Minden kommentár nélkül egy kép az Analytics fiókunkból. A grafikon azt mutatja, hogy hogyan emelkedett szeptember 1. óta azon látogatók száma, akik Amazon Kindle, Kindle, Kindle 3 és hasonló kulcsszavakat beírva a Google-be jutottak el hozzánk. Egyéb kulcsszó vizsgáló eszközök (pl. az AdWords adatai) is megerősítik ezt a trendet (higyjétek csak el nekem, keresőmarketing a szakterületem), így nekem az e-könyvolvasó blog ma publikált statisztikája a formátumok kérdéséről egyáltalán nem tűnt meglepőnek.
Néhány hónappal ezelőtt végigolvastam a Collins-féle Éhezők viadala-sorozatot, múlt héten pedig belevetettem magamat az Ender árnyéka című regénybe, aminek aztán az Kindle jóvoltából a folytatásait is ledaráltam egy pár nap alatt. És bár tudom, nem biztos, hogy van bármiféle alapja a két mű / sorozat összehasonlítgatásának, még kevésbé biztos, hogy korrekt dolog egy ilyet megtenni… de valami miatt az agyam mégis hasonlítgatni akarja a kettőt egymáshoz.
Valahol ugyanis az zavar, hogy a Hunger Games-trilógia körül nagyságrendekkel nagyobb a felhajtás, mint a Végjáték körül valaha is volt. Mert bár a sci-fi kedvelő publikum jelentős része (köztük én is) a zsáner meghatározó művének tartja Orson Scott Card klasszikusát, nem érzékelem azt, hogy ki tudott volna törni a ketrecből. Pedig a Végjáték egyike azon sci-fi regényeknek, amit bátran a kezébe lehet adni azoknak is, akik esetleg előítéletesek lennének a sci-fivel szemben. Ez dettó igaz az Ender árnyéka című regényre is.
Ezek ugyanis nem annyira fajsúlyosan sci-fik, mint inkább állati jó regények. Amiknek történetesen van némi scifista alapfelvetésük.
A Hunger Games a maga nemében szintén jól megírt mű, olvastatja magát, de nekem valahogy nagyságrendekkel felszínesebb az egész. Pedig valahol mégiscsak vannak hasonlóságok a kettő között: legalábbis mindkettőben gyerekek , tinédzserek szerepelnek. Valahol mindkettőben az a lényeg, hogy ezek a karakterek hogyan viszonyulnak egymáshoz, mihez kezdenek egymással.
Csak ebben a lényegben mintha Card nagyságrendekkel jobban tudna írni: nekem sokkal tartalmasabbnak tűnik a dolog.
És nem mintha le akarnám becsülni annak a tragikumát, amikor mindenféle gyerekek gyilkolják le egymást… de a megvalósítás különbségei miatt sokkal jobban átérzem a Hadiskola eseményeinek tragikumát. Szörnyű, de az ötödik legyilkolt gyerek után a hatodik, hetedik, tizedik legyilkolt gyerek már nem váltja ki azt a tragikus érzést, amit egyébként kéne – már csak azért sem, mert papírmasé-figurák azok, akik gyilkolják egymást a Viadalon. Ezzel szemben sokkal élőbb, sokkal zavaróbb és idegesítőbb, amikor Endert utálják sokan – pusztán azért, mert sikeres. Amikor a tanárok minden egyes nap összeeresztik Ender csapatát a gyakorlóteremben egy szimulált harcra – az valahogy sokkal felháborítóbbra sikeredik, mint amikor a Viadal játékmesterei csalnak a játéktérrel.
Orson Scott Card kisebb és hihetőbb akciókkal, eseményekkel tud több érzelmet kiváltani (legalábbis bennem), mint ahogy Collins meg tudja fogni a “gyerekek gyilkolják egymást”-témakört.
Lehetne azt gondolni, hogy a Hunger Gamesnek nem én vagyok az elsődleges célközönsége: lehet azt mondani, hogy 5-10 évvel idősebb vagyok már annál, hogy igazán élvezni tudjam. De elvileg a Végjátéknak is meg lenne az a lehetősége, hogy ugyanezt a célközönséget ugyanígy elkábítsa. De lehet, hogy egy-két év múlva, amikor jön a filmváltozat, akkor beindul a kiadói, stúdiói marketing gépezet, és akkor majd ez fog a csapból is folyni.
Vicces módon abban a másodpercben jött egy e-amil egy hazai moziforgalmazótól, amikor éppen a legújabb The Avengers trailert pakoltam ki az SFportalra. És – a gyaníthatóan BCC-ben körbeküldött – levélke pont a különböző filmelőzetesek felhasználásával kapcsolatban érkezett a dolog.
