Új Amway-ügynökösdi Microsoft támogatással

Posted by merras on augusztus 24, 2006

Ha azt mondom, Amway, Nektek is ugyanaz ugrik be, mint nekem? Vagyis egy american-style ügynök, aki megmondja, hogy tőle rendeljél spéci mosószert / fogkrémet, mer’ az intelligensebb, mint az Ariel, és még ráadásul olcsóbb is? Majd akár igent, akár nemet mondtál, megpróbált beszervezni az Amway hálózatba, merthogy tök sokat kereshetsz vele?
Ha pedig Microsoftot mondok, akkor ugye nektek is a genya multicég képe sejlik fel, aki az állandóan lefagyó oprendszert adja drágáért, és a BSA-n keresztül bilincses-szoftverrendőrséges kampányokat finanszíroz?

Emlékszem, 10 éve anyámat is majdnem beszervezték, mentünk is a TF-re előadásokat hallgatni. (Az Amerikából szakajtott előadó tört magyarsággal beszélt arról, milyen frankó is az üzlet, és mennyit lehet keresni, majd próbált anekdotázni: “Tegnap összeütköztünk egy ládával” magyarázta, aztán nagy nehezen kiderült, hogy egy Lada kocsival sikerült ütközniük̷ Sőt, egyszer még elmentünk a bp-i Amway raktárba is, ahol az ügynökök vásárlohatták meg a cuccokat.

No, mint kiderült, az a raktár már nem ebben a formájában funkcionál.

Node, hogyan derült ez ki?

Szerintem előbb-utóbb minden ember életében eljön az a pillanat, amikor valahogy megtalálja őt egy Amway-ügynök, és megpróbál rásózni mindenféle cuccot, illetve megpróbálja beszervezni. Én ezt megúsztam. Mostanáig.

Fura egyébként, az első melóm még 19 évesen az volt, hogy irodaszereket sóztam rá gyanútlan emberekre, meg különféle intézményekre, majd váltottam pár hónap elteltével, és biztosítási ügynök lett belőlem. Ezt egyébként azóta se nagyon sajnálom, elég szépen megéldegéltem a jutalékokból, első melónak nem volt rossz, és egyébként tényleg sokat lehetett belőle tanulni. Node Amwayesekbe nem botlottam egészen idáig.

(Egyszer, amikor egy szerepjáték-klubot üzemeltettem, akkor bejött egy ilyen írószer-ügynök, és pakolta volna elő a cuccokat - amikor gyorsan rákérdeztem, hogy az ???? cégtől van-e. Mondta, igen - kissé meglepetten, hogy ismerem a céget. Kérdeztem, hogy ismeri-e az egyik régi csapatvezetőt, akinek anno a csapatában voltam. Igen, hangzott a válasz. Jó, mondtam, akkor légyszíves adj át egy üzenetet az illetőnek: méghozzá azt, hogy nyalja ki.
Egyrészt, nagyon utáltam már akkor is az illetőt, másrészt, akkoriban sokkalta szókimondóbb voltam, mint mostanság, harmadrészt, ragyogó módszer volt arra, hogy gyorsan megszabaduljak az ügynöktől, anélkül, hogy őt magát kelljen elküldenem a fenébe… amúgy sose szoktam durván elküldeni senkit, csak közlöm, hogy “Figyi, csináltam én is ilyesmit, úgyhogy ugye megérted, ha inkább nem vásárolok semmit?̶

Szóval, pár hete kaptam egy telefonhívást, hogy XY vagyok, Z-től tudom a számodat, és szeretnék beszélni Veled, építünk egy vállalkozói csoportot, és lenne itt egy jó kis lehetőség. No, ez már alapvetően gyanús volt - ha nem hajlandó a hívó több konkrétumot mondani, akkor itt 75%-os valószínűséggel valami ügynökös melóról van szó. Két-három havonta azonban szoktam lehetőséget adni az ilyen hívásoknak, hátha egyszer bejön a maradék 25%, amikor tényleg valami érdekeset hallok. (Legutóbb se jött be egyébként - akkor egy játékfejlesztés kapcsán keresett meg valaki, aztán a beszélgetés 10. percében eljutottunk odáig, hogy feltalálta az öreg az Örökmozgót és ezzel majd rohadt sok energiát fog termelni, és milliárdos lesz - sok sikert hozzá ezúton is.)

