Festival Fantazié & Taurcon - Parcon: convention cseh módra

Posted by merras on november 12, 2006

Ha Prágában jár a figyelmes magyar turista, akkor nagy valószínűséggel meg fogja állapítani: Csehország legalább öt évvel előrébb jár, mint Magyarország. Tisztábbak, rendezettebbek az utcák (és ez nem csak a turista-központra igaz, hanem a külvárosi részekre is), az emberek kedvesebbek, segítőkészebbek, és ha a csehek is Combino villamost rendeltek volna, valószínűleg két év múlva se lenne önjelölt művészek által “kidíszítve”.

No, és ami az irigylésre méltó, vagy három hónapja nincs működőképes kormányuk - de erről már írtam egy korábbi blogbejegyzésben, nem akarom tovább ragozni.

De vajon hogy jutottam ilyen tapasztalatok birtokába? Az egész dolog Kijevben, az Euroconon kezdődött, ahol szerencsésen belebotlottunk a cseh társaságba. Sőt, igazából két különböző stílusú cseh társaságba, akik két különböző színfoltját képviselik országuk sf életének. Szó szó, illetve korsó korsót követett, egyik este Kamilá, másnap este Václav társaságában – érdekes tapasztalat volt összevetni a cseh és a magyar helyzetet, ami néhol hátborzongatóan hasonló. (Amúgy Kamilának sok köszönet így utólag is, meg ilyen formában is – az Átjáró Fesztiválos honlap cseh változata ugyanis az ő önzetlen munkáját dícséri.)

Úgy gondoltam tehát, hogy ha már úgyis olyan közel vannak, meg amúgy is ígéretet tettem egy látogatásra, akkor afféle önjelölt utazó nagykövetként átruccanok, és megnézem, mi is egy cseh convention receptje. (Nomeg mindig öröm más rendezők szenvedését látni. )

A Václav Pravda által szervezett Festival Fantazie volt az első, július elején, amit szemrevételeztem. Négy éve rendezik meg folyamatosan, egy Chotebor nevű kisvárosban, vonattal mintegy másfél órára Prágától. (A “tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés” című kitétel vonatkozik Choteborra is, ami egyébként méreteit tekintve nagyjából hasonlít Salgótarjánra, a HungaroCon helyszínére.) [Egy Havlicku Brod nevű helyen átszállva pedig megtudtam, hogy az NPVG blogot egy jó ideje nem frissítő barátunk írói álneve -Brod- cseh nyelven gázlót jelent.]

Nohát, kezdjük ott, hogy a Festival Fantazie kapásból 10 napos rendezvény. Igen, tíz nap, azaz két hétvége, plusz a közte lévő hétköznapok. Sajnos sem időm, sem pénzem nem volt arra, hogy mind a 10 napon jelen legyek (a magyar állam valahogy nem érzi szükségét annak, hogy utazó scifi nagykövetet tartson fenn, úgyhogy nem volt hajlandó engem dotálni), ezért a második hétvégére esett a választásom.

A tíz nap alatt mintegy 1500-2000 látogató fordult meg a rendezvényen, de volt olyan év (igaz, akkor Eurocon volt), amikor 3000-en ruccantak le Choteborba.

A helyszín több épületet foglal magába, egy nagyobbfajta iskolát, meg egy kisebbfajta mozit. Érdekes volt látni Václav “ilyen volt - ilyen lett” című fényképeit, amelyen bemutatják, hogy ők saját mennyi mindent újítottak fel a saját pénzükből az eltelt évek alatt - cserébe azért, mert megkapják az épületeket 10 napra. Impresszív. Az évek során szép lassanként pofozgatják helyre a különféle helységeket, most például egy pincefelújítás van tervbe véve - láttam már rosszabb pincét is a nyolcadik kerületben, de azért ez is izmosnak tűnt a fényképek alapján. (Valahogy amúgy Pusztay István jutott eszeme, nem is tudom miért - biztos nincs köze ahhoz, hogy a szegedi társulat fokozatosan csinosítgatja a Szefantor helyszínét.)

