1984 terrorista, avagy nem létezik az al-Kaida?
Posted by merras on augusztus 17, 2008
Most bukkantam egy három éves, de így is nagyon érdekes [origo] cikkre, mely BBC dokumentumfilm állításaiból szemezget. A film fő témája rokonítható a 9/11 Fahrenheittel, de kevésbé demagóg módon tálalja azt: ezek szerint legalábbis megkérdőjelezhetőek az amcsi kormány állításai holmi terrorveszélyekről - ezek az ijesztgetések leginkább arra jók, hogy egyrészt, egy közös ellenségkép kialakításával tömörítse egységbe a nemzetet… másrészt, ezen ellenségképre való hivatkozással meg lehessen nyírbálni bizonyos jogokat.
A dokumentumfilm központi állítása annyi, hogy valójában nem létezik al-Kaida. Vannak kisebb-nagyobb terrorista sejtek ugyan, amik önmagukban veszélyesek is - de nincs nagy, központi ernyőszervezet. Van egy Oszama bin Laden nevű milliárdos, aki a vagyonát nem kis mértékben köszönheti a CIA-nak is - de valójában nem egy rettegett terrorista szervezet még rettegettebb vezetője. Inkább a modern arab világ egy kifacsart stílusú “mecénása”, akinek ha neki tetsző terrorötletet szállítanak, akkor azt hajlandó finanszírozni.
Az al-Kaida tehát ezen állítások szerint fikció: arra találta ki az amerikai kormányzat, hogy legyen egy olyan mumus, akivel lehet ijesztgetni az amerikai népet - meg jó esetben még pár másikat, hátha ők is beszállnak a terrorveszély elleni küzdelem finanszírozásába. Az al-Kaida képe pedig ugyanakkor az arab terroristáknak is kapóra jön: az egyenként kicsi sejtecskék nagyobb figyelmet kaphatnak, hatékonyabban tudnak “dolgozni”, ha lehet hivatkozni egy ilyen nagy és félelmetes szervezetre.
A történet megértéséhez a film egészen a negyvenes évek Amerikájáig nyúl vissza. Ekkor írta meg politikai nézeteit Leo Strauss, a nácik elől Németországból emigrált filozófus, aki a Chicagói Egyetem professzora volt. Strauss fő tétele az volt, hogy a liberalizmus tönkreteszi a társadalmat, ahogy ezt maga is megélte a weimari Németország szétesésekor. Strauss nézete szerint az egyének túlzott szabadsága és a morális relativizmus romlásba dönti a nyugati világot, és ezért az államnak muszáj kohéziós erőt biztosítania. Ez az erő lehet a vallás, a nemzeti büszkeség, de a korszak Amerikája számára a félelmetes ellenség mítoszát javasolta. Úgy tartotta, hogy ha az állam az abszolút jó és az abszolút rossz harcának állítja be a világpolitikát, akkor ez azonosulási alapot adhat az embereknek egy olyan sokszínű társadalomban is, mint az amerikai. Ez megadja a kellő tiszteletet a hatalom iránt, és kapaszkodó lehet mindenki számára egy olyan korban, ahol az egyéni érdekérvényesítés a közösségi értékek fölé helyezkedik egyébként. Hogy ez az érzés kialakuljon, mindenképpen egy erős ellenség kell, akitől félni lehet. Akkoriban ez az ellenség a Szovjetunió volt, amely szert téve az atomfegyverre, nem is számított mesterkélten összeeszkábált ördögnek. Ugyanakkor Strauss nem zárta ki azt sem, hogy a politikusok akár fantázia-ellenséget kiáltsanak ki. Közel állt hozzá Platón elmélete, ami szerint filozófusokra kell bízni az állam irányítását, akik mintegy kiválasztottakként saját belátásuk szerint irányíthatják, akár egy kicsit meg is vezethetik az embereket.
Tiszta Orwell, nem igaz?
