Kegyeletsértés, szadista pornó, kultúrális adó és a túlszabályozások iránti igény

Posted by merras on június 16, 2007

Egy Bíró Zoltán nevű emberke kommentelt be hozzám egy pornókategóriás bejegyzésemhez, ajánlgatva az “Életvédő honlap” címszóval aposztrofált lapjának egy cikkét. Néha ilyen is van, hogy a leblogolandó sztori nem netes bóklászás útján kerül az utamba, hanem bekopogtat némi fejmosásért.

A történet első epizódjával nem kívánok vitába szállni - azzal a felvetéssel legalábbis nem, hogy szerintem is mélyen megalázó, undorító és beteg dolog náci haláltáborokban kínzott zsidókról kvázi pornójellegű képeket közzétenni - akár neten, akár bárhol másutt, pláne bármiféle nacionalista, szélsőjobb kontextusban. Ez tiszta sor, akinek minimális szinten rendben van a gondolkodása, az egyetért velem.

Az alapfelvetés után nem sokkal azonban valami olyan szinten átesik a szerző a ló túloldalára, hogy az már nem is túloldal, hanem a ló hasa, ami valószínűleg igen kényelmetlenné válhat egy bizonyos tempó után. Az még rendben van, hogy a szerző levelet ír a jelenségnek kormánypárti politikusok részére - a politikus azért van, hogy mindenféle ügyekkel lehessen zargatni, és akár rábírjuk őket arra is, hogy a mi nevünkben is elítéljenek bizonyos jelenségeket. Amit és ahogy azonban Bíró Zoltán követel, az már szerintem pont, hogy ezt a demokráciát veszélyeztetné, márha bárki is komolyan venné egy percig is a megoldási javaslatokat.

A megoldási javaslat a “hugyozzunk szembe a széllel, hátha ettől megfordul a széljárás” elnevezéssel bíró metodika. Mióta tudjuk, hogy ha Coloradoban egy lepke meglibbenti a szárnyát, az akár okozhat szélvihart Magyarországon is, ezért tulajdonképpen van minimális matematikai esély a széljárás ilyen típusú megfordítására. Azonban a történet legvalószínűbb kimenete az, hogy hugyos lesz a nadrágunk, az meg bizonyos társadalmi körökben igen cikis. A szerző javaslata gyakorlatilag az internetes cenzúrát jelenti:

A magyar parlamenti képviselők hozzanak olyan törvényt, amely létrehoz egy általam NET NYOMOZÓKNAK nevezett szervezetet. Ez a szervezet gyűjtse össze azokat az internetes honlap elérhetőségeket amelyeken törvénytelen tartalom szerepel. Pl. pedofil, stb. A honlap címeket egy általam TILTOTT HONLAPOK ADATBÁZISA nevű állományba gyűjtsék össze. Ezt az adatbázist folyamatosan frissítsék. A törvény kötelezze a hazai INTERNETES HOZZÁFÉRÉST BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁGOKAT arra, hogy az adatbázist és annak frissítéseit folyamatosan vegyék át. A törvény mondja ki, hogy csak olyan INTERNETES HOZZÁFÉRÉST BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG működhet hazánkban aki alkalmazza a fenti adatbázist. A törvény kötelezze az INTERNETES HOZZÁFÉRÉST BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÓKAT arra, hogy ha a LÁTOGATÓK leakarnak tölteni egy honlapot, akkor ellenőrizzék le, hogy az szerepel-e a fenti adatbázisban vagy sem. Ha szerepel akkor az INTERNETES HOZZÁFÉRÉST BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÓNAK tilos letöltenie a honlapot a LÁTOGATÓ számítógépére. Ehelyett egy hiba üzenetet kell küldeni.

A javaslat két problémát is felvet: egyrészt, egy technikai jellegűt, másrészt egy elméletit. A technikai jellegű kérdésbe tartozik az, hogy kik lennének ezek a “net nyomozók”, hogyan választjuk ki őket, konkrétan mekkora ügyosztályt kellene létrehozni, ez mennyi pénzbe kerül; a net szűréséhez milyen eszközparkra lesz szükség, ki fizeti meg a netszolgáltatók ezzel kapcsolatos extra költségeit, továbbá ha valaki korlátozni próbálja a neten elérhető tartalmat, akkor én milyen megoldást fogok erre találni mennyi idő alatt, hogy megkerüljem.

Ne legyenek illúzióink ezzel kapcsolatban - ha valaki komolyan, törvényhozási szinten felvetné ezt a szűréses dolgot, akkor bármelyik ország internetező közössége egy emberként fog felhördülni, és tiltakozni. Tök mindegy, milyen témát akarnánk szűrni. Az ötletadó párt pedig a következő választáson garantált 5-10%-os csökkenést fog tapasztalni a szavazatok számában.

A probléma ugyanis ott van, hogy ki garantálja azt, hogy egy ilyen - egyébként drága, és középtávon megkerülhető - technikát valóban arra fognak használni, amire kellene. Ha egy filmben megjelenik egy puska, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valamelyik jelenetben az el is fog sülni. Ma még csak azt mondjuk, hogy az ilyen kegyeletsértő gusztustalanságokat szűrjük, holnap a pedofil videókat, holnapután meg az ellenzéki honlapokat, mint Kínában. Akinek hatalma van, az félteni is fogja a hatalmát, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megtartsa azt. Ha a kommunikációs csatornák felügyeletére lesz eszköz a kezében, akkor azt nyilván ki is akarja majd használni. (Van ugyan néhány javaslata a szerzőnek, de ezek sem garantálják azt, hogy bármely politikai erő nem a saját céljaira fogja felhasználni ezt az új szervet.)
Pontosan ugyanezt láthatjuk ma is egy demokratikusnak tartott országban is - az Amerikai Egyesült Államokban. A szeptember 11-i terrortámadások után (amire azóta sincs “megnyugtató” bizonyíték, hogy valóban arab terroristák csinálták, és egyáltalán nem volt benne a kormányzat keze) az amerikai nép sokkos állapotában simán elfogadta, hogy alapvető szabadságjogokat kezd el korlátozni a Bush-adminisztráció. A hivatalos szervek gyakorlatilag bármit lehallgathatnak, beleértve az internetet is, úgymond terrorveszélyre hivatkozva, bármiféle előzetes bírósági jóváhagymás vagy egyéb, szerven kívüli kontroll nélkül. Az internetes keresők, mint például a Google is KÖTELES bármilyen adatot kiadni a szerveknek, ANÉLKÜL, hogy joga lenne ezt bárkivel is közölni - ha pedig valaki egy konkrét ügyet az orruk alá dörgölne, akkor kötelesek tagadni a vádakat. (És mivel pl. a Google is egy globális befolyású vállalat, ez azt az igen kényelmetlen kérdést is felveti, hogy az általuk őrzött adatokat vajon mennyire lehet felhasználni nemzetközi információszerzésre.) Ez a kormány arra is képes volt, hogy a saját fedett CIA ügynökét politikai okokból buktassa le - mi másra lehet akkor még képes?

A megoldási javaslat ugyanakkor egy nagyon jellemző tünet a magyar népbetegségre: azt akarjuk, hogy az állam gondoskodó legyen, azt akarjuk, hogy minden macerát oldjon meg helyettünk, nekünk semmivel ne kelljen foglalkoznunk, és legyen kolbászból a kerítés. És mi boldogan szavazunk arra, amelyik hitelesebben ígéri oda ezt a kolbászkerítést nekünk. Az efféle szélsőjobb túlkapások, mint a cikkben említett dolog szerintem nem állami közbeavatkozást igényel, legalábbis nem ilyen túlszabályozó jelleggel. (Arról még nem is beszéltünk, hogy az ilyen közbeavatkozásoknak mennyi a pénzben kifejezhető költsége.)
Vegyük tudomásul, hogy a demokrácia akkor működik, ha az abban résztvevők nem csak érdekeltek a működésben, de felelősen meg is tesznek mindent a működésért. És ez nem csak abban merül ki, hogy 4 évente szavazni járnak. Oldaltól függetlenül persze mindegyik politikai erőnek az az érdeke, hogy a szavazópolgár ne vegyen részt jobban a politikai életben, mint a 4 évenkénti szavazás, meg némi gőzleeresztő hőbörgés.

Itt van például egy másik cikkben említett témája Bíró Zoltánnak, a kultúrális adó és az internetes pornó ügye. A cikkíró követeli, hogy a kultúrális adó keretében adóztassuk meg az internetes pornót is. Mint ő is írja:

1993 ban az akkori magyar országgyűlés törvényt hozott a kultúra támogatásáról. A törvény célja nemes: A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint hazai és a határon túli terjesztésének támogatása. A kultúra támogatásához pénzre van szükség! A pénz előteremtése céljából járuléknak nevezett adót vetnek ki bizonyos termékekre, szolgáltatásokra. Az adó annál magasabb, minél kultúra ellenesebbnek tekinthető egy termék, vagy szolgáltatás!

Megazanyád, az. Ez a kultúrális adó az egyik legelcseszettebb ötlet, amit a magyar politikai “elit” fel bírt mutatni a rendszerváltás óta. Sajnos vannak még ennél is elcseszettebb húzásai, gondban lennék, ha ebből is top10-es listát kéne gyártani. (De lehet, indítok majd egy SF szavazáshoz hasonló metódusú polszavazást is, az SFblogson kívül, hehe.)

Egy. Ki határozza meg, hogy mi a kultúra? Per pillanat Hiller István, meg a hozzá közelálló üzleti körök, akiknek van elegendő lobbierejük.

