Nos, tegnaptól kezdve egy egész ország megismerhette a Merras nicknevet, legalábbis az ország azon fele, amelyik nem a VV5-öt, hanem a H4ck10n-t, akarom mondani, a Hacktiont nézte.
A magyar hekkeres sorozatnak a vezető forgatókönyv írója ugyanis Fonyódi Tibor, aki, khmmm, életszagú betétekkel színesítette a műsort.
Még a nyáron megírta nekem, hogy beleírt a sorozatba egy Merras fedőnevű karaktert, aki félig magyar, félig pedig japán, és kettő darab, egészen fullos kurva kíséretében jelenik meg egy partin, egy luxuskocsiból kiszállva. A magyar filmes valóságnak köszönhetően a luxuskocsi ugrott – nyilván nem volt rá pénz, hogy béreljenek ilyet, az autógyárak meg valszeg nem tolongtak, hogy adjanak ilyet kölcsönbe.
A Hacktion alternatív valósága szerint tehát én nem SFportal főszerkesztő / online marketing szagértő vagyok, hanem hekker, akiben buzog a szamurájvér, és hajlamos vagyok Oroszlán Szonját egy határozott és erőteljes mozdulattal a székbe nyomni, ha úgy adódik az alkalom. Mindenesetre Tibornak köszönhetően a Merras név beírta magát a magyar televíziózás történelmébe, amiért hálám őtet örökké üldözni fogja.
I.M. Brodnak, akarommondanihogy, br0dnak köszönhetően egyébként a magyar sci-fi irodalomban már helyet kaptam:
Amióta bevezették a Merras-féle keresőoptimalizálási algoritmusokat, az összekapcsolt adatbázisok az információk végtelen tárházát biztosítják. Régebben az összes érintett adatcsoportot át kellett volna nézni, ráment volna két napom, de hála a technológiának, a magamfajta mezei dekás is sokkal többet tudhat meg, mint amit régen kibendzsózott volna az informátorokból.
Szóval, immáron duplán is meg vagyok örökítve az örökkévalóságnak. Triplázni akkor sikerült volna, ha egyébként a Hacktionben én játszom m3rra5-t, ahogy ezt eredetileg Tibor tervezte. El is mentem egy castingra, ahol közölték velem, hogy király vagyok, csak próbáljak meg felszedni az angol nyelvű szövegekhez némi japán akcentust. Az utasítás az volt, hogy nézzek meg pár Heroes epizódot, és igyekezzek úgy beszélni, mint Hiro Nakamura az első pár részben.
Ezek után b4szt4k v1554h1vn1, ami egyébként nem baj, mert miután Keanu Reeves-szel volt közös filmem, nyilvánvalóan óriási visszalépés lett volna a színészi karrieremben, hogy egy magyar tévésorozatban szerepeljek.
m3rra5 – akinek a nevét amúgy az ilyen h4ck3r35 átírásban egyébként m3rr45-ként illene írni, az eredeti koncepció szerint – SPOILER ALERT!!!!!!!!!!!!!!!!!! – elvileg beépített ügynök, legalábbis amit nekem elmondtak a készítők, annak alapján a jófiúkhoz tartozik.
Ami azért megnyugtató, mert a lenti videórészlet alapján eléggé sz4r0k lennének a kilátásaim, de ha mégiscsak jófiú vagyok, akkor talán megúszhatom ezt a kínos halált, amit a főszereplők vizionálnak nekem.
És bár itt ebben a bejegyzésben meglehetősen önző, ámde el nem ítélhető módon m3rra5 van kiemelve, azért jegyezzük meg, hogy a többi, a videjóban feltűnő nick is valós személyhez köthető: br0d, akinek l0f4s5 a seggébe, hogy nem blogol, és elhagyta a sci-fi írói pályát, l3z, és feltételezhetően aDePTuS nickjét is az SFblogs.net bloggerei ihlették.