Az amcsik nem tudnak élni közellenség nélkül.Az egész történelmük ezt bizonyítja.Valószínűleg náluk ez egyfajta kollektív paranoia
)
Előbb utálták az “indiánokat”kinyírták őket,alig maradt belőlük egy pár mutatóba.Aztán utálták az őshazát,cakkumpakk az összeset,bárhonnan is jöttek eredetileg,hát gyorsan “függetlenek”lettek.Aztán utálták a feketéket,szerintem mai is utálják őket,csak mivel ennek nem illik nagyon hangot adni,hát most a színfalak mögött teszik ugyanazt.( Mellesleg nem hiszem,hogy bármelyik White-anglo-saxo-protestant,azaz WASP ősökkel büszkélkedő politikus nyíltan bevallaná,hogy valamely felmenője bizony Ku-Klux-Klan aktivista volt hajdanán.)A kínaiakkal kimosatták a szaros alsógatyáikat,a zsidók bankjaiban őriztették a pénzüket,de attól még nem kedvelték meg őket.Közben hellyel közzel megvívtak a franciákkal,spanyolokkal,s mivel nem maradt már kit kitúrni a kontinensről,más ellenség után néztek.Komcsik,mindegy nekik,hogy orosz,kubai, vagy vietnámi,egykutya,hulljon a vörös!Ha találtak olyat,aki szintén utálta a ruszkikat,nekiálltak támogatni őket.S aztán kénytelenek voltak Afganisztánban a saját hülyeségükkel szembe nézni.Mikor Szaddam elfoglalta az Öblöt,szerintem rágták a kefét rendesen,hogy mihez kezdenek olaj nélkül,hát gyorsan kikiáltották terroristának,s ugyanezt tették később az irakiakkal és így tovább,mint a mesében.Sam bácsi minden bokor mögött komcsit,tálibot,nácit lát,s közben nem veszi észre,hogy patriotizmusa lassanként átmegy idegengyűlöletbe.
Tévedés ne essék,nem foglalok pártot sem Oszama, sem Szaddam(nyugodjék békében),sem Castro(ha még él),sem Mao(béke poraira),sem a Vietkong,vagy a vörös khmerek mellett, nem szimpatizálok a ruszkikkal vagy a fritzekkel sem. De nem hiszem,hogy erőszakkal kell megoldani a problémákat.
Azt hiszem, ez a nagyhatalmak rákfenéje, képtelenek meglenni ellenség nélkül, hogy terjeszkedhessenek és egyben maradhassanak. Amerika nem kirívó példa, mindig ez volt a bevált recept, és gyanítom, lesz is, mert sajnos ilyen az emberi természet. Más kérdés, hogy az ellenségkép meglétéért nem is kell messzire mennünk, itt is vannak. Néha úgy érzem, emberi létszükséglet, hogy valaki szálka legyen a szemünkben, és ez az, amit kihasználnak.
Az indiánoktól a terroristákig tartó “mindig kell ellenség” példa a világ összes nemzetére ráhúzható szerintem. Emberi sajátosság, a saját közösséget összetartja a más közösségekkel szembeni bizalmatlanság. Ez a világon mindig mindenhol előjön - nyilván ott, ahol bármilyen bizonytalanság van, mindig erősebb, mert a politika legitimálni tudja magát általa.
Egyébként szerintem éppen az USA az, ahol _annyira_ nem is volt ez jellemző viselkedés a történelmük során (mondjuk Európához képest). Eleve egy befogadó ország volt, ahol inkább egy pozitivista “mi” volt az összetartó erő, nem egy negatív “ők”. Nem beszélve arról, hogy elég sokáig inkább izolációs politikát folytattak, bár az tény, hogy az amerikai kontinensen hamarabb kezdtek rendezkedni, mint a nagyvilágban. Viszont sokkal pragmatikusabban csinálták, nem kellett különösebb ideológia ahhoz, hogy szétcsapjanak a közép-amerikai junták között stb.
Add A Comment