Nehéz megállnom, hogy aktuálpolitikát vigyek bele a történetbe, de azért jellemző, hogy egy újabb gyerekvédő-kultúrharcos köntösbe bújtatott, kontrollmániás hülyeség csúszott át a szavazódroidokon a parlamentben. Olyan, ami nem számolt azzal a cirka 20 évnyi technikai fejlődéssel, ami a kommunizmus óta eltelt.
Egy január 1-étől érvényes törvény szerint egy besorolással még nem rendelkező film előzetesét kizárólag abban az esetben lehet közzétenni, amennyiben maga az előzetes legalább kapott valamiféle korhatár besorolást. Gondolom, van erre valami bizottság, ami megméricskéli, hogy ha a filmben három másodpercig látható egy X kerületű mell, akkor az 16-os korosztály, de ha vér csöpög róla, akkor az már 18+, valamint az anyaszentegyházból való kiátkozás.
Tisztelt törvényhozóink persze csak a házifeladat felét végezték el, mert végrehajtási rendelet híján “tudja-a-*szom” módon lehet értelmezni a dolgot. Gondolom, egy filmforgalmazónak csak vannak ügyvédeik, meg egyéb jogi szakértőik, akik nyilván vakargatták a fejüket, mielőtt kiment volna a körlevél, melyben aggályosnak tartják a külföldről átvett előzetesek online publikálását, legalábbis amíg nincs végrehajtási rendelet. Merthogy lehetséges, hogy a hazai médiában megjelenő külföldi előzetesek is a törvény hatálya alá esnek. Vagy nem. Éljen a jogbiztonság!
Azért definiáljuk már egy kicsit ezt a “külföldi előzetesek publikálása” címszót. Mert ez az esetek egy jelentős részében azt jelenti, hogy beillesztek egy nyomoronc Youtube videót egy cikkbe. Amit ha nem illesztek be egy bejegyzésbe, az akkor is marhára ott marad a Youtube-on, és a tisztelt olvasó legfeljebb az én közreműködésem nélkül fogja megtalálni pont ugyanazt a videót.
A törvényalkotók nyilván azt gondolják, hogy ha a következő percben mondjuk lejön egy előzetes a Star Wars hetedik epizódjából, mert George Lucas hirtelen bejelenti, hogy lesz… nos, akkor én majd szépen kivárom, amíg a trailer eljut a magyar forgalmazóhoz, aki rárakja a korhatár besorolást, ez mindössze néhány nap, és majd azt osztom meg a közönséggel. Nem pedig abban a pillanatban dobom ki a BREAKING NEWSt.
Nem tudom, hogy miért gondolja azt állambácsi, hogy mindenre majd összehív mindenki egy illetékes szakbizottságot, aki majd jól eldönti, hogy hogyan jó a dolog. A megosztás, a lájkolás, a retweet és sorolhatnám arról szól, hogy AZONNAL, késlekedés nélkül dobom tovább az infót azoknak, akiket az potenciálisan érdekelhet. Legyenek ezek a Twitteres követőim, vagy egy komplett Facebook oldal közönsége. A Youtube attól Youtube, hogy az oda felpakolt videók pillanatok alatt terjedhetnek.
Van egyébként rosszabb is: az efféle videómegosztókon ugyanis – horrible dictu! – komplett filmek is elérhetőek. Mármint legálisak. Kisfilmek, websorozatok, de akár teljesen normális mozifilmek is. Amiket – ó, szűzanyám! – anélkül nézhet meg bármely magyar állampolgár, hogy bármiféle, hazai szabályoknak megfelelő korhatár besorolás lenne rajtuk. És ezeket bárki továbboszthatja, lásd a mellékelt ábrát.
Szóval, sikerült hozni egy újabb, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott, és amúgy betarthatatlan szabályozást. Mert őszintén: nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani, ahogy nem lehet ellenőrizni a blogokat, fórumokat, és Facebook megosztásokat sem. És ez így is van rendjén.
Nos, tegnaptól kezdve egy egész ország megismerhette a Merras nicknevet, legalábbis az ország azon fele, amelyik nem a VV5-öt, hanem a H4ck10n-t, akarom mondani, a Hacktiont nézte.
A magyar hekkeres sorozatnak a vezető forgatókönyv írója ugyanis Fonyódi Tibor, aki, khmmm, életszagú betétekkel színesítette a műsort.