Naszóval, tíz nap folyamatos scifi és fantasy találkozó. Afféle all-in-one kiszolgálásban, gyakorlatilag MINDENNEL foglalkoznak, ami besorolható ide - tévésorozatoktól elkezdve szerepjátékokon át az irodalomig. (Emlékszem, amikor valamelyik Sci-Fi Napot szerveztük, volt, akinek ellenérzései voltak azzal kapcsolatban, hogy bővíteni szerettem volna a tematikát, többek közt fantasy irányba is.) 10-12 párhuzamos program zajlott, a bőség zavarával küszködhettek a látogatók - volt például külön GalaxyQuest Con szál is, a trek-jelenséget és a trekkereket parodizáló filmnek külön fanclubja van Csehországban, ahogy kivettem a szervezők szavaiból. (Václav amúgy nagy Futurama rajongó is, a szeptemberi Taurcon-Parcon rendezvényen többször láttam, amint a laptopja előtt ülve Futuramat néz, és fetreng a röhögéstől - javasoltam neki, hogy egyszer rendezhetne Futurama cont is. Nem igazán lepett meg, amikor közölte, hogy ezt már meg is tette.)

A Festival Fantazié-n egyébként alkalmam nyílt kipróbálni ezt a japán táncos-ugrálós csodát is, arrafelé Dance Dance Revolution néven fut a dolog. Tudjátok, amikor van egy számítógéppel összekapcsolt szőnyeg, amire ráállhatsz, dübörög a disco-kategóriában egész pofás zene, a képernyőn meg nyilak mutatják, hogy a szőnyegen épp hova kell ugranod.

Nohát, most végre élőben kipróbálva elöntött a büszkeség tudata, hogy lám-lám, a japán játéktervezők milyen jó dolgokat tudnak kitalálni - ugyanis annak ellenére, hogy pusztán gyenge kezdő vagyok a témában, baromi jó és vicces volt a dolog. No persze, a gépeket üzemeltető cseh páros aztán megmutatta, hogyan csinálják ezt a profik - és Kamilával összenézve megállapítottuk: “Ahá, szóval ezért Dance Dance Revolution a neve”.

Ebből a DDR dologból amúgy egy egész héten keresztül tartó bajnokságot is tartottak - értelemszerűen kábé annyira láttam értelmét benevezni rá, mint mondjuk a főpolgármester-választásra.

Ha már számítógépeknél tartunk, rábukkantam egy tornateremre, ahol a helyi Hewlett-Packard jóvoltából mintegy 150, játékra beállított gépet találtam, a tömeg értelemszerűen játszott - mindennel, amivel csak lehetett. Mondjuk nem nehéz ilyen támogatót megszerezni akkor, ha a főszervező szabadidejében ennek a lokális HP-nak egy vezető beosztású managere, de ezzel együtt is impozáns volt a dolog. (Erről jut eszembe, hülyeség&sf kategóriában a cseh újságírókat se kell félteni - amikor néhány éve Václavval jött le egy interjú a Festival Fantazié kapcsán egy Népszabadság-kaliberű lapban, és persze a hülye szöveg mellé odarakták a srác fényképét, alá meg odaírták, hogy a Hewlett-Packard managere, akkor heteken keresztül kukoricán térdepeltették szerencsétlent a cégnél. Egyből kevésbé éreztem magamat kínosan az első Átjáró Napon készült Fókusz-interjú kapcsán, amikor sikerült a legbénább mondatomat bevágni -legalább 48 óra folyamatos ébrenlét után adtam interjút- és bemutattak úgy, hogy “a japán származású fiatalember, aki nem karaktefilmeken nőtt fet”.)

A szombat esti záróparti vicces volt, annak ellenére, hogy most alkalmam nyílt megtapasztalni, milyen az, amikor a számítógépes rendszerek pont egy rendezvény kellős közepén, a legfontosabb programpont esetén döntenek úgy, hogy ők nincsenek együttműködő hangulatban. Ez párszor már kijutott nekem, azóta is folyamatos rémálmom a dolog. Szóval, képzeljünk el egy jelmezes showt, aminek keretében egy leányzó azt a jelenetet adja elő, amikor az ötödik elemben a kékbőrű alien az operában énekel. Teljesen jól meg van koreografálva, a nézőtér dől a röhögéstől - majd a wimamp elkezd olyan effektet kiadni, amikor épp ugrál a CD. Majd beadja a durcit a számítógép, és nem hajlandó semmit se csinálni.

Szerencsétlen technikus próbálja megoldani a szitut, úgy tűnik, sikerül, jön a következő műsorszám - scifi vonása ugyan nem sok van, ám az előadás maga fantasztikus, akárcsak a hölgy, aki előadja. Egy meglehetősen dekoratív leányzó ugyanis mintegy negyed óra - húsz perces hastánccal lép színpadra. A dekorativitás nem jár egyedül, a lány tényleg nagyon ügyes és tehetséges, a felajzott közönség tombol. Ekkor a számítógép úgy dönt, hogy neki nem tetszik, hogy mindenki a lányra figyel, és nem az ő drágalátos kibernetikus lelkivilága áll a középpontban - így előadja a korábbi effektet. A felajzott közönség tombol, a leányzó nem kevésbé - de nem rest, és az ütemes tapsra zene nélkül folytatja az előadást. A számítógép megtörten belátja, hogy ezzel sem sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, úgyhogy a továbbiakban hiszti nélkül folytatja a zeneszámok lejátszását.