Kettő. Ki határozza meg, hogy mi a “kultúra ellensége”? Jelenleg egy törvény, nem ilyen sarkosan fogalmazva, ugyanakkor adó formájában pénzt von el bizonyos termékektől és szolgáltatásoktól, hogy abból legyen finanszírozva az ún. kultúra. A pornó pl. nagyon durván a kultúra ellenségének minősül, hiszen abból 25%-os adóelvonás van.

Csakhogy, a kezdeti érvelés hibádzik, két szempontból is.

Egyrészt, olyan dolgokat vet össze, amik - szerintem - nem összevethetőek. A pornó iránti igény ugyanis valljuk be, teljesen más emberi tényezőkből fakad, mint mondjuk egy jó könyv olvasása iránti igény. Előbbi meglehetősen zsigeri vágyakon alapul, mint az utóbbi. Nem azért fog valaki kevesebb könyvet olvasni, mert egész nap pornóújságokra recskázik.

Másrészt, az állam egy meghatározott minisztériumon keresztül magának követeli a jogot, hogy eldöntse, mi a kultúra és mi nem. Erre jó példa egy pár héttel ezelőtti sajtótájékoztató, amiből végül nem született blogbejegyzés, idő hiányában - de akkor most gyorsan összefoglalom, miről volt szó: az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium a kultúrális minisztériummal közösen elindít egy tervet, ami a kultúrális turizmust támogatja. A képlet egyszerű: ha sok jó, nemzetközi szinten is elismert kultúrprogram van, az sok turistát fog vonzani.

A sajtótájékoztatóból aztán - a sorok között olvasva - az alábbiak derültek ki:

- az állam csak és kizárólag sznob rendezvényeket fog támogatni

- a projectet egy fesztiválszervezőket tömörítő szövetség segítségével dolgozták ki, akik mily érdekes, sznob rendezvényeket tartanak; magyarán szólva, aki nincs benne a brancsban, azt ki tudják zárni az állami támogatásokból, ami súlyosan versenytorzító dolog
- de egyébként ez az egész még csak egy kidolgozatlan terv, csak össze kellett hívnunk egy sajtájt drága pénzért, hogy az újságírókkal elhitessük, hogy mi rohadt keményen megdolgozunk a pénzünkért.

A probléma nyilvánvaló: egy olyan képlékeny, változó és nehezen megfogalmazható dologról, mint a kultúra, állami szinten döntenek, állami szintről próbálják meg befolyásolni. Ennek érdekében ezen a területen is van pénzújraelosztó szerepük - elvesznek azoktól, akik úgymond nem érdemlik meg, hogy úgymond az arra érdemeseknek adjanak zsét. Ez egy baromság lenne, ha nem tudnánk, mi van a háttérben: ahol a politikusok újra el tudnak osztani pénzt, ott a haverokrácia meggazdagszik.

Ha valóban a kultúrát vagy egyéb, kiemelten fontos ügyeket akarnánk támogatni, akkor ennek lenne sokkal tisztább, egyszerűbb és olcsóbb módja, méghozzá az adó 1%-ok rendszerének megreformálása. Egyrészt, mondjuk azt, hogy nem 1+1% van (amiből a második 1%-ot vagy egyháznak KELL adni, vagy államilag meghatározott projectre - mi van, ha én egyiknek se akarnám adni, hanem egy másiknak?), hanem ezt a 2%-ot teljesen szabadon eloszthatom azok között, akiket ÉN érdemesnek találok. De akár lehetne 2% helyett 4-5-10 is akár. Minden évben támogatnék mondjuk 2 egyesületet, 3 alapítvány, ahogy nekem épp jól esik.

Másrészt, ne csak magánszemélyek, hanem cégek IS oszthassanak adó 1%-ot: ahogy egy magánember, úgy a cégek is határozhassák meg, hogy az általuk befizetett adó bizonyos része mire fordítódik. Ha a kultúra bizonyos szegmenseit tartják fontosnak, akkor azt. Ha mást, akkor mást. De ők döntenének, nem pedig Gibsz Jakab kultúrális pártfunkcionárius.

Akik ma itthon a kultúrát “csinálják”, azoknak az is jó lenne, ha nem állami támogatásokra kellene pályázniuk, hanem lenne lehetőségük más forrásokból pénzt szerezni. Sőt, az sokkal jobb lenne, ha nem az államtól kéne függeniük. Ehhez inkább annak a kultúráját kéne kialakítani, hogy legyenen itthon is olyan mecénások, akik tudnak és akarnak is támogatni. Civil szféra, vagy mi a szösz.

Arra a kérdésre pedig, hogy miért nincs kultúrális adó a netes pornón? Azért, mert egyébként sincsen semmilyen internetes tartalom felsorolva, többe kerülne a netes tartalom ellenőrzése, mint amennyit aztán a konyhára hozna, és ha mégis megérné, akkor legfeljebb külföldi cégek, külföldi szolgáltatók mögül adnák el ugyanezt a tartalmat, úgy, hogy a magyar államnak egy rohadt fillért nem kellene fizetniük. Ennyi.