Kütyümániás vagyok, könnyen beleszeretek kütyükbe, de a Kindle volt mind a mai napig a legtartósabb szerelem.
Sokkal jobban beleszerettem, mint például az okostelefonomba, pedig az drágább is volt, jellegéből fakadóan nyilvánvalóan sokkal többször használom, és állatira hasznos – nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat nélküle.
De a Kindle az más, a Kindle az az olvasáshoz kapcsolódik, valahogy sokkal gyorsabban és könnyebben pakolódnak rá a pozitív érzelmek.
Nem vontam pontos mérleget az elmúlt egy évről, de azért sokat köszönhetek neki:
- sokkal több könyvet elolvastam, mint a megelőző évben
- rákaptam az angol nyelvű olvasásra is: költséghatékonyan és azonnal be tudom szerezni az angol nyelvű irodalmat, a megrendelem + szívom a fogamat, mert szállítással együtt drága a könyv + várok, hogy végre megérkezzen folyamat jelentősen redukálódott. Megveszem és olvasom – tök tuti. Kinyílt a világ, bár az csalódást keltő, hogy a hírek ellenére a külföldi sci-fi egy jottányit sincs előbbre, mint a magyar.
- felgyűlt egy csomó magazin (Lightspeed, Asimov’s, Analog és még egy pár), amiket nem volt időm / ingerenciám elolvasni. Impulzusvásárlás / impulzuselőfizetés rulez, de bizony novellákat nem olvastam sokkal többet, mint korábban. Darabszámra igen, arányaiban nem: nem tudom, miért, de valahogy a regények jobban megfognak. Több kiadótól visszahallottam egyébként, hogy a novellásköteteik nagyságrendekkel rosszabbul fogynak, mint a regényeik, és sose értettem, hogy ez miért van. Érteni most sem értem 100%-ig, de magamon is tapasztalom a tüneteket.
- elindult az SFportal E-Book. Ha tavaly nem rendelem meg a Kindlet, akkor tavaly nem indult volna el a sci-fis e-book kiadásunk. Előbb-utóbb biztosan elindult volna, mert egyébként mindig is hittem abban, hogy az e-kiadásé a jövő. De a Kindle kézbevétele és használata megadta a végső lökést – annak a bizonyítéka volt ugyanis, hogy a technológia megérett arra, hogy ebbe bele lehet már vágni.
Ennyi sok szép élmény, és elképzelhető, hogy hűtlen leszek ehhez a csodálatos eszközhöz.
Ma ugyanis kijött az ÚJ Kindle. Olcsóbb, áramvonalasabb, könnyebb.
Nincs rajta billentyűzet, ez sokat lefarag a súlyából, nem mintha túlsúlyos egyéniség lenne a K3. Emiatt vékonyabb, rövidebb is, ami a hurcolászásnak segíthet.
Megrendeltem, aztán meglátjuk – elvileg valamivel rövidebb az üzemideje (gondolom, a kisebb méretbe kisebb teljesítményű aksi fér csak bele), és feleannyi könyv fér el csak rajta. Ami így is nagyságrendileg 1400 db.
Néhány hétig párhuzamosan fogom tesztelni a régi és az új Kindle-t. És meglátjuk, melyiket fogom megtartani. Kíváncsi vagyok én is az eredményre, hogy melyik marad meg velem. Hűséges leszek-e, vagy elcsábít egy új szerelem?
Kettejük versenyének szerencsére nem lesz vesztese: egy ennyire jó e-könyv olvasó sosem válhat feleslegessé, az egyiket oda fogom adni valakinek ajándékba, szerintem imádni fogja, akármelyiket is kapja. (Jelentkezni felesleges, már megvan, hogy ki fogja kapni.) Valószínűleg igen egyszerűen és gyorsan eladhatnám mondjuk a Vaterán, de rájöttem, hogy az elmúlt 10-15 évben kütyüt sosem adtam el. Ha új telefont vettem, akkor a régit azt vagy elraktam tartaléknak a fiókba, vagy odaadtam valakinek, akinek épp szüksége volt rá. PC-t, vagy PC-alkatrészt, ha feleslegessé vált, szintén vagy megtartottam tartaléknak, vagy odaadtam ismerősnek, barátnak, akinek jól jöhetett.
Anyagilag lehet, hogy állati pazarlónak tűnik a dolog, de olyan cuccal, amivel lehúztam egy-két-három éveket, nem bírom megtenni azt, hogy csak úgy eladom. Az olyan lélektelen lenne. Mintha a szerveimet adnám el.
Ráadásul olyan áron, amennyiért biztos, hogy nem éri meg eladni. A technikai cuccok iszonyatosan gyorsan avulnak el (bár a Kindle az speciel olyan, ami valamennyire tartja az értékét, ha az árát nem is), és ha csak fél évig használok valamit, akkor már a harmadát éri csak, de maximum a hatodáért tudnám eladni. Ez így meg nem éri meg. Akkor inkább odaadom valakinek, akiről tudom, hogy jó hasznát fogja venni. Akkor az jófejség, nem pedig anyagi bukta.
Nah mindegy. Izgatottan várom az új Kindle-t is, szerintem az Amazon megint gurított egy hatalmasat vele, és persze megint egy jelentőset rúgott az árakba is – úgy, hogy azért a régi Kindle-ök árát is sikerült fenntartania. A 109 dollár – amiért Európába rendelhető -, az még mindig nem a lélektani 100 dolláros határ alatti összeg (az amcsiknál van reklámos változat azért, 79 dollárért), de közeli. Bízom benne, hogy ez az összeg itthon is egy újabb kört fog jelenteni, akinek már megéri az e-book olvasó vásárlás.
Elvégre ez már tényleg maximum 10 papírkönyvnek az ára.
… no semmi világrengető, de azért egy pályázati kiírásba nem fér bele minden gondolat és magyarázat. De semmi gond, többek között azért van az embernek blogja, hogy le tudja írni azt, ami egy hivatalos anyagba nem biztos, hogy belefér.
1. Akiknek kikértem a tanácsát a pályázat kapcsán
Persze az nem azt jelenti, hogy mindent megfogadtam volna, amit mondott ez a sok jó ember, de azt tiszta lelkiismerettel állítom, hogy mindenkivel nyitott füllel és elmével beszélgettem, és köszönöm, hogy rám szánták az időt, és megtiszteltek a véleményükkel. Nem mindenki járult hozzá, hogy közzétegyem a nevét, úgyhogy vannak azért az itt felsoroltakon kívül is olyanok, akik hozzájárultak gondolataikkal a pályázathoz.
Balázs Péter (BePe) – LFG.hu
Bécsi József (orka)
Czinkos Éva (Eve Rigel) – KIMTE
Farkas István (Dworkyll) – E-könyv olvasók
K. Varga Beáta (onsai)
Kamper Gergely
Kiss Tamás (Krystohans) – KIMTE
Kleinheincz Csilla (hanna) – SFmag.hu
Kollárik Péter (Chelloveck)
Kovács Andrea (rhewa) – Avana Egyesület
Lőrinczy Judit (Jud) – LFG.hu, SFmag.hu
Németh Attila – Galaktika Magazin
Oroszlány Balázs (Rorimack, komavary)
Sárdi Margit
Szedlák Ádám (kelt)
Takács Gábor (acélpatkány) – SFmag.hu
és még sokan mások…
2. Amiről nem szól ez a pályázat
Nem meta-Zsoldos-díjról van szó. A kiválasztott novellák, és főleg a kiválasztott regény NEM azt mondja, hogy ezek aztán az elmúlt 10-20 év legeslegtutibb írásai. Részben persze – remélhetőleg – árulkodni fog a minőségről az, ha valamely mű kiválasztásra kerül, és angolra fog fordítódni. Ugyanakkor a regényzsűri összeállításánál az lebegett a szemem előtt, hogy viszonylag sok különböző szempont érvényesüljön, amikor döntésre kerül a sor. Ezen szempontok egy része nem feltétlenül a magyar sci-fi irodalomról szól, hanem például üzletiekről is. Merthogy hát azért az a célunk, hogy visszatermeljük a zsét, és jövőre legyen újabb pályázat. Amikor kiválasztunk egy regényt, akkor az nem azt jelenti, hogy az automatikusan minden idők legjobb magyar scifi írása. Ilyet semmilyen zsűri nem tudna kiválasztani, a zsűritagokat pedig nem is erre a feladatra kértük fel – lehet, hogy nem is mindenki vállalt volna ilyet, én például biztos nem.
3. Az antológia paradoxon
Egy ilyen pályázat megköveteli, hogy minél objektívebbek legyenek azok a résztvevők, akik döntenek a javasolt művekről. 100%-ban objektív senki sem tud lenni azonban, akkor sem, ha 100%-ban törekszik rá, és el tud számolni a lelkiismeretének. A regényzsűri esetében ez még nem is gond, hiszen azért van sokféle zsűritag, sokrétű, különböző tapasztalatokkal, hogy a saját szemüvegének megfelelően ütköztesse a többiekkel az álláspontját.
A probléma az, hogy egy jól összerakott antológia az nem úgy működik, hogy összeül egy X fős zsűri, vagy közönségszavazással dobáljuk össze a novellákat. Mert az nem egy tudatos, szerkesztői válogatás lesz, hanem egy randomkoktél: nagy szerencsével lehet belőle állati jó dolog is, viszont a véletlenszerűen összeöntött alkotóelemek az esetek többségében heveny másnaposságot és fejfájást okoznak. Nem akarunk a reménybeli nemzetközi vásárlóknak ilyet okozni, ugye?
Ezért az antológia esetében úgy döntöttem, hogy szerkesztőket kérek fel a feladatra. Olyanokat, akik nálam jóval tapasztaltabbak antológiák összerakásában. És olyanokat, akikben megbízom, hogy igenis törekedni fognak arra, hogy minél színesebb és ütősebb antológiát szedjenek össze. Az antológia-szerkesztés ugyanis szerintem természeténél fogva nem tud demokratikus lenni, az mindenképpen autokratikus folyamat.
Plusz, azért is esett Németh Attila és Szélesi Sándor szerkesztőkre a választásom, mert előttem lebegett az, hogy külföldön nem ismeretlen dolog az író + irodalmi szerkesztő kombinációban összerakott kötet. Gondoljunk csak pl. a Szívélyes Fahrenheit kötetre.
4. Időzítés
Nem véletlenül írtam bele a pályázati kiírásba, hogy fenntartom a jogot, hogy akár csússzunk is az eredményhirdetéssel. Minden azon múlik, hogy 30 vagy 300 novellát / regényt kell-e (újra)elolvasnunk. A tervünk az, hogy decemberben eredményt hirdetünk és áprilisban jöhetnek az angol nyelvű kötetek – de ugyebár a fordítás ideje függ attól, hogy pl. milyen regényt kap Kamper kollega. Hogy tartani fogjuk-e a kitűzött dátumot, az emiatt bizonytalan.
Nohát, ennyit a kiegészítő gondolatokról. Izgalmas időszak elé nézünk, és remélem, az izgalmak sikerrel is járnak majd.
Elnézést a bevallottan ízléstelen címadásért, nem az én agyszüleményem. De szándékomban állt, hogy a Valóraváltó pályázatból megőrizzek egyfajta bestof válogatást, mert a maga nemében ez talán szórakoztató, afféle sírvaröhögős módon.
Az eredményhirdetésre várva érthető módon felfokozódott a feszültség a pályázat versenyzői között, a Budapest Bank pedig különösebb kommentár nélkül halogatta a végső bejelentést – nem irigylem őket, csak mi 7400 szavazatot gyűjtöttünk, ők pedig a játék tisztaságának megőrzése céljából igyekeztek átnézni valamennyi versenyző valamennyi szavazatát… ami baromi sok idő.
Ebben a várakozásban hangzott el egy olyan komment valamelyik versenyző támogatójától, amiben a szavazóinkat Jun és bandája címkével emlegette a Budapest Bank Facebook oldalán. Büszke vagyok arra, hogy sikerült kitalálni egy olyan projectet, ami a legkülönfélébb SF rajongókat egy zászló alá volt képes gyűjteni – de nem lennék meglepődve, ha a pályázatunk egyik-másik támogatója kikérné magának ezt a megjelölést. Ígérem, a magyar scifi közösségre a továbbiakban én sem fogok Jun és bandája címszóval hivatkozni. Valaki a legutóbbi Meetupon egyébként az SFportal államformáját JUNta néven fogalmazta meg, ez nekem tetszik
Már az első forduló lezárása előtt szembesültünk azzal, hogy jobb esetben félreértik a pályázatunkat, rosszabb esetben szándékosan félremagyarázzák egyesek a céljainkat. Így volt olyan, aki azzal fordult segítséghez a publikumhoz, hogy van olyan versenyző, aki kivinné a pénzt az országból, mintegy elhappolva az összeget a magyar kisvállalkozásoktól. (Az idézetek nem szó szerintiek.) Valamint, jó dolog, ha valaki szépen tud fogalmazni, de ne mi tartsuk már el ezért.
Viszonylag normális hangvételben sikerült válaszként megfogalmaznom, hogy bizony az összeg túlnyomó része az egy olyan magyar fordítóhoz fog kerülni, aki képes angolra lefordítani az adott műveket – tehát ez bizony magyar zsebet fog hízlalni. Meg ha sikerül akár egyetlen példányt is eladnunk ezen kötetekből, akkor az végül szintén itthon fog kikötni. Fingunk sincs, mi az a GDP, de ha sikerül jól csinálni a dolgokat, akkor az a magyar GDP-t fogja erősíteni, korlátozott közgazdasági ismereteim alapján legalábbis az tök jó dolog, ha USA scifi rajongók pénztárcájából magyarokhoz vándorol a zöldhasú. Egy kisebb része a tervezett büdzsének valóban külföldi zsebekbe fog vándorolni viszont – az Amazon és a Google reklámrendszereiben fogunk elsősorban költeni a marketingre. De aki tudja, hogy marketing szakértőként tevékenykedem, az talán nem lepődik meg azon, hogy hiszek abban, hogy a sikerhez elengedhetetlen némi reklám.
A második “vádra” igazából Balázs adott jó reakciót:
Vegyük észre a finom, a pol-poti jövőképet a leghardkórabb materializmussal ötvöző báját ennek a kommentnek, ami szerint az életet könnyebbé csak az anyagi javak teszik, így az írók lesznek szívesek lefáradni vidékre kapálni.
A legfaszább flame viszont a személyazonosságomat érintette.
Sokszor, sok helyen poénkodok azzal, hogy nem a körülményesen kimondható-leírható nevemet használom, hanem egy magyart: pizzát és taxit Dr. Kiss József néven szoktam rendelni. Kiss Józsefnek egyébiránt anyai nagyapámat hívták, és valamely korai iratomon, úgy hat éves korom előtt, szerepelt is ez a név – valami régi szabályozás alapján kellett, hogy legyen “magyar nevem” is. Doktorrá valamelyik átmulatott éjszaka után léptettem elő saját magamat.
A saját Facebook profilomon elsütöttem egyszer egy poént, mely szerint a következő gázos támadás a pályázatunk ellen az lesz, hogy mit keres itt egy köcsög kínai. (Édesapám révén félig japán vagyok természetesen.) Erre beírta egy ismerősöm, hogy mégiscsak Kiss József néven kellett volna indulnod. Mire én: Dr. Kiss József, ha kérhetem!
