Trethon Juditot is búcsúztatni kellett akkor. :(

A temetésen szembesültem azzal, hogy Éva néni bizony nem csak a mi osztályunknak volt szeretett osztályfőnöke és tanára, hanem bizony a pedagógusi szakma egyik abszolút kiválósága, Eötvös-gyűrűvel kitüntetett szaktekintélye volt. Ami persze számunkra végülis nem kellett, hogy meglepő legyen - csak hát nekünk mindig is Éva néni volt, nem pedig egy abszolút kiváló tanár. Isten nyugosztalja, a Mennyország egészen biztosan sokkal gazdagabbá vált a jelenlététől.

A mackós iskolát mindenesetre mindannyian nagyon szerettük. Azért mackós amúgy, mert a tavaly 75. évét betöltött intézmény előtt egy kedves, aranyos, szemüveges, öreguras mackó szobra áll, amelyik egy könyvet tart a kezében, körülötte meg egy csomó gyerek található. Majd megpróbálom lefényképezni egyszer, ha ismét arra járok, mindenestre élőben nem tűnik olyan nyálasnak, mint így blogban leírva.

Vannak visszatérő álmaim, az egyik - a rosszabbik - az, hogy valami oknál fogva újból a Szent Margit gimnázum padjait koptatom; a másik - a jobbik - az, amikor a mackós iskola környékét járom. Most, kb. 8 év után erre a környékre vetett a sors, és örömmel konstatáltam: a mackó megvan, még mindig olvassa a könyvet, a körülötte lebzselő gyerekek legnagyobb örömére. A suli mintha kissé összement volna, talán Mackó Úr is mintha fogyott volna, de továbbra is rendben lévőnek tűnik a környék.

Azért érdekes, hogy nagyjából tényleg úgy nézett ki minden, a suli és a környező utcák is, ahogy álmaimban szerepelt, úgy tűnik, hogy tényleg eléggé meghatározó része volt életemnek ez a hely ahhoz, hogy örökre beégjen az agyamba.

Ha lesz a mackós iskolának 100 éves születésnapja - remélem, igen -, akkor 24 év múlva tutira ott lesz a helyem annak a buliján…

  1. Heni Said,

    Én se voltam sohase az az iskolamánis gyerek, mindígis útáltam a sulit.
    Sajnos, ezen nemlehet változtatni, de, az embernek előbb-utóbb munkába is kell mennie.Na, ez se a legjobb móka de, szivesebben dolgoznék, minthogy az iskolában kínozzanak.Én középiskolába szeretnék járni, és ha lehet, utánna sehova.A művészet úgyis innyemrevaló feladat.Könnyű, és egyszerű.És, engem még el is szórakoztat.Vagyis, élveznifogom, aztmár tudodm.

  2. nita Said,

    Én a Szent Margit-ban tettem le az emelt szintű töri érettségit. Ha arra a helyre gondolok, mai napig kiráz a hideg, azok a magas és csupasz falak…

  3. Heni Said,

    Ha meghallom a sulit,matekot, má a suli jut az eszembe, ha pedig azt meghallom,tönkremegyek megyek, de oda sohase!

  4. Chaya Said,

    Kicsi a világ! (hogy írjak egy közhelyet is) Én is a Németvölgyibe jártam általános iskolába, csak korszakokkal régebben, mint te :) És én is nagyon szerettem oda járni. Még ma is összejövünk időnként a régi osztálytársakkal, legalábbis a “kemény mag”. Viszont én szerencsés vagyok, mert a középiskolát is szerettem (a régi Kossuth Zsuzsa Gimnáziumot). Persze, nem dolgozatíráskor vagy az érettségin.

  5. merras Said,

    Chaya: nofene. :)

    Én remélem, hogy a mostani németvölgyisek is hasonló szívvel fognak onnan távozni, mint mi. :)

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

?>
Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek