Universe Today

… Merras blogja

Archive for június, 2007

Akaratlan időutazás

Posted by merras on június 16, 2007

Egy fél percre a szívroham jött rám, aztán kiderült, hogy csak véletlenül sikerült résztvennem egy virtuális időutazáson.

Annyi történt, hogy némi játék céljából átváltottam Windowsba, majd egy órányi Prince of Persia után elindítottam az Opera böngészőt. Automatikusan betöltötte az indexet is, ahol a következő sorokat látom: Már elvonult a vízágyú a Batthyányi örökmécsestől; gyűlnek a tömegek a Kossuth téren; és így tovább.

Esik ki a kezemből az egér, “mi-a-franc-folyik-már-megint?!” címszóval, és vadul elkezdek görgetni, hogy miről maradtam le így egy óra alatt. Aztán persze megjött a megfejtés - úgy tűnik, Operával utoljára tavaly október 23-án böngésztem utoljára, így a gyorsítótárában még a 23-i állapot maradt meg, és azt töltötte be.

Jun túltengés

Posted by merras on június 16, 2007

Navazzze. Kellett nekem ma felmennem az iwiwre - kénytelen voltam szembesülni azzal a ténnyel, hogy egy ideje már nem vagyok annyira egyedi darab, mint idáig voltam.

Van még valaki az iwiwen, akinek az a keresztneve, hogy Jun. Ráadásul ő is japán. Tokioban él. Szörnyű. Ez most elrontotta a napomat, hüpp-hüpp.

Kegyeletsértés, szadista pornó, kultúrális adó és a túlszabályozások iránti igény

Posted by merras on június 16, 2007

Egy Bíró Zoltán nevű emberke kommentelt be hozzám egy pornókategóriás bejegyzésemhez, ajánlgatva az “Életvédő honlap” címszóval aposztrofált lapjának egy cikkét. Néha ilyen is van, hogy a leblogolandó sztori nem netes bóklászás útján kerül az utamba, hanem bekopogtat némi fejmosásért. Read the rest of this entry »

Ami a toplistámból kimaradt

Posted by merras on június 16, 2007

Mivel már nem változtathatok a szavazataimon, ezért külön postban említem meg azt a három sorozatot, amit temporális amnéziámnál fogva egész egyszerűen elfelejtettem jelölni a Nagy Nyári SF Toplista tévés fordulójába. Pedig nagyon ott vannak, irtózatosan megérdemelnék.
Az egyik a Bradbury Marsbéli krónikák kötetéből forgatott tévésorozat. Nem tudom már, hogy tényleg jók voltak-e ezek a feldolgozások, nagyon régen, még gyerekként láttam a cuccot - akkor megfogott a dolog, és akkor még nem olvastam a kötetet sem. (Évekkel később került a kezembe a Marsbéli krónikák, és akkor derengett fel, hogy juhhú, én ezt tévében láttam!)

A másik két sorozat pedig Twilight Zone (Alkonyzóna) és az Outer Limits (Végtelen határok), amiknek feltétlenül szerepelniük kellett volna a listámon. Mindkettő azért, mert ragyogó epizódokból állt - és egyik sem egy összefüggő tévésorozat. Ha a tévésorozatokat, mint a Babylon 5 egy regénynek, regényciklusnak tekintjük, akkor ez a kettő egy novelláskötet, antológia. Sok-sok apró, elgondolkodtató, érdekes történettel. Egyszer, talán orkának mondtam egy SFportalos sörözésen, hogy imádom az ilyen összefüggő, hosszú sorozatokat, mint amilyen a B5 vagy a BSG vagy a Heroes - de ugyanakkor hiányolom az ilyen “összefüggéstelen”, különálló epizódokból álló sorozatokat, mint amilyen az Outer Limits is volt. Ahol egy rész egy darab komplett, lezárt történet, ami ilyen minőségében is üt.

Remélem, hogy ennek a postnak a nyomán valaki a saját listájának a megírása közben a homlokára csap, hogy “hűűűű, ezeket ki ne felejtsem!”, és így mégis része lehet a toplista játéknak.

Ássunk közvélemény kutat, avagy az én SF toplistám

Posted by merras on június 14, 2007

Elindítottuk végre a Nagy Nyári SF Toplistának nevezett játékunkat - elég sok különféle külföldi toplistát leközöltünk az SFportalon az elmúlt hetekben, amiken volt alkalmunk felhúzni magunkat. :) Úgyhogy elindultunk.

Ez a post félig-meddig iránymutatásnak is szolgál, hogy mi hogy képzeltük el a beérkező szavazatokat. Lássuk hát az enyémeket. Read the rest of this entry »

SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu