Törzsvendégnyűvő

Posted by merras on november 22, 2007

Három vendéglátóipari egység van Budapesten, ahova többé-kevésbé rendszeresen el szoktam járni.

Az egyik a Trombitás, a Moszkva téren - akik el szoktak járni az SFportalos szeánszokra, azok ismerik. Egyik kedvencem.

A másik a California Coffee Company az Oktogon és a Nyugati tér között - egy nagyon hangulatos, modern kávézó. Ha valaki járt Bécsben valamelyik Starbucksban, akkor ahhoz lehetne hasonlítani - nagyjából hasonló metódusban nyomják, mint a profi nyugati kollegák. Imádom. Jó a kávé, és ha lehet, üzleti találkozót is szívesen szervezek oda.

A harmadik a Fanyűvő a Váci úton, a Dózsa György úti metrómegállónál, amit az első két intézménnyel ellentétben egyre kevésbé kedvelek. Azért megyek oda, mert egy csomó barátom arrafelé fordul meg szerdánként, immáron lassanként 5 éve törzsvendégek arrafelé, és megszokták.

A Fanyűvő azonban nem egy jó hely. A kaja nem rossz, de nem is túl jó - közepes. Ehhez társul egy átlagnál lehelletnyivel magasabb ár, amire nem szólnék egy rossz szót se, ha lenne valami pozitív.

Az egy dolog, hogy míg a Trombitásban helyes pincérlányok szolgálnak fel, míg a Fanyűvőben inkább pasi pincérek vannak - érzékeny lelkem még túltenné magát ezen a kérdéskörön. Az különbség a kettő között, hogy a Trombitásban a pincérlányok kedvesek és udvariasak. Néha látom, hogy túl vannak terhelve, kevesen vannak a sok vendégre, és ilyenkor olykor lassabban folyik a kiszolgálás - de az átlagvendég némi kedvességért, három jó szóért hajlandó efelett szemet húnyni, és hajlandó legközelebb is visszajönni.

Aztán az is egy különbség, hogy a Trombitásban egyszer se kaptuk rajta a pincéreket, hogy rosszul számláztak volna. Míg a Fanyűvőben háááát… sheenard és én összesen háromszor gondolkodtunk el távozás után, hogy nem fizettünk-e picikét többet annál, mint amit fogyasztottunk.

Még tavaly esett meg velem az, hogy leestem egy ilyen szerda esti meetingre, és amint megérkeztem, megtalált az egyik pincér, hogy aszondja, nem fizettem ki múlt szerdán a számlámat. Ha valahol a középkori Japánban esett volna meg ilyen pofátlanság, akkor már lerepült volna a pimaszkodó feje, de hát ugye azóta civilizáltabb társaság lakik ezen a planétán. Úgyhogy udvariasan, mosolyogva elmagyaráztam neki, hogy minden bizonnyal téved - én úgy alapból rendezni szoktam a számlámat, olyan seggrészeg még sose voltam, hogy ezt elmulasztottam volna. Jó anyám úgy nevelt, hogy a fogyasztást illik kifizetni ugye.

De köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig van itt egy Jun névre kiállított számla, ami márpedig az enyém. Mondom, az se nagyon létezik, mert tinédzser korom óta rá vagyok szokva arra, hogy Kiss József névre rendelek pizzát, taxit, meg minden egyebet - a fene se fog fél óráig japán nevet betűzni, ugye. Rém macerás, próbáljátok ki egy következő életben, hogy félig japánnak születtek Magyarországra, és utána próbáljatok bemutatkozni.

És mondom, már csak azért is lehetetlen, hogy Jun néven számla legyen itt, merthogy rohadtul nem voltam akkor épp a Fanyűvőben. Olyan konkrétan nem voltam a Fanyűvőben, hogy épp Prágában múlattam az időmet mindenféle cseh barátommal.