Még a nyáron megírta nekem, hogy beleírt a sorozatba egy Merras fedőnevű karaktert, aki félig magyar, félig pedig japán, és kettő darab, egészen fullos kurva kíséretében jelenik meg egy partin, egy luxuskocsiból kiszállva. A magyar filmes valóságnak köszönhetően a luxuskocsi ugrott – nyilván nem volt rá pénz, hogy béreljenek ilyet, az autógyárak meg valszeg nem tolongtak, hogy adjanak ilyet kölcsönbe.
A Hacktion alternatív valósága szerint tehát én nem SFportal főszerkesztő / online marketing szagértő vagyok, hanem hekker, akiben buzog a szamurájvér, és hajlamos vagyok Oroszlán Szonját egy határozott és erőteljes mozdulattal a székbe nyomni, ha úgy adódik az alkalom. Mindenesetre Tibornak köszönhetően a Merras név beírta magát a magyar televíziózás történelmébe, amiért hálám őtet örökké üldözni fogja.
I.M. Brodnak, akarommondanihogy, br0dnak köszönhetően egyébként a magyar sci-fi irodalomban már helyet kaptam:
Amióta bevezették a Merras-féle keresőoptimalizálási algoritmusokat, az összekapcsolt adatbázisok az információk végtelen tárházát biztosítják. Régebben az összes érintett adatcsoportot át kellett volna nézni, ráment volna két napom, de hála a technológiának, a magamfajta mezei dekás is sokkal többet tudhat meg, mint amit régen kibendzsózott volna az informátorokból.
Szóval, immáron duplán is meg vagyok örökítve az örökkévalóságnak. Triplázni akkor sikerült volna, ha egyébként a Hacktionben én játszom m3rra5-t, ahogy ezt eredetileg Tibor tervezte. El is mentem egy castingra, ahol közölték velem, hogy király vagyok, csak próbáljak meg felszedni az angol nyelvű szövegekhez némi japán akcentust. Az utasítás az volt, hogy nézzek meg pár Heroes epizódot, és igyekezzek úgy beszélni, mint Hiro Nakamura az első pár részben.
Ezek után b4szt4k v1554h1vn1, ami egyébként nem baj, mert miután Keanu Reeves-szel volt közös filmem, nyilvánvalóan óriási visszalépés lett volna a színészi karrieremben, hogy egy magyar tévésorozatban szerepeljek.
m3rra5 – akinek a nevét amúgy az ilyen h4ck3r35 átírásban egyébként m3rr45-ként illene írni, az eredeti koncepció szerint – SPOILER ALERT!!!!!!!!!!!!!!!!!! – elvileg beépített ügynök, legalábbis amit nekem elmondtak a készítők, annak alapján a jófiúkhoz tartozik.
Ami azért megnyugtató, mert a lenti videórészlet alapján eléggé sz4r0k lennének a kilátásaim, de ha mégiscsak jófiú vagyok, akkor talán megúszhatom ezt a kínos halált, amit a főszereplők vizionálnak nekem.
És bár itt ebben a bejegyzésben meglehetősen önző, ámde el nem ítélhető módon m3rra5 van kiemelve, azért jegyezzük meg, hogy a többi, a videjóban feltűnő nick is valós személyhez köthető: br0d, akinek l0f4s5 a seggébe, hogy nem blogol, és elhagyta a sci-fi írói pályát, l3z, és feltételezhetően aDePTuS nickjét is az SFblogs.net bloggerei ihlették.
Kütyümániás vagyok, könnyen beleszeretek kütyükbe, de a Kindle volt mind a mai napig a legtartósabb szerelem.
Sokkal jobban beleszerettem, mint például az okostelefonomba, pedig az drágább is volt, jellegéből fakadóan nyilvánvalóan sokkal többször használom, és állatira hasznos – nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat nélküle.
De a Kindle az más, a Kindle az az olvasáshoz kapcsolódik, valahogy sokkal gyorsabban és könnyebben pakolódnak rá a pozitív érzelmek.
Nem vontam pontos mérleget az elmúlt egy évről, de azért sokat köszönhetek neki:
- sokkal több könyvet elolvastam, mint a megelőző évben
- rákaptam az angol nyelvű olvasásra is: költséghatékonyan és azonnal be tudom szerezni az angol nyelvű irodalmat, a megrendelem + szívom a fogamat, mert szállítással együtt drága a könyv + várok, hogy végre megérkezzen folyamat jelentősen redukálódott. Megveszem és olvasom – tök tuti. Kinyílt a világ, bár az csalódást keltő, hogy a hírek ellenére a külföldi sci-fi egy jottányit sincs előbbre, mint a magyar.
