Bizonyíték a finn-magyar nyelvrokonságra
Posted by merras on március 12, 2007
Manapság rengetegen megkérdőjelezik annak az akadémiai álláspontnak az igazságtartalmát, mely szerint a finn és a magyar nyelv bizonyíthatóan rokonok.
Nos, az ezzel ellentétes tévhitek szétoszlatására tökéletes mértékben alkalmas az alábbi kis filmecske - mely a Nightwish finn metálegyüttes egyetlen finn nyelvű számára, a Kuolema Tekee Taiteilian, azaz a “Te kis mimóza tájszéli lány” című dalára készült.
[UPDATE] A tévképzetek eloszlatása végett NEM én készítettem ezt a filmet, csak rábukkantam a neten a cuccra.
Posted under Vegyes


Zseniális!
Nagyon jó!
Ez tényleg zseniális.
Az benne a legjobb, hogy az ilyen sumérrokonságos szerencsétlenek körülbelül ilyeneket hoznak föl érvnek.
Ezek szerint a suméros és a finnes érvek nagyjából hasonló fajsúlyúak?
A különbség persze az, hogy a finn érvek nem ebben a videóban merülnek ki.
De azért várjuk a sumér zenekarok videóinak magyar feliratos változatát is, hátha…
Helyesbítenék, mert nem ez az egyetlen finn nyelvű száma a Nightwish-nek, de azért ehhez már fantázia kellett
nagyon jó
Aztamarha, hát volt fantáziája a fickónak, de teccik.
Pedig van egy mondat, ami finnül is, magyarul is ugyanazt jelenti:
Jön a vonat.
Csakhogy a jöna a vonat, a vonat pedig a jön a.
barmok!!!naná h rockonok vagyunk velük, de vannak más dolgok amik ezt jobban bizonyítják mint ez a marhaság! úgyh ezt a poént nem vettem, le lehet szállni a finnekről…
Azta k**va bazze, komolyan sírok a röhögéstől xDD
En legalabb nyolcszor ujrahallgattam es nem birom abbahagyni a rohogest…
Ha jobban megondolom igy még a szöveget is meglehet tanulni, ráadásul magyarul. Mondjuk nincs sok értelme de könnyeben megjegyezhetö
A másik meg hogy a kiejtés a hasonlo de nagyon
csak ép amit énekel az nem az ami irva van.
Hát nekem is könnybe lábadt a szemem.
Eddig is szerettem ezt a csapatot de most aztán…
bruhhaha
ez tényleg zsiir!
Aki ettől várja a bizonyítékot nyelvirokonságunk megítélésére, annak elgurultak a gyógyszerei…
Viszont nagyon kreatív a cucc!
=) Ez kegyetlen! Valakinek nagyon sok ideje van… Pihentagyú, de de humoros! Csúcs!!!
Ekkora baromságot még nem láttam!
LOL! Nagyon jó, csak az a bibi, hogy ez nem Nightwish! Tarja szólólemezéről való a dal.
Szerintem meg mindegy, h rokonok vagyunk-e vagy sem… legfeljebb távoli rokonok: mi tartjuk a rokonságot, ők a távolságot, s nekik van igazu
a film király volt
reg lattam ekkora baromsagot
a nevetéstől félrenyeltem…..ez eszméletlen:-DDDD
ez hatalmas… nagyon grat az alkotónak… komolyan, jobb mint a wishmaster-paródia…. ez… imádom
vazzeg, szegény Tarja…
ez nagyon lol, grat annak, aki csinálta
Nagyon humoros.Tetszett.
Annyit, azért helyesbítenék, hogy nem a magyar-finn nyelv közti hasonlóságot kérdőjelezik meg egyre többen, ha nem azt, hogy a magyarok a finn-ugor néptől származnak.
Amit rengetegen “megkerdojeleznek” az az, hogy az akademiai allaspont szerint “egyedul” a finn és a magyar nyelv rokon, hogy az eszakkeletin kivul az “mas rokonsagot nem ismer el”.
kegyetlen
alig várom,hogy játsszák koncerten…
Komám Tajvant el ne lopd..kéész:DD
Előbb összerándult a szemöldököm-a bevezető szöveg miatt-majd gondoltam, ki se nyitom…Uram!!de kár lett volna !!! Egy hétre valót kacagtam ! Gratulálok az alkotónak, köszönet a küldőnek
Hát ez nagyon jó….ki az a pihent elme aki veszi a fáradságot …kitalál magyar megfelelőt és még képeket is hozzá..egy nyelvtörténeti kérdés….a szinonimára mondjatok azonos jelentésű szót..
hello,
tényleg jó ez a kis klipp, de a sumér dolgot inkább hagyjuk, mert az igaz!
nagyon kirááály!
Ebben a borús időben jól esett ez a lágy humor. Ami nem hagyja el a magyart “reméljük”!
kamperkam…
lövesed az nem sok van a temahoz…azt javallom menjel el Finnbe es probalkozzal megertetni magad…de ugyanugy mehetsz esztorszagba is…aztan angolul is tuggy nekem…
A video allati. Tajvan a helyen van meg????
CSM
Csakomako: kampernek azért némi lövése van a témához - lévén nyelvész. Az már más kérdés, hogy szoktuk is ezzel szivatni rendesen.
Hja, Izomvarjú: a dal a legutóbbi, Once című lemezről van… lehet, hogy Tarja kislemezről vették át, a fene se tudja, de én a Once-on hallottam először…
Kell rá vaj. Túl jó.^^
ténylegennyi húgyagy van mindenütt? Mamuka49@freemaill.hu
JAJJJJJJJJJJJJJJ
Sziasztok!!!
Ennek a kis videónak a kitalálója nagyon kreatív és ügyes. Nagyon jó lett!!!
gratulálok!!
Ez egy nagy marhaság!!!!!! A Finn néphez semmi közünk!!!
Poénnak nagyon jó,de másnak semmi esetben sem.
Figyelmetekbe ajánlanék egy pár könyvet: Mario Alinei Ősi Kapocs,
Szász Béla A Hunok Története-Attila Nagykirály,Grandpierre K.Endre Attila és a Hunok.
Majd ha elolvastátok még mondok egy két könyvet.
Egy Magyar
A humoron túl létezik igazinak vélhető nyelvi hasonlóság ,íme még egy példa :
“eleven hal úszik a víz alatt” ,
finn változata : ” eleven kala uiszkala veden ala “
Imádom!
Miki
fantazia! ezt nem is tudtam.
Anyám borogass!!! ott van ész bazzzzeeee… Ide kell pihent agy
Sajnos ez még mindig távhit. Rengeteg olyan nyelv van amiben fellehet ilyeneket fedezni. A rokonság mindöszesen a dallamban van. Amúgy semmi féle rokonság nincs benne. Náluk a vaj nem az a vaj mint nálunk stb….
Sziasztok!
Én ezt le szeretném tölteni, csak nem tudom, hogy honnan, ezért a segítségteket kérem! Ha valaki tudja, hogy honnan lehet ezt letölteni, akkor írja már meg légyszi a mastersleeper@freemail.hu e-mail címre!
Előre is köszö!
halihó, a poén nagyon jó. a szkeptikusoknak annyit, hogy a finn és a magyar kb. annyira hasonlít egymásra, mint az angol és a perzsa, merthogy kb. annyi ideje váltak szét egymástól. még jó, hogy nem értjük meg egymást.
Höhh, kiscit töri a néni a magyartot, de meglesz…
Tarja elvileg angolul sem tudott, csak énekelte a szövegeket. ez is vicces
haver ez kurva jo , kurvara zsir (remelem meg sok ilyen videot keszitesz )
Kop-kopp, én nyelvész valék… igaz, hogy szlavista. Szóval, annyit elhiszek ebből a rokonsági izéből, hogy valami régenvolt-ősi közösségben együtt lehettünk magyarok-finnek, de sok-sok másokkal is! Tudjátok, a sumért is elhiszem!!! Példának ott van pl a spanyol “pato” és a szerb “patka” (kacsa), meghogy az “i” mindkét nyelvben “és”-t jelent, de annyi az össz kapocs, hogy mind a szláv, mind a latin nyelvek valaha egy bazinagy ősi nyelv (indoeurópai̷
tagjai voltak. De ma már senki meg nem kockáztatná kiröhögés nélkül, hogy pl a szerbek meg a spanyolok rokonok. Szerintem kábé ennyi van a finnek és miköztünk is, csak valakiknek valamikor jópofa volt tanulmányokat írogatni a témáról. Szerintem, és magánvélemény!!!
rohadt jo ez a video honnan lehet leszedni???? lecci valaki kuldjon egy linket kosz dajer@inmail.sk
Na ettöl jól könnybelábadtak a szemeim. Naccerü!
Ha valaki hallott valaha Finneket beszelni az tudja hogy egy rohadt szot nem lehetet erteni meg veletlenul se
Ha valaki nem érti a humort ,az miért ilyen oldalakat látogat?
Akinek van egy kis sütni valója az előre tudhatta hogy ez csak egy jó poén lesz!
Nekem tetszett!!!!!!!
Nagyon jó!!!!
Énnaén nemtudom! Aőtitődatta, mititődattudod őtuddá! Ha iiipátotta, döö matottaipátotta! Miad? Ha ota te neti dered, atóa valaé valaéná nem? Tata halá, tata tata bőtön! Hamia tipi otta atta tét háom éet, miad? Leülia vétén! Haaaáááá!! a a a taláddáéű nem? NEMMÁTÉ!!
és ez szerintetek, mire bizonyíték? ….talán arra, hogy a meztelencsiga rokonai vagyunk!?
Amugy respect, nagyon állat cucc!!!!!! :DDDDDD
egész jó..
haha, most dolgozom észt szövegekkel. a “vaj”-ra nekem is sikerült ráakadnom, — és ez “vagy”-ot is jelent észtül. Mondom kollegának: fura egy nyelv, ahol ilyen fontos szó, hogy “vagy” azonos alakban kétfélét jelent; rámnéz, aszongya: mér, magyarul nem? Egyébként a verevärvnik szó hemoglobint jelent — vörös és vér.
A közös szótári elemek közösséget jelentenek, így vagy úgy. A genetikáról meg annyit, hogy aki volt közép-Finnországban, meglepődik, hány magyar arc néz rá vissza.
Az egyetemen a nyelvészek teljessen megvannak őrülve tőle. Még ilyet még, még, még, még……
Pihent… De a napomat földobta XD
vagesz. Azért minimum annyi összefüggés van a mondatok között, mint a Republic nótáiban.Heh.
k..va jó. Persze az eredeti dal is tetszik.
ez naon kis pihent de naonnn joo
Na ez nagyon jó! :))
Kár hogy kevesen tudják hogy a Magyar nyelvet Ősnyelvvé nyílvánították,s nem az indoeurópait stb….(egyébként Fr.-országban,s ha jól tudom nem arról híresek hogy szeretnek bennünket..)Nyelvészeinknek sem ártana Igaz Történelmünk alapjait megismerni , ami mentes a történelem hamisítástól.
Ehhez bátorságot kívánok:Csilla
A magyar nyelv kb. 30ezer eve beszelt nyelv, belöle szarmaznak a többi nyelvek.
“fantasztikus”, hogy nekunk mindenbol sikerul politikat varazsolni!!!
ez egy jo vicc, se tobb, se kevesebb. aki nem erti a viccet, az tenyleg… miert latogat ilyen helyeket? mennyenek az ilyenek a magyarszigetre! ott egyutt utalhatjak a vilagot es imadhatjak a “magunkfajtakat”.
egyszer jo faradt vag
a zene kellemes és “érdekes” a szöveg is NEEEMM??? szép napot nektek!! a legjobbakat világ!!! gy..
Most nem azert,de aki felhaborodottan nyilatkozik errol a videorol,vagy a nyelvi hovatartozas temajat boncolgatja a video kapcsan,az megbocsassatok,de nagy marha….ez poen es kesz..ennyi…es nem akarmilyen poen…kurvajo!
ez tok jo!
Nem veszem parodianak de naon jo!
:-))))))))))))))))))))))
hűűűű ez nagyon nagy
Nice translation. I am Finn, couldn’t stop laughing.
Jön a vonat = finnül juna tulee, vonat = juna. jön a and juna sounds similar, but otherwise they mean absolutely different
Similarities between Hungarian and Finnish: only very old words like hand, water, blood and fish
Egy magyar: finn-ugor nyelvek: én finn, te ugor
Hehe, ez Halálos
még magyar szakosként is így vélem!

Mindent eldöntő “bizonyítéknak” kissé még karcsúcska (…), de tény,hogy nagyon kreatív alkotás! :):
Hát ez nagyon ott van xD Volt fantázia bőven xD
Egyszerűen tök jó xD
Mintha tényleg ezt mondanák!!!
Köszönöm az élményt!!Folyik a könnyem még mindig
Ez nagyon jó!
Nem tudom kinek a fejéből pattant ki, de gratulálok neki! Nagyon tetszik!
Ez a 30 ezer éves magyar nyelv ez teccik! Petya1! Orvos már látott? Lehet, hogy neked gurultak el a gyógyszereid? Lazíts, haver! Ez egyszerűen csak HUMOR!!! Szasz
Én és a Fian Jani !
Elképesztően szép a dal dallama. :-)))
Jani, hol hagytad a sok szöszit?
hm.
Én egy évig laktam együtt egy finn csajjal, sokat hallottam finnül beszélni… És voltam egy nemzetközi konferencián, ahol egy vacsoránál egy finn csóka ült mellettem és érdekes dolgok derültek ki. A legalapabb szavaink (vér, kéz, és pár olyan szó, amivel már a majom is foglalkozik :DD ) szinte teljesen ugyanugy van finnül: veri, kezi ….
Szóval nem kérdés, hogy KB majom korunkban ott az Urál környékén egy csorda voltunk. A törökökkel EGYETEMBE’
Ez csak olyan hozzánemértő megjegyzés volt. A video -bár érdekes, persze baromság :))
Hali !
ez hihetetlen KIRÁLY! Bár ennyi időm lenne ilyesmivel foglalkozni :DDDDDDDDD
IstenKirály vagy! Még több ilyet
Sajnos az istenkirály nem én vagyok, de ha találok még ilyet, akkor közzéteszem azt is.
[…] Nyelvrokonság - Nightwish […]
Add A Comment