Játékfüggőség

Posted by merras on november 26, 2005

A World of Warcraft-ot okolják a szülők 13 éves fiuk haláláért - jelentette ma az Index. “Megint ölt a számítógépes játék” - szól a cikk címe. Sajnálom, hogy az általam a legjobbnak tartott magyar sajtótermék, az Index.Hu is lehoz ilyen szenzációvadász marhaságokat - most pl. jól összeválogatták, hogy ki milyen játékba halt bele.
A szülők természetesen a játék fejlesztőjétől, forgalmazójától akarnak némi kártérítést legombolni, mert szerintük az ő lelkiismeretüket terheli minden egyes ilyen haláleset.

Mintha ez a játékgyártó felelőssége lenne, holott nem.

A szerepjáték hőskorában is előfordult hasonló eset, Gary Gygaxnek is meg kellett küzdenie hasonló problémákkal. Amerikában külön egyesületet alapított egy szülő, aki az AD&D szerepjátékot okolta fiacskája haláláért, és komoly lobbitevékenységet folytattak, “lerántva a leplet” a szerepjáték káros voltáról. (Másik oldalról meg ugye bizonyos egyházak is agitáltak, mely szerint a szerepjáték az a sátánizmushoz vezető aszfaltút.)
A szerepjáték lufi (külföldön legalábbis) már kipukkadt, azóta tudják az emberek, hogy ez csak egy hobbi - ha valaki esetleg emiatt halna meg, akkor nagyjából a bélyeg-, és lepkegyűjtésbe is belehalt volna előbb-utóbb, ami ugye jó ideje elismert szabadidős tevékenység.

Nem a játékok maguk, és nem a játékgyártók, fejlesztők okolhatók az ilyen esetekért. Ők a normális többség számára hozzák ki a legújabb fejlesztéseiket, legyen szó számítógépes-, szerep-, vagy kártyajátékról. Azon normális többség számára, aki el tudja választani a valóságot a képzelettől, aki tudja, hogy néhány órát azért illene aludni is ma éjjel, mert munka vár holnap. Annak, aki akár már 13 évesen is tudja, hogy nem kellene a World of Warcraft valamelyik akciójelenetét utánozva a mélybe vetnie magát, mert a karaktere lehet, hogy túléli, de ő maga nem.
Azon többségnek fejlesztenek játékokat, akik nem csinálnak pszichológiai esettanulmányba illő hülyeségeket, inkább dolgoznak is valamit napközben - mert ezek fogják megvenni a következő játékokat is.

Az tény, hogy a játék is okozhat függőséget, és ezt a függőséget illik kordában tartani. Régen a szerencsejátékok függősége állt középpontban, most a számítógépes játékokra vetül a rivaldafény. Ami azért annyira nem is lenne baj, ha nem bulvároldalról közelítenénk meg  a témát, hanem komoly alapokról kiindulva - mondjuk valódi orvosszakértők, pszichológusok bevonásával.
Kína például - mint a hivatkozott cikkből is kiderül - egész merész és bátor lépéseket óhajt tenni az ügyben. Vitathatók ugyan a megoldási lehetőségeik, de azért előrelépés a témában. Külön magánklinika nyílt játékfüggőknek például, ami szerintem jó dolog. A kormány pedig be akar vezetni olyan törvényt, aminek - szerintem - az alapkoncepciója jó. Eszerint bizonyos, játékban töltött idő után a játékos karaktere elkezd veszíteni az életerejéből, majd újabb idő elteltével meghal, és csak több óra szünet után lehet újra játszani - a törvény szerint egy ilyesfajta programelemnek benne kell lennie minden játékban. A probléma az, hogy ez is csak tüneti kezelés, amit ráadásul a kínai játékipar szív meg nagyon. Mert legfeljebb a játékfüggő addig elővesz egy másik játékot, és azzal nyomul, amíg le nem jár az időkorlát.

Visszatérve a halálesetek kérdéskörére. A gyártók csak minél jobb játékokat akarnak csinálni, amit a lehető legnagyobb példányszámban akarnak eladni. Az már a játékos felelőssége, hogy mennyire él, vagy épp él vissza az elétárt lehetőséggel. Amikor arról ment a polémia, hogy a szerepjáték miatt lett öngyilkos valaki, akkor azt mondtam, hogy oké, én elhiszem - de akkor az a bizonyos illető előbb-utóbb amúgyis bekattant volna valami teljesen más dologtól.
A játékgyártók perelése legfeljebb újabb precedens teremtésére jó, legalábbis ha sikeres az ellenük való hadakozás - mert akkor én a következő héten beperlem a Harry Potter írónőjét is, meg a filmet készítő stúdiót is. Hiszen életveszélyes a sztori a gyerekekre nézve: bármikor dönthet úgy, hogy megmutatja a haverjainak, hogyan kell a seprűvel repülni, és kiugrik az iskola ötödik emeletéről.
Ez kábé olyan, mintha minden egyes késelésért a késgyártókat tennénk felelőssé.

Érdekes, hogy az Index cikkben viszont szerepel két darab valódi felelős, csak épp az ő saruk nincs kiemelve a témában.
Az egyik eset oroszországban történt, ahol az iskolai szünet megkezdésekor egy gyerek gyakorlatilag beköltözött egy játékterembe, enni és aludni járt haza csak. 10-12 órát töltött egyfolytában a játékgépek előtt - “a szülők viszont semmi rosszat nem láttak ebben, mondván, hogy Szergejnek a megfeszített tanulás után joga van a pihenésre és szórakozásra.”
A másik eset hasonló: egy dél-koreai férfi egy internetkávézóban 49 órát játszott folyamatosan, majd belehalt a dologba. “Annyira beleélte magát a játékba, hogy két napon át szinte semmi folyadékot és ételt nem vett magához, nem aludt és visszautasított minden kísérletet arra, hogy eltávolítsák a billentyűzettől.”

Feketén-fehéren kiderül, hogy ki itt a felelős. Egyrészről, az az ostoba szülő, aki szerint rendben van, hogy a gyerek 10-12 órát tölt folyamatosan a játékteremben, napról-napra, állandó jelleggel. A másik felelős viszont a játékterem, illetve az internetkávézó. Aki ilyen helyet üzemeltet, annak tökéletesen tisztában kellene lennie a játékszenvedély árnyoldalaival is. És ha azt látja, hogy valaki már 6-8 órája ott ül, igenis fel kellene szólítania a távozásra. Ha nem távozik magától, mint a dél-koreai férfi, akkor ki kell dobni - vagy épp mentőt hívni hozzá, mert ez egyértelműen kóros dolog, amihez már szakember kell.
Ha valaki botrányosan részeg a kocsmában, azt jobb helyeken nem szokás kiszolgálni, inkább hazaküldik - ez pontosan ugyanolyan eset.

Azért tegyük hozzá nagyon gyorsan, ezek kirívó esetek - a játékosok nagy többsége (habár sok komplett idióta van ebben a rétegben is) elég normális ahhoz, hogy tudja, hol a határ. Aki nem, annak egyébként is nagy valószínűséggel orvosi segítségre lenne szüksége, mert ha nem játék, akkor alkohol, drog, tévé vagy mozifüggő lenne belőle, szintén hasonlóan halálos szinten.