- felgyűlt egy csomó magazin (Lightspeed, Asimov’s, Analog és még egy pár), amiket nem volt időm / ingerenciám elolvasni. Impulzusvásárlás / impulzuselőfizetés rulez, de bizony novellákat nem olvastam sokkal többet, mint korábban. Darabszámra igen, arányaiban nem: nem tudom, miért, de valahogy a regények jobban megfognak. Több kiadótól visszahallottam egyébként, hogy a novellásköteteik nagyságrendekkel rosszabbul fogynak, mint a regényeik, és sose értettem, hogy ez miért van. Érteni most sem értem 100%-ig, de magamon is tapasztalom a tüneteket.
- elindult az SFportal E-Book. Ha tavaly nem rendelem meg a Kindlet, akkor tavaly nem indult volna el a sci-fis e-book kiadásunk. Előbb-utóbb biztosan elindult volna, mert egyébként mindig is hittem abban, hogy az e-kiadásé a jövő. De a Kindle kézbevétele és használata megadta a végső lökést – annak a bizonyítéka volt ugyanis, hogy a technológia megérett arra, hogy ebbe bele lehet már vágni.
Ennyi sok szép élmény, és elképzelhető, hogy hűtlen leszek ehhez a csodálatos eszközhöz.
Ma ugyanis kijött az ÚJ Kindle. Olcsóbb, áramvonalasabb, könnyebb.
Nincs rajta billentyűzet, ez sokat lefarag a súlyából, nem mintha túlsúlyos egyéniség lenne a K3. Emiatt vékonyabb, rövidebb is, ami a hurcolászásnak segíthet.
Megrendeltem, aztán meglátjuk – elvileg valamivel rövidebb az üzemideje (gondolom, a kisebb méretbe kisebb teljesítményű aksi fér csak bele), és feleannyi könyv fér el csak rajta. Ami így is nagyságrendileg 1400 db.
Néhány hétig párhuzamosan fogom tesztelni a régi és az új Kindle-t. És meglátjuk, melyiket fogom megtartani. Kíváncsi vagyok én is az eredményre, hogy melyik marad meg velem. Hűséges leszek-e, vagy elcsábít egy új szerelem?
Kettejük versenyének szerencsére nem lesz vesztese: egy ennyire jó e-könyv olvasó sosem válhat feleslegessé, az egyiket oda fogom adni valakinek ajándékba, szerintem imádni fogja, akármelyiket is kapja. (Jelentkezni felesleges, már megvan, hogy ki fogja kapni.) Valószínűleg igen egyszerűen és gyorsan eladhatnám mondjuk a Vaterán, de rájöttem, hogy az elmúlt 10-15 évben kütyüt sosem adtam el. Ha új telefont vettem, akkor a régit azt vagy elraktam tartaléknak a fiókba, vagy odaadtam valakinek, akinek épp szüksége volt rá. PC-t, vagy PC-alkatrészt, ha feleslegessé vált, szintén vagy megtartottam tartaléknak, vagy odaadtam ismerősnek, barátnak, akinek jól jöhetett.
Anyagilag lehet, hogy állati pazarlónak tűnik a dolog, de olyan cuccal, amivel lehúztam egy-két-három éveket, nem bírom megtenni azt, hogy csak úgy eladom. Az olyan lélektelen lenne. Mintha a szerveimet adnám el.
Ráadásul olyan áron, amennyiért biztos, hogy nem éri meg eladni. A technikai cuccok iszonyatosan gyorsan avulnak el (bár a Kindle az speciel olyan, ami valamennyire tartja az értékét, ha az árát nem is), és ha csak fél évig használok valamit, akkor már a harmadát éri csak, de maximum a hatodáért tudnám eladni. Ez így meg nem éri meg. Akkor inkább odaadom valakinek, akiről tudom, hogy jó hasznát fogja venni. Akkor az jófejség, nem pedig anyagi bukta.
Nah mindegy. Izgatottan várom az új Kindle-t is, szerintem az Amazon megint gurított egy hatalmasat vele, és persze megint egy jelentőset rúgott az árakba is – úgy, hogy azért a régi Kindle-ök árát is sikerült fenntartania. A 109 dollár – amiért Európába rendelhető -, az még mindig nem a lélektani 100 dolláros határ alatti összeg (az amcsiknál van reklámos változat azért, 79 dollárért), de közeli. Bízom benne, hogy ez az összeg itthon is egy újabb kört fog jelenteni, akinek már megéri az e-book olvasó vásárlás.
Elvégre ez már tényleg maximum 10 papírkönyvnek az ára.
![""](http://merras.sfblogs.net/files/2010/12/kindle-analytics.jpg")