Nos, ha jól értettem, ezt valamely versenyző valamely támogatója bizonyítékként értékelte, mely szerint én nem is Miyazaki Jun vagyok. Sőt, összefüggést vélt felfedezni valami pécsi Dr. Kiss Józseffel, akit csalásért köröztek avagy ítéltek el. Kamper Gergő ezt a nettó hülyeséget képtelen volt szó nélkül hagyni, és több kommentben igyekezett cáfolni ezt a megállapítást.
Hogy ennek mi lett az eredménye?
Hát hogy van itt egy Dr. Kiss József nevezetű csaló a pályázatban, aki kamu japán névről pályázik valami miatt… és amikor le van buktatva, akkor Kamper Gergely álnéven védi önnön magát. ‘Szal valójában én vagyok Kamper Gergő is. Amikor épp nem marketingelek, akkor egyébként kitűnő fantasy fordításokat csinálok, ha jól értem.
(Ezzel párhuzamosan a Szefantoron azt derítették ki rólam egyesek, hogy én olyan meleg vagyok, aki a nőket szereti. Azért faszányos dolog, hogy minden nap megtudok valami újat magamról, bár kezdem kicsit skizoidnak érezni a szitut.)
Azért hálás vagyok, az istenek gondoskodnak a napi szórakoztatásomról. A fenti bejegyzéssel ezt igyekeztem nektek továbbadni, remélem, sikerült.
Igen, továbbra is sci-fi mániákus vagyok, és továbbra is e-könyv mániákus is egyben. És a kettőt egy újabb elképzelésben házasítom – meglátjuk, sikerül-e rajtot venni.
Az SFportal E-Book célja az, hogy a magyar rajongók számára tegyük elérhetővé a sci-fi irodalmat – első körben a magyar szerzők műveit, mert a külföldi jogok megszerzése eléggé macerás. Az új project viszont homlokegyenest az ellenkezője a meglévőnek: tegyük elérhetővé a magyar sci-fi irodalmat a külföldiek számára.
Ha három évvel ezelőtt találok ki ilyet, akkor problémák sokaságával találtam volna szemben magamat: vagy külföldi kiadót kellett volna keresnem, és meggyőznöm egy bejáratott, nagy nevet, hogy márpedig van olyan szerző, akit érdemes kiadni… persze rizikózva ezzel a fordítási költséget, ami lehet, hogy kiadás hiányában sosem térül meg… vagy még nagyobb anyagi ráfordítással saját kiadót alapítok, és így indulok el a külföldi terjesztés rögös útján.
A Kindle mindent megváltoztatott. Adva van egy globális piac, ahova sokkal könnyebb belépni, mint eddig bármikor. Nem kell olyan külföldi kiadókat győzködni, akik igazából elvannak a saját amerikai / angol szerzőikkel, nem kell saját pénzen tízezres nagyságrendben kinyomtatni a könyveket.
Maradt a fordítási költség, mint megkerülhetetlen tényező – és aztán e-könyvként kiadva az adott műveket, szerencsét lehet próbálni a globális piacon. Az Amazon Kindle rendszerében elsősorban.
Adva van egy pályázat, ahol meg lehet nyerni az első egy millió forintot.
Meg akarom nyerni, mert vannak olyan írók és olyan művek magyarul, akik/amik megérdemelnék a lehetőséget, hogy világszinten bemutatkozhassanak.
SFportal: Kortárs sci-fi kiadót, magyar sci-fivel az ajánlatában én még nem láttam közöttük.
Ez igaz. A magyar szerzőknek nem könnyű megvetniük a lábukat külföldön. Másrészt, ha megkeresnénk egy külföldi kiadót, hogy itt egy zseniális magyar sci-fi, szeretnénk kiadni külföldön is, akkor azonnal elkérik az angol fordítást, ami alapján el tudják dönteni, hogy megéri-e nekik a befektetés. A magyarok viszont ilyenkor csak állnak, mert nincs angol fordítás.
