Archive for május, 2007
Posted by merras on
május 23, 2007
->
Egyrészt, szeretem a Tékozló Homárt amiatt, mert pl. a T-Com ügyfélszolgálatot sikerült már befenyítenem a nevével - végülis pillanatok alatt megoldották azt, amit valóban pillanatok alatt meg lehetett oldani, de egyébként 2 hónap alatt szokták megoldani.
Másrészt, azért viszont olykor erőteljes kételyeim vannak a Homárra beérkező sztorik szavahihetőségével kapcsolatban. Ha én valamelyik konkurensemet le akarnám járatni, akkor jó kis indexes, tóta wés stílusban írnék egy anyázást, hogy jól szórakozzon a nép, meg a versenytárs is szarul érezze magát. Nagy valószínűséggel le fogják hozni. Minél nagyobb névről van szó (T-Com, Tesco, hasonló kaliber), annál nagyobb valószínűséggel.
Az egyik legnagyobb név a Google, legalábbis az interneten. A Környezetbarátan papírmentes a Google című postban a naiv ügyfél azon panaszkodik, hogy a Google hazai képviselete nem adott írásbeli árajánlatot egy pályázathoz, amit ő be akar nyújtani az állambácsinak. Írásos ajánlatot arról, hogy a Google AdWords rendszerében ő mennyiért hirdethet. Azon lépjünk nagyvonalúan túl, hogy állambácsi is hülye, hogy nem óhajtja elfogadni a 21. század elején azt, hogy egy pályázatba beleírom: el fogok költeni a Googe AdWords rendszerében1 millió Ft-ot. Node, egyrészt, a naiv ügyfél felvetése számomra azt jelzi, hogy nem egészen érti az AdWords rendszerét - tehát gondoltam, dobok egy postot a Homárra, hogy miért is nehéz konkrét, írásos árajánlatot kérni egy AdWords rendszerre, másrészt meg azért dobtam benne egy megoldási javaslatot is, hogy mégis hogyan lehet a pályázathoz begyűjteni az ajánlatot.
Bár egyelőre engem kevesebben olvasnak, mint a Homárt (bruhaha, ami késik nem múlik), azért bedobom ide, amit írtam. Hátha valahogy eljut a blogoszfére hullámain a naiv ügyfélhez a megoldás.
Úgy tűnik, a Naiv Ügyfél nincs egészen tisztában a Google AdWords működési szabályaival - akkor ugyanis tudná, hogy a rendszer jellemzői miatt lehetetlen is, hogy konkrét árajánlatot adjon a Google Magyarország az AdWordsben elköltendő összegről.
Amint az biztos tudjátok, az AdWords reklámok megjelennek
- a Google találati oldalain
- és azokon a honlapokon, amik csatlakoztak az AdSense rendszerhez.
Azonban, az már teljesen a hirdető felelőssége, hogy hogyan állítja be a reklámjait, milyen kulcsszó feltételeket állít be hozzá: ez határozza meg, hogy milyen szavakra való kereséskor jelenjen meg a reklám a találati oldalakon, illetve azt is, hogy mely honlapokon jelenjen meg. (Bár van lehetőség arra is, hogy kimondottan egyes honlapokra célozza a hirdetést.)
Másrészt, az AdWords abszolút nem fix áras rendszer, mint pl. az E-target. Az árat ugyanis alapvetően Te határozod meg - mennyit vagy hajlandó fizetni egy átkattintásért. Persze, nyilván akkor mindenki egy centet akarna fizetni, csakhogy, az algoritmus figyelembe veszi, hogy adott kulcsszavakra mekkora a hirdetői verseny - és ehhez képest emelkedik a minimum ár. Nomeg, eleve, ha Te azt akarod, hogy a hirdetéseid előrébb jelenjenek meg, akkor érdemes magasabb árat belőni. Vannak olyan kulcsszavak, amikre több dollár is lehet a minimum átkattintási ár. Emellett be lehet állítani a max. költendő pénzt, illetve megadható, hogy mennyi legyen a napi kerete egy hirdetésnek.
Azt még a Google sem tudhatja előre, hogy fél év múlva a Te kulcsszavaidra épp mennyi lesz a minimum ár, arra meg végképp nem vállalhat garanciát, hogy mennyien is fognak rákattintani a reklámra.
Mi lehet a megoldás a pályázat szempontjából?
Keríteni kell egy online marketing tanácsadót, aki érti az AdWords minden csínját-bínját, és Tőle kell személyre szabott árajánlatot kérni az AdWords kampány levezényléséhez. A tanácsadó kiválasztásánál jó szempont lehet, hogy van-e a honlapján “AdWords Qualified Professional” logó, amire rákattintva az adwords.google.com-on jön be egy oldal, a Google hivatalos tanúsítványával, hogy XY tényleg érti a dolgát.
A Homárnak küldött postba nem írtam bele, de ugye régebben az AdWordsről, meg annak történetéről írtam már egy háromrészes post-sorozatot is ide az SFblogsra:
AdSense történelem
[UPDATE] Végül a Homár lehozta a postom lényegi részét, ami segíthet a naiv ügyfélnek…
[KIEGÉSZÍTÉS] Nem azért nincs a blogom mellett AdWords Qualified Professional logó, mert szerény vagyok, hanem azért, mert nem vagyok AdWords expert.
Én sokkal inkább hiszek a keresőoptimalizálásban, mint a keresőkben való hirdetésben, de ez talán egy később post témája lehet.
Posted by merras on
május 21, 2007
Egyik régi barátom, egykori általános iskolai osztálytársam (akinek egy oldalát, a Szeretlek-szótárat már egy régebbi bejegyzésben ajánlottam is Nektek) némi segítséget kért tőlem, amit továbbpasszolnék Nektek is.
Idemásolom, amit küldött a baráti körének:
Hogy s mint?
Én szuperül, épp a szakdogámon dolgozom, mellette meg tanítok ezerrel, de azért pályázni is maradt egy kis időm… Így dobtam össze egy nyelvtanfolyam-alkotó versenyen azt a nyelvtanfolyam ötletet, amire interneten keresztül lehet szavazni. A legtöbb szavazatot kapók kerülnek majd be a döntőbe, úgyhogy kérlek, segítsetek ebben. Mindez csak 1 perc, hiszen egyszerűen szavazni kell… “Egy szelet Ausztria” nevű tanfolyamra, melynek alkotója Zahor (jééé….)
Minden gépről minden nap 3 szavazatot lehet leadni, úgyhogy ha ráértek, mindig vessetek egy pillantást erre a linkre: http://www.oei.hu/5516.html Ez az én pályázatom (ha van kedvetek, végig is olvashatjátok), a lap legalján lehet szavazatot leadni. Hajrá! Hajrá! Hajrá! (ugyebár háromszor is lehet rá szavazni)
És kösziii a segítséget! ;o)
Ha szeretitek olvasgatni a blogomat, akkor fejezzétek ki néhány plusz szavazattal ezt!
Ha utoljátok, akkor kétszer annyi szavazattal! Köszi.
Posted by merras on
május 19, 2007
Felraktam a legújabb Ubuntu Linux kiadást, a Feisty Fawnt, amiről majd lehet, írok némi alap ismertetőt később. Most azonban arról a szomorú eseményről óhajtok megemlékezni, amit az elmúlt percekben követtem el - mától a mocskos erőszaktevők közé tartozom ugyanis. (Najó, nem csak mától, már régebben is megerőszakoltam szerencsétlen Ubuntumat, de az újrainstall miatt megint meg kellett tennem.)
Abszolút szentségtörés, és a pedofíliával egyenértékű mocsokság ugyanis egy Linuxra olyan gány progit feltenni, mint amilyen az Internet Explorer 5.0, 5.5 és 6.0 verzióinak feltevése… a három együtt pedig háromszoros erőszaktétel. De hát ez van, szükség törvényt bont - ha valaki webes izék közelébe kerül, ráadásul úgy, hogy még olykor honlapokat is fejleszt, akkor sajnos muszáj. Ellenőrízni kell ugyanis, hogy azon az ótvar fostalicskán, ami az Explorer nevet viseli, legalább megközelítően ugyanúgy néznek-e ki az oldalak, mint valódi böngészőn, pl. Firefoxon, vagy Operán, vagy hasonlón. Azért kell ellenőrízni, mert sajnos a világ nagyobbik része még mindig csak IE-vel van ellátva. Tehát, tisztelt tekintetes bíróság, erőszakot nem saját akaratomból tettem az Ubuntun, hanem úgymond, a szociális környezetem vett rá a bűnre.
Hajlandó vagyok vallomást tenni a bűnelkövetésem minden egyes részletéről.
Felbujtóm kobak volt, aki még régebben ajánlott nekem egy honlapot, ami részletesen elmagyarázza, hogyan is kell ezt a típusú fajtalankodást precízen kivitelezni.
Tehát, először is, a Synaptic Package Managerben installáld fel a cabextract és a wine csomagokat - kb. fél perc, és ezzel meg is vagyunk.