Looser voltam, végül addig győzködtek, hogy azt mondtam, oké, a békesség kedvéért én kifizetem, mert nem azon az ezerakárhányszáz forinton múlik a lelki békém, de akkor a későbbiekben sem fog a szakács beleköpni a kajámba.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, párszor konkrétan túlszámláztak a Fanyűvőben - amire aztán a törzsvendég közönségnek gonosz módon a későbbiekben fel is hívtuk a figyelmét. No, ennek ma lett meg az eredménye.

Tibi barátunk ugyanis ivott ma hetes darab sört. Strigulázta az állattya, hogy mennyit ivott, pontosan azért, hogy letesztelje, igaz-e, amit mi olykor-olykor állítunk. Hát sajnos igaz lett.

A hetes darab sör Tibi általi elfogyasztásával párhuzamosan Davóval dumálgattunk egy másik asztalnál. Mint már Sheenard egyszer bemutatta őt a blogján, Davó egy 25 év körüli srác, aki körbehajózta párszor a világot - luxushajókon pincérkedik. Márpedig luxushajóra nem vesznek fel pincérnek parasztokat, ez asszem, sejthető. Davó szakmai ártalomban szenved emiatt - ő Budapesten összesen kettő darab helyet talált, ahol úgy-ahogy maradéktalanul meg volt elégedve a kiszolgálással. Mint luxushajó-pincér, nincs túlságosan megelégedve a hazai helyzettel.

Ma azonban pont a másik végletről beszélgettünk - arról, hogy hát azért a magyar vendégek se mindig azok a kimondott udvarias, jófej emberek… tisztelet a kivételnek persze. Vannak a vendégek között is sakktáblára illő sötét parasztok.

Vannak ezek a Dummies Guide to akármi jellegű amcsi könyvek, ugye. Hát, itthon a pincérek, de a vendégek is rászorulnának egyfajta illemkódexre a vendéglátóipari egységek használatát illetően.

Nos, ebben szépen meg is állapodtunk, hogy ja, igen, igazunk van. Majd eljött a számlafizetés ideje.

Ahol Tibi ugye feljegyezte magának szépen, hogy ő hetes darab sört ivott. Ő afféle tudományos pályán indult el, így afféle tudományos kísérletnek is felfogható volt a dolog, mely a mi állításunkat (mely szerint átbasszák errefelé a vendéget) hivatott megerősíteni, vagy cáfolni. Távozás előtt kért még egy sört - tehát összesen, az én meglehetősen kezdetleges matematikai ismereteim szerint a számlán nyolc sörnek kellett volna szerepelnie.
Nos, Tibi számláján 10, azaz tíz darab sör szerepelt. Morgott picit, de kifizettették vele a számlát, és persze meg is magyarázták neki, hogy biztos a haver ivott az ő számlájára.

Az ember azt hinné, hogy ezen a helyzeten nem lehet rontani - de hát én már régóta tudom, hogy az Univerzum van annyira geci, hogy mindig megmutassa: márpedig lehet mélyebbre fúrni. Most is sikerült.

Fizetés után pár perccel visszajött két pincér, meg egy pincércsaj, aki valami hihetetlen aggresszív, kabbefaszom stílusban közölte Tiborral, hogy hát akkor ők visszaadják a két sör árát, és hogy akkor erre a két sörre ő a Fanyűvő vendége volt.

Most tekintsünk el attól a logikai bukfenctől, hogy amit Tibor nem fogyasztott el, arra ő senkinek a vendége nem lehet - maradjunk annál, hogy abban a valószínűtlen esetben is, hogy a helynek van igaza, akkor sem lehet így viselkedni egy vendéggel.

Pláne nem úgy - és akkor ez már belelóg a marketing területébe is -, hogy ott van még egy tucat vendég a környéken, akik mind minimálisan haverságban vannak azzal, akihez ilyen stílusban szólnak hozzá.

Már csak azért sem, mert a fene se tudja, hogy van-e ott egy rohadék blogger, aki aztán mindezt szépen kinyomja egy postba, amikor hazaért, ugye.