Toplista első forduló után
Posted by merras on augusztus 1, 2007
Ha már zsűritag az ember - mégha olyan elcseszett is, mint én -, illik, hogy néhány szóban értékelje a versenyt, amiben ő zsűrizett. Mégha egyébként ez a “zsűri” dolog valójában inkább szavazatszámláló bizottságot jelent.
Szóval, egyrészt, elnézést mindenkitől, aki túl sokat kényszerült várakozni az eredményre, ez nagyjából-egészéből rajtam múlt, a részletekkel meg inkább nem terhelem a publikumot.
Kezdjük az első kategóriánál: legjobb tv filmsorozat. Nem okozott túl nagy meglepetést az, hogy a Stargate SG-1 lett az első. Végülis egy friss, kereken 10 évados sorozatról van szó, amit itthon vetít is az egyik legnézettebb kertévé. Ráadásul jó időpontban. És egyébként valóban egy nagyon jó sorozat, amit én is imádok, bár a személyes toplistámon nem ő az első.
Ami igazából meglepett, az a Babylon 5 második helye. Kételkedtem benne, hogy egyáltalán a top 10-be be fog-e jutni - azt hittem, annyira azért nem ismert / rajongott sorozat, mint amennyire 10 év elteltével is az abszolút kedvencemmé tudott válni.
Hogy az új Battlestar Galactica bejutott a dobogó harmadik fokára, az megint csak nem meglepő: valóban az utóbbi évek legjobb scifi sorozatáról van szó, amely azonban nem képes mindenkit vonzani a sötét tónus, valamint a kevésbé akció orientáltság miatt.
Őszintén szólva, ha tippelnem kellett volna, a Heroesról azt hittem volna, hogy komoly esélye van dobogós helyre. Vajon a toplista híre nem jutott el a Heroes rajongóihoz - vagy pedig a TV2 rossz időpontválasztása miatt tényleg megbukott a nézettségi adatokban a sorozat? Nem tudom.
A legjobb tévészínész kiléte szintén nem okozhatott meglepetést: Edward James Olmos minimális különbséggel végzett Patrick Stewart előtt. Ők ketten azok, akik mindketten 10-10% feletti szavazatot kaptak, mindenki más alatta maradt a lécnek - ez az adat sokat elárul arról, hogy mekkora színészóriások is ők. Vagy egyikükre, vagy másikukra majdnem mindenki adott le szavazatot.
Külön kiemelendő Andreas Katsulas és Peter Jurasik közös ötödik helye: nem tudom, hogy csak az én toplistámnak köszönhető-e, hogy aztán mindenki, aki egyetértett, ugyanúgy egyforma pontot adott-e nekik, vagy ez így természetes. Hajlok az utóbbira, a Babylon 5-ben annyira kitűnőek voltak mindketten, és annyira elválaszthatatlanok voltak egymástól, mintha egy entitás lettek volna két külön testben.
Ha a Battlestar Galactica helyezését annak alapján kéne eldönteni, hogy hány kitűnő színész játszik a sorozatban, akkor valószínűleg előrébb végzett volna: a női színészek listáját a másik főszereplő, Mary McDonnell nyerte. A legdurvább holtverseny egyébként ebben a kategóriában alakult ki - a publikum nem bírt dönteni, hogy akkor ki is a legjobb 10, úgyhogy élből 15 jelöltet szavaztak be.
A legszexibb tévészínész kategóriájához majd szóljanak hozzá a csajok, ebből a szempontból asszem, érthető módon engem nem túlzottan érdekel semmilyen sorozat.
A legszexibb csajokkal viszont egyet bírok érteni, jó ez a lista. Talán csak Tricia Helfer kimaradása okozott számomra meglepetést.
Űrhajós toplista - zsír. Bár hogy Moya kicsoda-micsoda, hogy néz ki, nem tudom, de biztos megérdemli a második helyet. Király, hogy bejutott a White Star is a dobogóra. Ezt az Uef és Bi pepeláca című dolgot is megmagyarázhatná nekem valaki egyébként, hogy micsoda.
