Universe Today

… Merras blogja

Ismét pár szó a szerzői jogok kapcsán

Posted by merras on október 5, 2007

Egy régebbi postom kapcsán kaptam egy kommentet, amit aztán inkább újabb blogbejegyzésben reagálok le. Anno írtam egymás után két bejegyzést is az Artisjusról, meg a szerzői jogi rendszer baromságairól, ill. egy radikális javaslatot is letettem ezzel kapcsolatban.

Az utóbbi napokban kapott pár száz új látogatót a post, mivel a Caracalla blog leközölte az egyik Sony jogász “Az évszázad baromsága díj”-ra esélyes benyögését, mely szerint a saját zenéd másolása LOPÁS. Én meg pofátlanul bespammoltam oda a saját sztorinkat, hadd okuljon belőle bárki.


Szóval, B Károly a következőt kérdezte tőlem - amire alant válaszolok:

Bementél. Pacsiztatok. Jót beszélgettetek Dr. Tóth Péterrel.
Ezt követően írsz egy nagyon visszafogott és simulékony bejegyzést.

Mi változott? Mi lett a megoldás? Ez itt február óta nem derült ki. (Láthatóan én is az Index-re ma kitett linkről érkeztem csak most.)

Ez már nem érdekes? Letetted a zászlót? Addig vagy felháborodva, amikor Téged érint, aztán már annyira nem? S eztán már mindenkinek a saját ügye, hogy miként vergődik zöld ágra a “Hivatallal”?
Eddig tartott a lángos harc?

Értem én, hogy üzletről van szó.
De akkor ez a hörgés mire volt jó?
Mert most úgy tűnik, csak a saját érdekednek szolgált, másnak nem segített.

Vagy nagyon rosszul látok valamit. Ekkor pedig szóljatok rám, ne legyek igazságtalan!

Károly…

“Azt azért nem ígértem meg neki se, hogy felhagyok a jelen szerzői jogvédelem kritizálásával, és egyébként meglehetősen jó érvei ellenére továbbra is úgy gondolom, hogy pl. a zenekiadás-terjesztés piacán a jelen szabályozás inkább a bejáratott mammutcégeknek kedvez azáltal, hogy jócskán megdobja az új kiadóknak a piacrajutás költségeit.”

“fel kell számolni ezt az elavult, a valóságot nem tükröző elosztási rendszert, felszántani és sóval behinteni.”

Írtam a második postban. Ha beleolvasgatsz a blogom egyéb részeibe is, rendszeresen fel szoktam kapni a vizet egyéb baromságokon is, amik kicsapják nálam a biztosítékot. A második postom az lehet, hogy simulékonyabb és visszafogottabbnak tűnt - utóbbit aláírom, előbbivel nem értek egyet.

Az, hogy egy ideje nem foglalkoztam a szerzői jogvédelem kérdésével, az nem azt jelenti, hogy ne érdekelne a dolog… de annak sem látom értelmét, hogy minden harmadik napon hőzöngjek a dolgok miatt. Én úgy vagyok vele, hogy nem segít a dolgokon, ha állandóan csak anyázok - egy anyázás az tutira kell bármilyen témához, hogy felfigyeljenek rá az emberek, utána lehet - és kell is - konstruktívan megközelíteni a problémát.

A mi konkrét esetünkben pedig annyi történt, hogy (most már beszélhetek róla), diákszínjátszó köröknek adtunk ki köteteket, amikben gyerekeknek szóló színdarabok szerepeltek. Mivel a legtöbb ilyen cucc zenei aláfestéssel is rendelkezett, ezért a könyvekhez járt egy bónusz CD, felénekelve rájuk a dalok, illetve még egyszer feltéve a számok, éneklés nélkül, hogy ezt lehessen használni zenei alapnak előadások esetében. Mint kiderült a különféle jogi csűrés-csavarásokból, színpadi művek esetében az Artisjus nem illetékes, ezért nem jogosult eljárni… nekünk tehát végülis egy olyan papír kellett, amiben leírták ezt a tényállást, hogy beindulhasson a CD nyomda.

Annak ellenére, hogy a mi konkrét problémánk megoldódott, ettől függetlenül tartom, hogy a szerzői jogi rendszer egy abszolút mértékben elavult, a fejlődést visszafogó baromság, amit továbbra is fel kell szántani, és sóval beszórni. A jelen szabályozás nem az alkotóknak, hanem kizárólag a kiadóknak, és azon belül is kizárólag a multinacionális cégeknek kedvez. De ez jelen esetben már semmit nem jelent, új szelek fújdogálnak - lásd pl. pozitív példának a lulu.com szolgáltatását (feltöltheted a saját könyvedet, CD-det, DVD-det, mások megrendelhetik, annyi példányban van sokszorosítva, amennyiben rendelik, a Lulu meg egy szolíd jutalékot számít fel - nagyon jó win-win-win szitu). Mellékesen szólva, bár nem vagyok jogi szakértő, de pl. az ilyen Lulu-jellegű szolgáltatásokkal meg lehetne kerülni az Artisjust is - az biztos, hogy ők nem kérnek Artisjus engedélyt a gépek beindításához.

“Ez már nem érdekes? Letetted a zászlót? Addig vagy felháborodva, amikor Téged érint, aztán már annyira nem? S eztán már mindenkinek a saját ügye, hogy miként vergődik zöld ágra a “Hivatallal”?
Eddig tartott a lángos harc?”

Nem tartom magamat zászlóvivőnek. Vagy csak annyira, hogy amennyiben valami felhúz, és igazságtalannak érzem, abban az esetben írok róla. Hogy tudjanak róla mások is, hogy eljusson esetleg olyanokhoz is a hír, akik nálam jobban tudnak tenni az ilyen dolgok ellen. (Ha megnézed alaposabban a többi postomat is, akkor láthatod, hogy elég változatos témákban tudok blogolni, és ezeknek sajnos olyan, ami heveny anyázást bír kiváltani belőlem.) Ha persze hirtelen valakinek támadna valami zseniális ötlete, hogyan lehetne megreformálni pl. a szerzői jog elcseszett rendszerét, akkor persze a magam szerény eszközeivel mellé állnék - de nem tartom feladatomnak, hogy én legyek az a zseni, aki ezt kitalálja, és véghezviszi.

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu