(B)lovagi torna - túljutottam az első fordulón
Posted by merras on július 16, 2007->
A Golden Blog véghajrájával egyidőben indult el a Blogtorna - egy jó értelemben vett “amatőr” blogverseny, amire beneveztem a blogomat. A kiírók előre felvállaltan, teljesen szubjektív szempontok alapján zsűriznek, a jelöltek egyenes kieséses rendszerben haladnak tovább.
Az első szempont az Őszinteség volt, mely a kiírás szerint az alábbiakat jelentette:
kiderül-e a blog írójáról, életéből valami személyes, illetve azt, hogy felvállalja-e ki is ő valójában (név, fotó, családi állapot stb.).
Rám nem lehetett panasz, szamuráj őseimtől genetikailag örököltem valamennyit ebből az őszinteség nevű, olykor meglehetősen káros vírusból.
Remélem, hullócsillag nem fog elkeseredni, amiért Velem hozta őt össze a sors az első fordulóban; ha valóban segítségül hívta volna a sárkányait és nyuszijait, akkor valószínűleg sokkal nehezebben jutottam volna tovább.
A következő fordulóból viszont akár még nagy pofáraesés is kisülhet, márha jól értelmezem azt a címet, hogy Józan élet. Csak abban bízhatok, hogy
a., rosszul értelmezem a dolgot
b., Barburu, ki következő nemes ellenfelem lesz, kevésbé él józan életet, mint él. (Így gyorsan beleolvasva az egyébként kitűnő blogjába, erre vajmi kevés esélyem van.)
Mert bár nem részegeskedéssel telnek a napjaim, azért olyan túlzásokba nem esnék, hogy 100%-ig józan életet élnék. Lásd SFportal talik, ugye.
[Shit, már megin’ ez az őszinteség-vírus, valaki kapcsolja le!]

