Universe Today

… Merras blogja

Ittas tudósítások péntek éjjelente

Posted by merras on április 7, 2007

Ma hallottam a sztorit, én jót derültem rajta: hogyan is tudósítottak péntek esténként rendkívüli helyzetekről a riporterek, aki egyébként meg be voltak b*szva, mint az albán szamár… mindezt a rendszerváltás utáni esztendőkben.

Kicsit fiktivizáljuk a példát, mert megkértek rá, hogy ha el is mesélem a sztorit, azért a körülmények alapján ne lehessen beazonosítani a szereplőket.

Tegyük fel, hogy péntek késő este / éjszaka van. Ilyenkor - tetszik, nem tetszik - az ifjabbak is, meg a kevéssé ifjabbak is hajlamosak eljárni kocsmázni, aminek egyenes folyománya, hogy rövid idő alatt kerül illumunált állapotba mindenki… nincs mit szégyelleni ezen, azt hiszem. Ahogy minden embernek egy feje, két lába, két keze van, úgy ennek alapján a média jeles képviselői is pontosan ugyanolyan gyorsan rúgnak be, mint bárki más a földön - dolgozzanak akármelyik televíziónak.

Időgépünkkel abba a korszakba mentünk vissza, amikor már nem csak a királyi tévé (MTV) működött, hanem már volt Duna tévénk, mitöbb, TV2-nk és RTL Klubunk is - bár ezeken túl más nem igazán.

Történik hirtelen egy rendkívüli esemény, valahol a Kárpát-medencében - tegyük fel, hogy egyes nyughatatlan (és valószínűleg szintén illuminált) egyedek valamely maffia megbízásából felrobbantanak egy autót.

Mi történik ilyenkor?

Egy kocsmában részegen fetrengő tudósító kap egy telefont egy, a robbantás közelében lakó barátjától, aki leadja a drótot, hogy mi is történt - tudósítónk először áprilisi tréfára gyanakszik, de aztán meggyőzik őt arról, hogy valódi eseményről van szó.

Megpróbál hirtelen kijózanodni, de a fogyasztás mennyiségéből fakadóan ez annyira nem sikerül - annyira azért még józan, hogy szóljon a szintén csontrészeg operatőrnek, meg egyéb televíziós segéderőknek, hogy “akció van, találka itt és itt!”. Aztán, a közlekedési szabályoknak fittyet hányva, autóba vágódik, és elindul a helyszínre, gondosan kitéve az autójára a tévé logóját / igazolványát / egyebét, hogy véletlenül se baszogassa őt alkoholszondával egyetlen rendőr se.

Talán hihetetlen a dolog, de abba a korszakban még volt olyan, hogy kollegiális szolidaritás - azaz tök mindegy, melyik médiumnál dolgoztál, konkurenciaharctól függetlenül szóltál a többi kollegának, hogy “gyerekek, balhé van, gyertek”. A sajtósok között terjedő hírláncnak köszönhetően majdnem egyidőben odaért minden tévé, rádió, újságíró a váratlan eseményre - ami példánkban egy autó felrobbantása.

Tehát, egyszeri híradósunk meglibbenti a sajtóigazolványt a helyszínt biztosító rendőrnek, aki átengedi a kordonon - leparkol a tetthelynél, és mocsokrészegen tántorog ki a kocsijából. Kimasszírozza a csipát a szeméből, hogy körbenézzen, mi a búbánatos hétszentség is folyik épp tulajdonképp. Pár percre rá bezuhan a technikai személyzet, operatőrrel és egyebekkel súlyosbítva - a péntek esti elvárt alkoholszintet mindenki tartja, senki se csodálkozzon, ha a felvétel kicsit kaszálósra sikeredett.

Újabb percek elteltével megjelenik a magyar médiaelit újabb képviselője, tegyük fel, az RTL klub közeli riportere - tudósító főhősünkhöz hasonló részegségi faktorral megáldva. De haverok, tehát barátian - és illumináltan - üdvözlik egymást. Majdnem ugyanebben az időben pedig befut a TV2 stábja is. Szerintem Te se gondolod, hogy ők józanok péntek este - igazad is van. A TV2 tudósítója már valamivel előrébb jár a péntek éjszakában, úgyhogy ő egészen konkrétan a betonra zuhan a kocsiajtó nyitását követően.

Tehát van cirka három televíziós stábunk a helyszínen, mindegyik stáb kb. azonos véralkohol-szinttel megáldva - és mindegyik ugye rendkívüli tudósítást kell küldjön a központba. Nomármost, ilyenkor a rendőrség helyszínen tartózkodó szóvívőjét illik villáminterjúban részesíteni - feltenni egy-két olyan kérdést, amit majd a néző tök okosnak fog hinni, meg minden. Nomeg azért egy rendőrségi szóvívő elé vérciki lenne részegen odaállítani - de hát ciki ide vagy oda, muszáj.

Aha, persze.

Abszolút nem ciki, ha a rendőrségi szóvívő kimondottan megkéri a jelenlévő kedves tudósítókat, hogy legyenek szívesek nem cseszegetni a hülye kérdéseikkel - mert ő meg egy totál más buliból érkezett oda, és a jó isten se tudja, hány üveg pezsgőt méltóztatott elfogyasztani ott. Úgyhogy a rendőrségi sajtós is pontosan akkora mértékben van bebaszva, mint egyébként a sajtó összes környékbeli képviselője.

A jelen blogbejegyzés írójánál nagyságrendekkel nagyobb mértékben.

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu