A negatív energiák támadása
Posted by merras on november 20, 2005
Vannak esetek, amikor egyes emberektől a falra bírok mászni - legyenek bármilyen jó barátok, legyenek bármilyen jószándékú és kedves egyedek. Ez pusztán mentalitásbeli probléma - néha felesleges idegen lényekről írni, mert az emberiségen belül is akkora nagy szakadékok vannak, hogy leírhatatlan.
Engem pl. a hihetetlen mértékben negatív emberek tudnak kikergetni ebből a világból. “Úgysem fog sikerülni”, mondják, “lehetetlen ezt megcsinálni”, folytatják, “ennek bukás lesz a vége”, fejezik be. “Megpróbálni is felesleges”, teszik hozzá.
Emberileg velük semmi bajom, csak ilyenkor az agyamban mindig bekattan valami. Nem azt mondom, hogy én rózsaszín szemüvegen keresztül nézem a világot (bár egyesek szerint igen), csak egész egyszerűen teljesen ellentétes ezzel az én mentalitásom. Én abban hiszek, hogy minden probléma egyben megoldási lehetőség is, az akadályok azért vannak, hogy legyőzzük őket.
Majd’ másfél hónapot eltöltöttem Brodnál - az első héten fel akartam vágni az ereimet, annyira negatívnak tűnt a gondolkodása. És hát ugye más dolog baráti társaságban, heti néhány alkalommal találkozni, és akkor elviselni a negatív hullámokat, mint együtt lakva tömény dózisban kapni.
Aztán vagy megszoktam a dolgot egy hét alatt, vagy Brodot változtatta meg valami hirtelen pozitív energiahullám, mindenesetre túléltem a Broddal (és macskájával) együtt töltött heteket.
A mai napig meg voltam győződve arról, hogy Brodnál negatívabb ember nem létezik a Földön (lásd Brod blogját, ugye, a Nagy Piros Világmegsemmisítő Gombbal felszerelve)… de a mai napon találkoztam egy nála is negatívabbal. Szóval, bocs Brod, de lőttek az első helyezésednek, éppencsak lecsúsztál a második helyre.
Időről-időre megfogadom magamnak, hogy nem mondok olyanokat, hogy “ennél rosszabb már nem lehet”, mert az Univerzum valahogy mindig bebizonyítja az ilyen irányú tévedéseimet - tartanom kellene magamat ehhez a fogadalomhoz.


Add A Comment