Nohát, megbeszéltünk egy találkát a törzshelyemre, a California Coffee Companyba, ami egy Starbucks stílusú kávézó - csak ajánlani tudom mindenkinek.

A beszélgetés legvégén derült csak ki, hogy itten bizony az Amwayről van szó, egészen a legvégéig ez a részlet homályban maradt - gyanítom, kis hazánkban ezt a tényt nem célszerű rögtön az elején közölni.

Amire megpróbáltak rávenni, az az, hogy
a., van egy webshop, ezentúl rendeljek mindent onnét
b., beléphetek, és akkor nekem is lesz egy saját webshopom, aminek a termékeivel nem kell vacakolnom, hanem csak ajánlanom kell, és akkor majd kapok jutalékot jól, azok után, akik az én webshopomból vásárolnak
c., de a legfrankóbb, hogy ha én is nekilátok saját hálózatot építeni, begyűjteni embereket, akik továbbajánlják a dolgokat, és akkor én aztán pillanatok alatt milliomos leszek

A beszélgetés elején, amikor ténnyé érett a dolog, hogy itten bizony ügynökölésről van szó, akkor mondjuk mondtam az illetőnek, hogy szerintem felesleges az idejét rám pazarolnia, mivel nagyjából ismerem az ilyen rendszereket - de csak rávett, hogy meghallgassam. Lelkes kezdő volt egyébként, valahogy nincs szívem beletaposni a lelkivilágukba ilyenkor, és egész ügyesen használta a kifogáskezelő-paneleket, amiket tanfolyáson bele szoktak verni a lelkes kezdőkbe a trénerek. Ilyenkor egyébiránt átváltok “tanuló-elemző” módba, mert tárgyalástechnikailag el lehet lesni egy-két fogást, ha valaki tudja, mire kell figyelni. Mitöbb, ilyenkor azért picit genya is vagyok: ha nem él azzal a lehetőséggel, hogy rögtön az elején abbahagyja, akkor beindítom a “problémás célpont” nevű processt is, és előbb elkezdek általánosabb kifogásokat, visszautasításokat bedobni - majd ha sikerül erre jó kifogáskezelő-választ generálnia az illetőnek, akkor fokozatosan bonyolítom a saját kifogásaimat… mintha egy számítógépes játékban lennénk, ahol egyre nehezebb és nehezebb pályákat kell megcsinálni. (Nomeg, ha már vettem egy nagy adag kitűnő kávét, addig amúgy is van időm, amíg azt megiszom.)

Szóval, kiderült, hogy itten egy webshopról van szó - aztán kiderült, hogy ezt a webshopot az Amway és a Microsoft üzemelteti, közösen. Ezen azért meglepődtem, valahogy nem gondoltam volna, hogy a Microsoft foglalkozik ilyesmivel, pedig valóban pofonegyszerű és jó ötlet a dolog - adva van egy jóindulattal is közepesnek nevezhető webshop rendszer (amibe egyébként már vagy egy éve belefutottam, csak akkor még nem tudtam, hogy ez az, amibe most megpróbáltak beszervezni), meg van egy, legjobb indulattal is közepes termékeket nagy tételben eladó hálózat. Házasítsuk össze a kettőt, és még milliárdosabb dollármilliárdosok leszünk.

A trükk annyi, hogy az Amway-ügynökökkel nem a konkrét termékeket kell eladatni, mert ez a divat már meglehetősen kifutóban van - hanem egy olyan webshopot, amiben megvehetsz a mosószertől kezdve a könyveken át az mp3 lejátszókig mindent. No, persze ahhoz, hogy csatlakozz a rendszerhez, kell venned egy kezdőcsomagot, tizenX ezer Ft értékben…

Az ötlet és a megvalósítás tízpontos, ezt el kell ismernem - annak ellenére, hogy nincs az az atyaúristen, hogy ügynököljek. Bár ügynöki karrierem fejlődése szempontjából nem lenne rossz - előbb egy tollakkal és filofaxokkal telepakolt táskával kezdtem, amit beváltottam később egy szerződésekkel és táblázatokkal teli aktatáskára, míg most elegendő lenne egy kis nyomtatott füzetet zsebre vágnom, amiben szép kis képek vannak arról, hogy is műxik a rendszer - ezzel arányosan meg egyre nagyobb jutalékot vághatnék zsebre.

Meghallgattam tehát az illetőt, majd gondoltam, adok neki egy tanácsot, amit belénkvertek anno az ügynökképzőben - és jó tanács volt. Elmondtam neki, hogy ügyes a kifogáskezelése, bár azért érződik rajta, hogy ezeket leírva látta egy HOWTO-ban, van még mit csiszolnia rajta - ha nem is a mondatokon, hanem azon, ahogy kimondja őket…
Anno az első ügynökölős cégemnél volt egy 5 és 8 lépésnek nevezett metódus, ami alapján ildomos volt eladni - és ez egy jó rendszer volt egyébiránt. No, abban szerepelt egy olyan is, hogy:
a., az emberek kb. 10%-a olyan, hogy vesz is valamit tőled - mondjuk ezt az arányt gyakorlattal fel lehet javítani
b., vedd észre, hogy kik azok, akik totál negatívak, és egészen biztosan nem fognak tőled venni semmit
c., ezekre meg ne pazarold az idődet - udvariasan köszönj el tőlük, és keresd meg a következő potenciális vevőt.

No, ezt a dolgot vagy nem oktatják, vagy a srác felejtette el - mindenesetre tovább próbálkozott, annak ellenére is, hogy elmondtam neki a fenti szabályt. Tulajdonképp még szimpatikus is volt a dolog, szeretem, amikor az emberek nem adják fel olyan könnyen a dolgot - úgyhogy én se távoztam az asztaltól. Mivel kölcsönadott egy engem érdeklő, amúgy hálózatépítésről szóló könyvet, belementem, hogy találkozzunk még egyszer - ez a nap ma jött el.

Ismét próbálkozott, én ismét megpróbáltam finoman lerázni - amikor belátta végül, hogy télleg csak az idejét vesztegeti velem, akkor rátért arra, hogy tudnék-e ajánlani valakit, akit érdekelhet a dolog. Próbáltam előbb finoman értésére adni, hogy nem - de azért próbálkozott tovább, míg egyértelműen megmondtam, hogy a barátaim valószínűleg igen csúnyán fenékbe billentenének, ha kiadnám ilyen célból a telefonszámukat. Szóval, ami első alkalommal még poén volt a számomra, az második alkalommal uncsi, mitöbb, kicsit idegesítő is volt…

De hogy legyen egy pozitívabb ügynöki példa is, ahol még abba is belementünk, hogy tényleg veszünk valamit: Sheenard kollegáról köztudomású, hogy nagy bor rajongó, és én sem vetem meg a bort (bár így a nagy nyárban inkább sörre áltam át). Megtalált minket valahogy egy bor-ügynök - merthogy már ilyen is létezik. Minőségi borokat kínált, jó áron - ráadásul olyanokat, amiket üzletben nem nagyon lehet kapni. Kizárólag magyar borokat, egyenesen a borosgazdáktól.

Megbeszélt velünk egy borkóstolással egybekötött találkozót, hozott két fém hűtőládában vagy egy tucat bort, és a jó részét megkóstoltatta velünk. A borok tényleg baromi jók voltak, és tényleg jó árakat is mondott rá. Szóval, kóstolás után elővette a megrendelőlapot, hogy akkor mit is kérünk, és mennyit.