SFportal: Mennyibe kerülne egy regény angol fordítása?
Változó, regénytől is függ. De mindenképpen több százezer forint.
SFportal: Egy kiadónak nem érne meg egy próbát ennyiért lefordítani?
Talán. Ez viszont nem ennyire egyszerű, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy a regény megjelenne külföldön is – legyen a mű bármennyire kiváló.
SFportal: Nem lehetne összeülniük a magyar kiadóknak, hogy végigbeszéljék ezt; hogy találjanak legalább egyetlen könyvet vagy szerzőt? Egy asztalnál a például a Metropolis Média, az Agave, az Alexandra, a Tuan, a Delta, vagy bármelyik kiadó, amelyik sci-fit is kiad…
Mindenki tudna mondani egy könyvet, de aligha születne konszenzus. Egyébként még abban is kételkedem, hogy egy asztalhoz lehetne ültetni mindenkit.
SFportal: Ez nem éppen optimista hozzáállás.
Nem az. A magyar piac ugyanis olyan kicsi, hogy ha valaki kinyújtja a kisujját, valaki biztosan támadásnak veszi, kihívásként értelmezi.
Jó lenne, ha sikerülne bebizonyítani Attilának, hogy – bár egyébként jól látja a helyzetet -, mégis van kiút, méghozzá az e-könyvek birodalmán át. Az indítást pedig pont meg lehetne csinálni ebből a megnyerhető 1 millió forintból: meg lenne a fordítás díja, és némi marketing költségvetés is kitelne belőle.
Ha megnyerjük ezt a pénzt, akkor két kiadvánnyal indítanánk: egy olyan antológiával, ahova meghívnánk a legjobb magyar SF írókat, bemutatva a magyar sci-fi paletta összes színét. És egy regénnyel, amit egy nyilvános pályázaton választanánk ki, részben a közönség javaslataira építve, részben pedig egy olyan zsűrire, amely tagjainak a szakmai hozzáértése elismert.
Hogy pontosan hogyan működne ez a pályázat, arról egyelőre ne kérdezzetek: bár persze időről-időre átpörög a fejemben néhány gondolat ezzel kapcsolatban, nem akarok ezzel foglalkozni. Azon a hídon akkor megyünk át, ha odaértünk – és most az a fő cél, hogy odaérjünk, ezért kell teljes erőbedobással küzdenünk.
A hídig pedig két mérföldkő van, merthogy a pályázat két fordulós: az első forduló 10 legtöbb szavazatot szerző ötlete megy tovább a második fordulóba, ahol aztán a legjobb elképzelésé az 1.000.000 Ft.
Ha ez sikerül, akkor lehet gondolkodni a pályázaton, a pontos lebonyolításon és egyebeken – mindenesetre a terveim szerint a “több szem többet lát”-elve alapján az SFportal szerkesztőségén kívülről vonnék be szakértő szemeket. A cél az, hogy két olyan kiadványt adjunk ki, ami a lehető leggyorsabban visszatermeli a költségeit – hogy aztán újabb magyar szerzők kapják meg az esélyt.
Addig a hídig azonban sok lépés van, és ha szerintetek is jó lenne elérni a célt, akkor nektek is kell tennetek naponta egy lépést – naponta egy szavazatra van szükségünk minden sci-fi rajongótól.
ERRE A LINKRE KATTINTVA lehet leadni napi egy szavazatot. Többen panaszkodtak, hogy túl sok jogosultságot kér a Budapest Bank facebookos szavazó alkalmazása – de ez ne tántorítson el titeket. A játék lezárultával ezek a jogosultságok visszavonhatóak, viszont ha nem kapunk elegendő szavazatot, akkor nem hiszem, hogy túl sokan hozzánk akarnának vágni 1 millió forintot.
Valaki a legutóbbi Meetupon egyébként az SFportal államformáját JUNta néven fogalmazta meg, ez nekem tetszik 