Majd egész egyszerűen nyiss egy terminált, amibe másold be az alábbi sorokat, és üss a végén egy entert:
wget http://www.tatanka.com.br/ies4linux/downloads/ies4linux-latest.tar.gz
tar zxvf ies4linux-latest.tar.gz
cd ies4linux-*
./ies4linux
Innentől kezdve teljesen egyszerű a dolog - elindul egy script, leszedi a microsoft honlapról az explorert, rákérdez egy-két dologra (milyen nyelvű legyen, installáljon-e flasht, etc.), ezeket mindet le lehet okézni.
Mintegy két perc alatt véget is ér az erőszaktétel. Innentől kezdve a /home/bin könyvtárban látni fogsz 3 parancsikont, az IE5.0, 5.5 és 6.0 indítható el velük.
Amúgy, ha jól emlékszem, ez egy izmos jogsértés amúgy, mivel emlékeim szerint Explorert csak Windows oprendszerre lehet telepíteni a felhasználói szerződés szerint - node mi ez az apróság a főbűnhöz képest.
Posted by merras on
május 19, 2007
Sayed mostani postja (A városliget átjáró) idézte fel bennem az alábbi emléket, amit gondoltam, akkor jó le is blogolok, hadd olvassák az unokáim is.
A városliget régebben egyszer látott egy nagyon-nagyon komoly klingon összecsapást.
Jópár évvel ezelőtt egy (talán a negyedik?) Sci-Fi Napot majdnem sikerült tönkretennie valakinek azzal, hogy betelefonált a rendőrségre, hogy bomba van az épületben. Zsaruk kiszálltak, kiürítették az épületet - persze semmit sem találtak, addig is viszont kezdtek elfelé szállingózni az emberek.
Volt azonban pár srác szlovákiából, akik nagyon komolyan klingonnak voltak öltözve, és természetesen járt a cucchoz saját készítésű bathlet is (Zone fordításban batléta
) - ezek elkezdték csépelni egymást valami irdatlan komolyan, szerencsére végül egyikük se sérült meg… a tömeg maradt, és tapsolt, és ujjongott. (Érted, a zsaruk meg ott voltak 10 lépésre, és nem tűnt fel nekik a verekedés.
)
Aranyos volt egyébként, a csata hevében a fából készített fegyvereket sikerült szó szerint apró forgácsokra zúzni - a csata után viszont egy csomó kisgyerek összegyűjtötte őket, és eltette emlékbe, tök aranyos volt.
Posted by merras on
május 16, 2007
Emlékszem még a 2005-ös esztendő késő nyári - kora őszi időszakára: ekkor volt az, hogy Brodnál laktam pár hónapig, és ha már amúgy is nála csöveztem, akkor nekiláttunk hegeszteni meg tesztelni azt a rendszert, ami pár hét múlva az SFportal.hu első verziójává vált.
Hogy jön ez a free pornó letöltéshez?
Nem győzök röhögni a freemail új verzióján, amivel kapcsolatban a Tékozló Homár sorra kapja a leveleket a felhasználóktól.
Anno, amikor az SFportalt hegesztettük, akkor még úgy volt, hogy a galéria az a rendszer része lesz, sőt, hosszú hónapokig az úgy is működött, amíg meg nem adta magát az enyészetnek - aztán azóta inkább az SF WIW képmegosztóját favorizáljuk. Nomármost, ugye a galéria feltöltést, rendszerezést, ilyesmit is tesztelnünk kellett - Brod tehát indításképp feltöltött vagy két tucat meztelen nőcis képet… hiszen tesztelni kell, vazze!
Mivel prűdériában én sem nagyon szenvedek, ezért tulajdonképp csak legyintettem a dologra, és folytattam a tesztelést… viszont az egyik tesztelő olvasónk nagyon-nagyon felháborodott ezen a dolgon.
Nos, természetesen eleve nem akartuk az éles indításkor bennehagyni a galériában a képeket - ellenben a megújult freemailen manapság előfordulnak ilyesmik. Mivel van nekik is videómegosztójuk, meg képmegosztójuk, ezért logikusnak tűnt, hogy összekössék azt a freemaillel: kilépéskor ajánl valami jó kis videót, vagy képet megsasolásra.
A Homár szerint igen érdekes cuccokat tud ilyenkor ajánlani: kimondottan pedofil jellegű képet, illetve korábban hiányos öltözetű, mondhatni, Éva-kosztümös, önmagában is igen jól szórakozó hölgy videóját.