(A számítógépeknek lelkük van, ezt mindenki tudja, aki huzamosabb ideig együtt él velük. Szándékosan írok együttlétet használat helyett, hiszen számítógéppel dolgozni olyan, mint egy hihetetlenül elcseszett házasság. Ismerek olyanokat, akikről azt feltételezem, hogy a legtöbb szexuális élményük is a géphez kapcsolódik, tehát az előbbi állítás még inkább igaz.

Továbbá, szerintem a számítógépeknek női lelkük van, ezt talán majd kifejtem egy későbbi blogbejegyzésben.

Számítógépet használni pedig okkultista tevékenység, mert logikusan, a tudomány eszközeivel megmagyarázni nem lehet, hogy ami nem működik, az hirtelen rendben van, ami pedig egyébként tökéletesen működik, ötször le lett tesztelve, ki lett optimalizálva, etc., az hirtelen beadja az unalmast. Lehet, a csillagállások is befolyásolják a számítógépek viselkedését, erre majd kellene egy kutatást csinálni.)

A záróest végéről pedig nem maradhatott el a díjátadó - nem csak a legjobb írót, de szerkesztőt, kiadót is jutalmaznak az előző éves teljesítmény alapján… hja, kérem, ahol lehet válogatni a felhozatalból, ott könnyű.

Ahogy minden általam ismert conon, úgy itt is azonban az igazi élet a hivatalos programpontokon kívül zajlott: vagy az autentikusan berendezett japán teaházban (tökre sajnálom, hogy pont a japán teákat nem bírom, komolyan), vagy leginkább a szervezők által üzemeltetett két büfé valamelyikében. A közösségi élet iránti igényeim kielégítésére a teaházzal és a japán teával szemben inkább a büfét és a jóféle cseh sört választottam, ahogy ez már lenni szokott - hiába no, egyébként is inkább a sertéspörköltet preferálom a sushival szemben.

Ugyanez volt igaz a Taurcon - Parcon párosra. Míg a Festival Fantazie inkább hasonlított az Átjáró Napokra és a Sci-Fi Napokra, addig a Parcon hangulatában, felépítésében inkább a Hungarocon jegyeit viselte magán, attól eltekintve, hogy inkább a fantasy túlsúlya jellemzi. Az FF inkább volt bulisabb, és “mindent bele” stílusban igyekeztek a fantasztikum valamennyi spektrumát lefedni, addig a Parconon inkább a fantasy irodalom dominált.

Prágától nem messze, egy Neratovice nevű kisvárosban került idén megrendezésre, sajnos talán az utolsó alkalommal - szomorú, de az ottani szervezőket is el szokta kapni a “munka+család” nevezetű vírus, ami hosszú távon lehetetlenné teszi az efféle hobbikat, mint a conrendezés.

A Taurcon pedig egy afféle “vándor-con”, mint európai méretekben az Eurocon: minden évben más-más cseh vagy szlovák városban tartják, jövőre például Nyitrában. (Valószínűleg megyek majd oda is, ha már a szavamat vette a szlovák főszervező. Ha már zárójeles megjegyzéseknél tartunk, a közbeszédet manapság foglalkoztató szlovák-magyar meccsekből hál’ Istennek nem érzékeltem semmit a szép számban jelenlévő szlovák rajongók részéről, sőt, kimondottan barátságosak voltak - talán meg kéne fontolni Tóta W. indexes javallatát, mely szerint zárjuk össze a szlovák nacionalista marhákat a mi magyar barmainkkal egy stadionba, zárjuk rájuk a kaput, oszt intézzék el egymás között a dolgokat, a békés többség meg nyugiban élhet tovább végre.)

A Parconra három díszvendéget is hívtak a szervezők: Kirsten J. Bishop, ausztrál írónő, aki nem is olyan rég hívta fel magára a világ figyelmét a “The Etched City” című regényével; Ian R. Macleod, skót fantasy író, akiről szégyen-gyalázat, nem sokat tudok, nem is nagyon találkoztam vele a három nap alatt; és Dave Lally, akivel ismerősként üdvözölhettük egymást, ő az Európai Sci-Fi Szövetség jelenlegi elnöke. Dave amúgy meglehetősen szerencsétlenül járt - nem elég, hogy pont a londoni terror-riadók időszaka után volt a con, így első kézből megtapasztalhatta Londonban a frissen szigorított repülőtéri szabályokat, de ráadásul a légitársaság a csomagjait is sikeresen elkavarta, így azok mintegy 36 órás késéssel követték őt.

Mivel ugye ennek a rendezvénynek is a túlnyomó többsége cseh nyelven folyt, kivéve a díszvendégek előadásait, itt is inkább szociális életet éltünk - leginkább Kirsten és Dave társaságában. Ennek kapcsán sikerült életem második legborzalmasabb kávéját meginnom (első helyezett a New York palotában elfogyasztható chilis kávé), cseh termékek közül maradok inkább a Becherovkánál és a sörnél. Ekkor sikerült begyűjtenem amúgy az Őrült cseh szerepjátékosok című bejegyzésemben megírt rpg-s sztorikat is.

A con egyébként két helyszínen zajlott, a hasonló rendezvények esetében eléggé általánosnak mondható művelődési ház + iskola kombinációban. Ami kevésbé általános a conokon, az a látogató : vizipipa arány, legalább egy tucat körbejáró emberkét láttam, hátukon vizipipával - bárki bérbevehette egy fél órás pöfékelés erejéig. A mintegy 300-400 látogató igen jelentős hányada élt is ezzel a lehetőséggel.

Dave Lally tartott egy nagyon jó előadást az angol sci-fi filmekről és sorozatokról - nem csak az itthon is ismert Dr. Who, vagy a belőle készült mozifilm miatt talán ismerős Avangers került szóba, hanem az 50-es évektől napjainkig bemutatott minden fontos, sikeres vagy kevésbé sikeres próbálkozást. Köztük különféle bábsorozatokba is betekintést nyerhettünk, pl. a tavaly a mozikban vetített Thunderbirds eredetijét is.

Kirsten J. Bishop köré is szép számmal gyűltek cseh rajongói – a meghívás apropója a “The Etched City” helyi megjelenése volt. Fellépésének tagadhatatlanul legviccesebb része az volt, amikor megkérték rá: olvasson fel egy pár oldalt a regényéből. Előbb az eredeti angol nyelvű kiadásból, aztán a friss cseh nyelvűből. (Egyszer talán lesz időm végre átrágni magamat rajta, ha már volt olyan kedves Kirsten, és adott belőle egy példányt – angol nyelvűt persze -, amúgy is olyan sok jót olvastam róla külföldi honlapokon.)

Október végén Prágába vetett a sors, úgyhogy tettem egy villámlátogatást az FF Speciáléra, ami a júniusi, chotebor-i találkozó light kiadása - “csak” csütörtöktől vasárnapig tart a nyári 10 napos találkozóval szemben, az őszi időpont miatt kevesebb programszállal és látogatóval. Csak egy szombat esti kiruccanásra volt időm, ekkor a cseh és szlovák Babylon 5 rajongók krémjével sikerült véletlenül ismeretséget kötnöm (ebben a véletlenben mondjuk sokat segített a Psi Corps kitűző, amit még régebben rekviráltam valahol). Kiderült, hogy a B5 rajongó tábor az utóbbi időszakban új erőre kapott - a szélessávú internet és a filecserélők elterjedése miatt. Jövőre -talán- sikerül összehozniuk egy olyan B5 cont, ahova valamelyik színészt megpróbálják elhívni. Ők Claudia Christianra gondoltak (Ivanova parancsnok), én meg a júniusi jó tapasztalatok miatt bátran beajánlottam nekik Mira Furlant - majd meglátjuk, tényleg sikerül-e valamelyiküket összehozniuk. Ha igen, akkor jövőre tuti van egy újabb utam Csehországba.

Összességében véve mindegyik alkalom remek volt, örültem, hogy időt szakítottam rájuk. Öröm volt látni annak a pezsgő sf életnek a felvillanásait, ami a cseheket jellemzi - a rajongói élet is, meg a könyvkiadók is, ha nem sokkal, de valamivel erőteljesebbek, mint itthon. Ezt a valamivel nagyobb látogatószám is jelzi, és az is, hogy sok-sok különböző társaság is szervez rendezvényeket. Több különböző díj is létezik, amivel nem csak az írókat, hanem szervezőket, szerkesztőket, weblap-készítőket és más, aktív scifi, fantasy rajongókat jutalmaznak évről-évre.