Ha végigböngésszük a korábbi kategóriákat, abszolút nem meglepő a legjobb SF világ kategóriája - kivéve talán a Star Wars mindösszesen 4. helyezését.
Eredménygeneráláskor egyébiránt feltűnt, hogy tényleg van olyan, hogy long tail, vagyis hosszú farok. A szexi pasikat leszámítva, akikből kereken 10 darab volt (mi van csajok, pasiból tényleg ennyire gyenge a felhozatal?), a többi kategóriában jócskán több, mint 10 jelölt volt. Úgy átlagosan 30 feletti szám, vagyis sokaknak volt olyan egyedi jelöltjük, amire aztán senki más nem szavazott. Lehet, egyszer majd kigyűjtöm ezeket is.


Mivel a mai napig a sci-fi úgy él a köztudatban, hogy azt inkább a fiúk-férfiak szeretik, a filmsorozatokban és filmekben is főleg nekik kedveznek. Kb. 5 csinos nőre jut 1 jó pasi. Most nézem pl. az Earth Final Conflictot, abban összesen két jó pasi van. Az öt évadban összesen. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy top 10-es a lista, és adott pontszámot kellett szétosztani a jelöltek között, plusz összesen ketten merészeltünk ebben a kategóriában voksolni, azt hiszem, érthető a dolog
Moya a Farscape sorozatból való élő űrhajó, és szerintem megérdemelte a második helyet, már csak az ötlet miatt is.
Mary McDoNNell!!!
Fasza.
Az eredményhirdetésben is így írtad, ezért nem tanátam hozzá képet! Csak az azt hiányoló hozzászólásból derült ki, hogy azért, mert nem McDowell. Ezek után kijavítom (és teszek képet is fel) ——–> erre neked Köszönik meg!!!
Uef és Bi pepeláca a Kin-Dza-Dza c. filmben szerepel. Megnézendő!
Chelloveck!
Úgy nézem nagyon Rád járt a rúd! Már az enyém!Bocs! Fogalmam sincs, hogy melyikőtök mit csinál, hogy ki miért “felelős”!
A Mary McDonnell képet ez úton Neked köszönöm!
A neve javítását meg Merrasnak?!
Remélem, most beletrafáltam!
baszki, katasztrofális vagyok manapság. :S
Amennyiben a toplista oldalon, abban az esetben Chellovecknek. Ha ebben a postban, akkor úgy nekem, bár ezen meg nincs mit köszönni, hogy fasz vagyok.
Moyanál az a vicc, hogy ha chellovek nem zavaz a Falconra annyit, amennyit, akkor Moya megveri 2 ponttal.
Azon viszont meglepődtem, hogy az SW csak negyedik lett, főleg a Stargate-tel szemben, aminek elég hevenyészetten kidolgozott világa van.
Ha az SW megmaradt volna trilógiának, vagy az új részeket is azon a színvonalon hozták volna, akkor tőlem is kapott volna szavazatot
Hát, szerintem a Stargate pont a filmsorozat jellegből fakadóan kidolgozottabb világgal bír, mint a Star Wars.
Vissza szexis pasikhoz: nem igazán értem minek ötnél többet jelölni… Túlságosan megoszlanának a pontok! De való igaz, nem is nagy a felhozatal. Igaza van annatarnak mininum 5 nőre jut 1, azaz egy szexi pasi!
Ebbe a kategóriába a második forduló kapcsán is belegebedek, pedig még nőket is igyekszem jelölni… Na, most az sem könnyű!
Be is rágtam volna, ha nem a Millenium Falcon nyer, az milyen lett volna má! Még szerencse, hogy annyi pontot adtam neki, amennyit.
Mondjuk az is vicces, hogy a pepelácra egyedül én szavaztam, de ez elég volt neki a hetedik helyhez!
Az én postjaim miért nem kerülnek ki a friss bejegyzésekhez??
Ki yaz, aki ezt megmondhatja?
Jaj, mellégépeltem! Természetesen nem Ki…, hanem Miyazaki!
(Máma viccet reggeliztem
)
OFF:
Jun, nézz be légyszi az sfportal.hu kérdések, hibabejelentések fórumába. Vár ott Rád 2 üzenet szeretettel
Add A Comment